Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarokKommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Illés Adrienn, Ocsenás Gábor: ÉVÁK
H.Pulai Éva, 2013. május 30., csütörtök, 08:41

MEGHÍVÓ - A Raklap színház bemutatja Illés Adrienn és Ocsenás Gábor Évák című könyvét.

 

 

Illés Adrienn, Ocsenás Gábor: ÉVÁK

Részlet az ajánlóból:

 

A könyv első része a Párhuzamos történetek. Ezek az elbeszélések nyolc-nyolc novellát tartalmaznak, a nő és a férfi, vagyis Éva és Ádám szemszögéből láttatva a történéseket, ahogy ők át-megélték.

A sztorik nagyon különbözőek. Van benne életszagú, abszurd, humoros, erotikus, elgondolkodtató, mély érzésű, vidám, és még sorolhatnám. A lényeg, hogy domborítsd ki, az azonos helyen és időben játszódó párhuzamos történeteket a teremtés koronája és az ő oldalbordája hogyan élte meg, hogyan viszonyult az adott helyzethez, de legfőképpen egymáshoz.

A második rész, melynek címe: ÉVÁK (de ki a frász az az Ádám?), nos, azt ne kell bő lére engedni. Talán azt kellene kifejteni, hogy ez egy mai dráma, mely mesél: a női és férfi kapcsolatok (enyhén szólva és finoman) sokszínűségéről, szerelemről, szeretetről, haragról, a mindennapok harcáról, szóval az örök ellentétekről, ami nélkül sivár lenne az életünk.

 

 

Ez a könyv az egymásra találások történeteit variálja. Ellentétben Madách Imre halhatatlan színpadi példázatával, amelyben az örök nő és férfi, Éva és Ádám a világtörténelmen halad végig új meg új szerepalakukat kötve bontva. Illés Adrien és Ocsenás Gábor nő- és férfialakjai megmaradnak a mai közegben, viszont teljes rugalmassággal váltogatják a nő és a férfi nézőpontját. Ez a váltogatás önmagában is színjátékká alakítja a könyv első felét kitevő kétszer nyolc történetet, a könyv második fele, az Évák (no de ki a frász az az Ádám?) című dialógus pedig nyíltan is vállalja a színpadiasság és az életrajziság terheit.

Illés Adrian és Ocsenás Gábor közös munkája határozott állásfoglalás az őszinteség fogalmának esztétikai produktivitása körüli vitában. Azt tanúsítja, hogy önmagunk személyiségének írói megmunkálása nemcsak tehetség és szerencse, hanem bátorság és alkotói tisztesség kérdése is.

 

Marton László

 

 

MEGHÍVÓ

 

ILLÉS ADRIEN, OCSENÁS GÁBOR: Évák – könyvbemutató

 

2013-06-07, péntek

 

A Raklap színház bemutatja Illés Adrienn és Ocsenás Gábor Évák című könyvét.

Kezdés: 17:00

 

A belépés ingyenes!

 

(3525 Miskolc, Széchenyi u. 30.)

 

 

 

 

 Ocsenás Gábor - Illés Adrienn

 Vallomás(2x)

 

 

Ez a nap is úgy indult, mint a többi, mégis különös napnak számított a férfi életében.

 

Már reggel borotválkozás közben valamilyen furcsa érzés kerítette hatalmába. Állandóan egy dallam járt a fejében, melyet egy pillanatra sem tudott elfelejteni, és szinte kényszeresen dudorászta magában. A rádióban mostanában nem hallotta, a televízióban sem látta valamelyik énekes előadásában, és ez még furcsábbá tette az egészet. A szeretni bolondulásig refrénszerű szövege keveredett a pancsoló kislány dallamával a fejében. A káosz, hogy csak fokozódjék, még egy ősrégi slágerből is dallamfoszlányok tetézték a bábeli zűrzavart. Az összecsendül két pohár sorai és dallama néha szinte felülírta, váltotta a kialakult dudorászási sorrendet. Ez a nóta, talán még az ötvenes, hatvanas években volt sláger, és a férfi egészen biztosan tudta, hogy ezt sem halotta már vagy tíz éve sehol. Nem gondolok a piros elefántra, nem gondolok a piros elefántra, kuss Murphy, kuss Murphy mantrák már jól bevált gyors ismétlésével próbált a férfi megszabadulni agytekervényei furcsa játékától. Nem sikerült!

 

Munkába menet kocsijában hiába bömböltette a zenét, hiába próbált egészen más témájú napi feladatokra koncentrálni, a szeretni bolondulásig, a pancsoló kislány, és az összecsendül két pohár sorokkal nem tudott mit kezdeni. Ezek a szavak, mondatok úgy belevettették magukat az elméjébe, hogy bármit is tett, dolgozott, kávézott, írt, olvasott, értekezletet tartott, vagy éppen előadóként szónokolt, mindig előjöttek, és valósággal megsemmisítették  az aktuális tevékenységet. A dolog már kényelmetlenné vált, pláne akkor, mikor észrevette, kollégáival akaratlanul is arról kezdett vitatkozni, hogy a mai vagy a régi slágerek e a jobbak, és mint egy hős védelmezte az idők próbáját kiálló régi nótákat, példaként felhozva a fejében kavargó slágereket. Délben ebéd helyett kiült a kocsijába, lehunyta a szemét, relaxálni kezdett, azzal a feltett szándékkal, így szabaduljon meg az egyre erősödő és zavaró büdös baromságtól, melyet magában csak így nevezett. És akkor beugrott a kedvese arca, majd egyből értelmet nyert a reggeltől tartó különleges állapot oka. Gondolatai cikáztak, elméje tisztult és szinte pillanatok alatt megfejtette a sorok értelmét. Este vacsorára várja az édes. Már régi vágya volt egy meghitt nyugodt kettesben eltöltött este. Az összecsendül két pohár kipipálva. A szeretni bolondulásig sorok is kilőve. A férfinek be kellett vallania magának, egészen biztosan mélyebbek az érzései a lány iránt, mint ahogy gondolta. Igaz, ezen ideáig nem sokat gondolkodott. Természetesnek vette, hogy ők jók együtt, a zsák megtalálta a foltját.

 

Természetesnek vette, hogy a lánnyal mindent meg tudnak beszélni, mindig megtalálják a közös nevezőt, vitatkozásaik ellenére is. Soha nem mondták egymásnak, hogy szeretlek. Igaz a kedves ezt egyszer fel is hozta, de a férfi szavaira, miszerint ezt érezni kell,  nem mondani, látszólag megnyugodott. A férfi úgy gondolta, a hónapok óta tartó kapcsolat elérkezett arra a pontra, hogy a dudorászott sláger nem véletlenül fészkelte be magát a tudatalattiba. És a pancsoló kislány is értelmet nyert. A férfi emlékezett rá, hogy a kedves valami olyasmit mesélt neki talán pár hete, vagy hónapja egy hosszú beszélgetésük alkalmával, ha egy nő szeret egy férfit, ha nem akar elszakadni tőle, annak az a legbiztosabb tanúságtétele, hogy megfürdeti, minden porcikáját megmossa. A férfi most megdöbbent, de rögtön el is mosolyodott. Ma az édes vallomásra készül. A férfi kifinomult hetedik érzéke működött. Ma jön el az a pillanat, mikor szint vallanak, mikor szavak nélkül is vallanak egymásnak. Ma egy különleges nap lesz! Mit is mondott a kedves? Ha a férfi elutasítja a fürdetést, nem szereti a lányt, vagy nem akar egy olyan kapcsot, mely nem felbontható. Ha a férfi örömmel veszi, ő is úgy érez. A férfi agya sebesen kombinált. Miért nincs önbizalma a lánynak, miért kell a fürdetés, hiszen érezhetné nap, mint nap, hogy menyire szereti. Miért kell bizonyosságot tenni, ilyen kedves, vagy babonás vagy, ki tudja az értelmét, játékkal. És játék- e ez egyáltalán? Lehet nem az. Lehet, hogy ez egy életre szóló vallomás.

 

Lehet. A nők másképp gondolkodnak? Másképp! Végiggondolva a lehetséges történéseket a férfi kinyitotta a szemét. A telefonért nyúlt, és hívta a kedvest. Elmondta, hogy egész nap az édes jár a fejében, és nagyon várja már az estét. Elmondta, hogy reggeltől ezt a napot olyan különlegesnek érzi, és csak sejtései vannak, miért.

 

Elmondta, hogy este szavak nélkül szeretne valamit majd elmondani, amin ma nagyon sokat gondolkozott.

 

Elmondta, hogy mindig a lány alakját látja maga előtt, és már a gondolatra is, hogy este találkoznak, egyre vadabb férfinak érzi magát.

 

Elmondta, hogy mennyire hiányzik a lány.

 

Elmondta, hogy a legnagyobb vágya, hogy este legyen, és már látja is a kedvest, ahogy a kanapén ül fehér blúzban, rövid szoknyácskában, mely alól kivillan a piros alsó nemű.

 

Elmondta, hogy már menne, már szaladna, már ott lenne és csókolna, ölelne.

 

Elmondta, ma valami különleges érzése van, ez a nap más, mint a többi, és ezt majd a kedves is megtapasztalja.

 

Befejezésül elmondta, hogy ma valamit be fog vallani a kedvesnek. Ma vallomást fog tenni.

 

Ne ijedjen meg a kedves, csupa jót fog bevallani. Ne ijedjen meg!

 

Ma vallani fog arról, és ha a hetedik érzéke nem csalódik, szavak nélkül egy olyan dologról, melyet már régen meg kellett, volna tennie.

 

A férfi letette a telefont. Mosolygott, majd gázt adott és elindult. A sarki virágboltig hajtott ahol egy szál vörös rózsát vett. Az eladótól egy tollat kért és a virághoz tűzte a kis kártyát, melyre egy kérdést írt:

 

Nincs kedved megfürdetni?   

 

Ocsenás Gábor

 

 

 

Hajnalban riadt meg. Nem álmodott rosszat, nem zaklatta fel semmi az azelőtti napból, csupán nem tudott tovább aludni. Próbálkozott, forgolódott az ágyon, hátha visszaalszik. Éppen igazgatta a takarót, mikor előugrott a férfi profilja. A férfi, amint ül mellette, s ránevet cinkosan, finoman megérintve a térdét. A fejétől indult el, s hirtelen ért a lábujjakig a forróság, ami elöntötte, elárasztotta. Szaladt elő a következő kép, ahol ölelik egymást a kádban, s már érkezett a másik felvillanás, amint az ágyon fekszenek, s csókolja a férfi, úgy, ahogy azt ő szeretné, éppen úgy, ahogy azt a  férfi is szeretné. Éppen úgy. A takaró alatt összeszorította a combjait, annyira, szinte már fájt. Ezt nem lehet! Ezt rögtön abba kell hagyni. Míg egyik szobából átsietett a másikba, szidta a férfit, tűnjön már el, tűnjön a fejéből. Mivel is tüntethetné el? Dolgozni fog, közben zenét hallgat, csak ne érezze már az ölelést, ne lássa az arcot. Hajnali négy óra van. Sikerült elterelnie a figyelmét, elszálltak a képek, eltűnt testéből a melegség. Dolgozott.

 

Délután hívta fel a férfi, hogy egész nap ő jár a fejében, nem bír magával, elég csak a nőre gondolnia. Először neveti a férfit, aztán előbukkan a hajnali ébredés, s elhallgat a kacaj. Este találkoznak, addig mindenki dolgozzon, mindenki foglalkozzon mással. Az este az övék

 

A nő készül. Negyedóra múlva érkezik a kedves, negyedóra múlva fürdenek, ágyba bújnak. Olyan jó lesz, mindkettejüknek olyan jó lesz.

 

Ül a kanapén, lesi az órát, mert a férfi pontos, soha nem késik, jöhet akármilyen messziről hozzá, hosszú hónapok óta soha nem késett.

 

Ül a kanapén, fehér blúzban, fekete szoknyában, alatta a piros fehérnemű. Már nem is a férfit várja, pereg előtte a mai nap. A sok ember, akivel találkozott, a férfi hívása, ami egy időre megállította az időt, mert ismét ki kellett belőle hessegetnie, hogy a munkára tudjon koncentrálni és aztán a hajnal.

 

A kedves is mondta, ő is érezte, hiányzik a másik. Oly nagyon hiányzik a másik.

 

Pörgette a napot, beleszőve a férfival már számtalan együtt töltött időt, s megakadt a fonal egy mondatnál, amit hónapokkal ezelőtt mondott a kedvesnek. Egy mondat, amit ő hallott valamikor, idejét, nevét sem tudja honnan és kitől származik, de elmesélte a kedvesnek. Elmesélte, ha egy nő valójában megszeret egy férfit, akkor megfürdeti, átmossa a testét, s nem engedi, addig nem engedi, hogy a másik hozzáérjen. Akkor a férfi kacagva mondta, ő már fürdette a nőt. De az nem az volt, az egy zuhany alatti szappanozás, semmi más, ahol mindketten vizesek, meztelenek voltak. Az nem ugyanaz.

 

Ő most várta a férfit, megszakítva azt a fonalat annál a mondatnál, a néhány hónappal ezelőtti pillanatnál.

 

Megriadt a kopogásra, még alig eszmélt fel a gondolatból, mikor hevesen átkarolta a férfi. Tudta, hogyan csitíthatja, hogyan késleltetheti a kedvest, megsimogatta az arcát, kérte vetkőzzön le, ő majd megereszti a fürdővizet.

 

A férfi vette le ruháit, s mesélte közben az aznapi történéseket, ismét elmondta, mennyire akarta már látni a nőt.

 

A fürdőszobában csendesen csorogni kezdett a víz, lassan töltve meg a hatalmas, kétszemélyes kádat.

 

A nő állt a csordogáló víz mellett, odaodanyúlva, ne legyen nagyon meleg a víz, a kedves azt nem szereti.

 

A férfi mellé lépett hátulról átölelve, súgta, vetkőzzön az édes is, jöjjön be mellé. A csók után a férfi beült a vízbe, várta a nőt.

 

A nappaliban volt a fotel melletti kisasztalon a habfürdő. Az édes leült a fotelbe. Várta telítődjön a kád. Várt, mert félt. Ő most vallomást fog tenni a férfinak. A kedves mindenre emlékszik, amit ő neki mond, a férfi figyel rá, ennyire soha senki nem figyelt őrá. Tudja, így érez a férfi is, isszák egymás szavait, gondolkodnak rajta, érnek, fejlődnek belőle. A kedves emlékezni fog rá, ha a nő felajánlja a férfinak, hogy megfürdeti, a másik elutasíthatja, ha nem úgy érez. Ezen nem szabad megbántódni, ezt el kell fogadni; csak akkor engedélyezett a mosdatás, ha őszintén így gondolja a másik is. De mi lesz, ha a férfi nem így érez? Akkor mi lesz? Ő sem gondolta még negyedórája, hogy ezt teszi, hogy ezt akarja tenni. Honnan jött elő ez a gondolat? Mert ő, a nő megteszi a vallomást, de a férfi nem? Akkor a férfi elszalad, vagy megjátssza még egy ideig, hogy minden szép és jó, s csak várni fogja a lehetőséget a menekülésre? Lehet, nem is kéne ez a fürdetés. Olyan ostoba dolog, nem is emlékszik rá ki mondta, nem tudja, kire kell haragudnia ezért a történetért.

 

A víz lassan folyik, szerencsére. A kedves nem fogja őt hívni, mindig megvárja, nyugodtan vár. De neki most már mennie kéne. Inkább levetkőzik, inkább melléfekszik, legyen úgy minden, ahogy eddig is történt. De nem. Ő mégis elmondja a kedvesnek. Elmondja, aztán menjen a férfi, fusson a férfi. Ha nem így érez, akkor menjen, keressen mást, találjon mást, aki úgy csókol, mint ő, úgy sarkallja, mint ő, úgy vágyik rá, mint ő. Olyan úgy sem lesz. Olyan hihetetlen, hogy lenne. Ezt a férfi is tudja, ő is tudja.

 

Felállt a fotelből, fogta a fürdetőt, megremegett a térde. El kell kergetni a gondolatokat. Ha ez a férfi itt hagyja, ő bizonyára össze fog törni, de ez a férfi is össze fog. Lehetetlen, hogy ne érezze ennyire a kedvest. Az lehetetlen.

 

Mire beért, már a mellkasáig ért a férfinak a víz. A nő zárta el a csapot. A férfi meglepetten nézte, miért nem meztelen az édes, mi történt ez idáig. Nevetett a nőre, az csak mosolygott vissza rá, már nem félt, ennek így kell lennie, ennek valahogy kell lennie.

 

Fogta a fürdetőt, mosolygott a férfira, s mondta, amit érzett, ő most megfürdeti a kedvest. A férfi harsányan felkacagott, hát persze, hogy mosdatás lesz, csak jöjjön már. A nő állt, mosolygott, még egyszer elmondta, ő most fürdetni szeretné őt. A férfi nevetett, figyelt, mindig figyelt. Ez itt nem az, amire ő gondolt, az édes mást akar. Mit akar? Forgatta, kutatta, mit talál, mit mesélt a nő, mire céloz, addig kereste, míg megszakadt a fonal, annál a pillanatnál, annál a mondatnál, amit hónapokkal ezelőtt mondott az édes.

 

 Látta a nő, megtalálta a férfi a mondatot. Nézték egymást, a férfi meztelenül a kádban, a nő nyakig felöltözve a kád mellett.

 

A férfi egész nap erre vágyott, a nőre vágyott, a telt kebleire, a feszes combjaira, nőiesen puha hasára, a szájára, ami éppen úgy csókolt, mindig úgy csókolt, ahogy ő akarta, ahogy ők akarták. Az édesre vágyott. Nem is tudta, mikor kellett neki ennyire valaki, ennyi idő eltelte után is valaki. Nem tudta, talán nem is volt, vagy csak nagyon- nagyon régen. A nő meg akarja fürdetni őt, s lehet nemet mondani, anélkül, hogy megbántódás lenne, lehet igent mondani, de akkor valóban igent kell mondani. Mi legyen? Hónapok óta tart. Ott van mindennap, ha nem is találkoznak, ott van. Mindig meg akarja érinteni, mindig hozzá akar érni az arcához, a kezéhez, vagy csak titokban a lábához az asztal alatt. És most itt áll a nő. Itt áll az édes, várja, mi legyen, várja, mit akar. Nincs sem jó, sem rossz válasz, mert minden úgy megy majd tovább, mint azelőtt.

 

Nézik egymást, mosolyognak.

 

A férfi nem szól semmit, odacsúszik a nő elé, kiveszi a kezéből a fürdetőt, kinyitja a tetejét, s visszaadja, visszateszi az édes kezébe. A nő kiönti tenyerébe, s beszappanozza a kedves arcát, az lehunyja szemeit, akkor is csukva tartja, mikor vízzel öblítik le fejét. Csukva a szeme, mikor siklik végig a szappanos kéz a nyakon, a háton, férfias mellkasán, köldökénél megszakad a mosdatás. Újabb adagot nyom kezére az édes, s most a talpait mossa, halad végig a bokán, simogatja testére a habot előbb a comb külső részén, majd siklanak a kezek felfelé a belső oldalon is. Csukva a szeme, a nő is vizes lesz, könyökig vizes, mikor felér a combok belső felén. A férfi felszisszen, feje hátrahanyatlik, ezért ottmaradnak az édes ujjai, ottmaradnak egészen addig, amíg végigborzong a férfi meztelen teste, megfeszül, s elernyed az egyre hűlő vízben. A férfi be akarja rántani maga mellé a nőt, az kedvesen eltolja a kezét. Alákarol, a férfi feláll a kádban, most nyitja ki szemeit, most, mikor törli testét a nő, mikor odavezeti az ágyhoz, hozza a hajszárítót, szárítja a haját. Nem szólnak semmit, csak lesik egymást.

 

Az édes odarakja hátához a párnákat, ahogy szokta, két nagypárnát egymásra- Nekidől a férfi, rántva magával az édest, aki most már nem ellenkezik, most már megadja magát. Hagyja, hogy lefejtse róla a vizes blúzt a férfi, hagyja, hogy összekacagjanak az ő segítségével leküzdött fekete szoknyán, a piros fehérneműkön. Hagyja, ölelje a derekát, hogy csókolja a mellét, hagyja, hogy most az ő teste borzongjon bele abba, a másik hozzáér. Hagyja, hogy csókolja száját a férfi, hagyja, hogy szenvedélyesen összefeszüljön, s elernyedjen testük.

Hagyják, hogy a vallomás teljes legyen.

 

Illés Adrienn

(Miskolci Harsona

Internetes lapszemle és kortárs irodalom)

 

 

 



Olvasva: 531 alkalommal