– Parancsoljanak, a két kávé. – szólt a pincér és letette a csészéket.
A délutáni napfény körbemosolyogta a helységet, majd megült a kiskanalak medrében. A velem szemben ülő barátom kaján vigyorral villogtatta farkasfogait, miközben magabiztosan gesztikulált…
– Búgócsiga, érted? Láttál már búgócsigát, nem? – tette fel a furcsa kérdései egyikét, amelyekről soha nem tudom eldönteni, hogy egy őrült, vagy egy zseni agyából pattannak-e ki. (Azt mondják, nincs különbség.) – Na. Búgócsiga az élet. A nagy többség ott él a legszélesebb peremén, na de mi, a nem idevalók, hogy futunk össze, ha te mondjuk az északi, legkeskenyebb részen élsz, én meg mondjuk, a déli felén? Na? Verekedjük át magunkat a tévéreklámok és a felületes kapcsolatok tengerén? – kérdezte.
Tudom, hogy az ilyen kérdésekre alapból nem vár választ, no de mégis… ez a legkevesebb: elgondolkodni a legjobb barátaink felvetésein. Tehát hogy is van ez? – sakkozom végig, mire furcsa mondat üti meg a fülemet:
– Mert itt van például az a kis ürge a fejemben. – folytatta, miközben lekocogtatta a kávét a kanálról. – Az azt mondja, hogy túl antiszociális vagyok…
– Kis ürge? – lepődtem meg egy pillanatra, mert azt nem tudtam, hogy skizofrén is. – Miféle kis ürge?
Erre cinikus-titokzatosan mosolyogni kezdett, mintha egy szégyellnivaló rokonáról mesélne éppen.
– Pojácnak neveztem el…
Látva értetlenkedő arckifejezésem, hosszas magyarázatba kezd:
– Figyelj. Pojác ott van a színpadon szinte a nap minden percében. Ott van, amikor dolgozol, udvariasan beszélgetsz az emberekkel, bérszámfejtéssel bajlódsz a munkahelyeden, vagy kérsz egy kávét a pincértől. Pojác jólfésült, intelligens társalgó és bár kissé unalmas nekem de gondolkodik helyettem és kiválóan ért a diplomáciához. Nem kell vele foglalkozni, mert ha figyelsz rá, megőrjít a rendmániájával és legszívesebben egész nap felügyelne… eh! Nem érdemes odafigyelni rá, bár szerencsére nem sértődős… Na, de az a másik! Az klassz srác.
– Másik is van? – kérdeztem, de már meg is bántam, mert látszott az arcán, hogy figyelembe kellett volna vennem a dualitás szabályait, mielőtt kérdezősködöm.
– Persze! – legyintett nagyvonalúan. – Hogyne lenne. Hát, mit gondolsz, ki irányít, amikor hirtelen hallgatnod kell az ösztöneidre: mondjuk, amikor majdnem karambolozol, de elrántod a kormányt? Vagy amikor megiszol egy üveg jófajta bort, és aztán őszinte hülyeségeket beszélsz? Hát persze, hogy ő… Fickó. Ki más?
– Fickó? – ízlelgettem a nevét. – Fickó és Pojác. A nagy páros…
– Páros? – nézett rám hitetlenkedve, hogy még ennyit sem tudok. – Ellenségek. Pojác egész nap bezárva tartja Fickót egy büdös fészerben, ahol Fickó disznó videókat néz, és nem cserél zoknit. Borotválkozni sem szeret és képes egy álló napig káromkodni. Pojác túl steril Fickó ízlésének, amit a magam részéről meg is értek… van erre egy példám, figyelj! A minap mentem a metrón, amikor az utasok válla fölött összeakadt a szemünk egy nagyon szép nővel. Képzeld csak, Fickó kirúgta a fészer ajtaját, annyira rohant csajozni. A két Fickó – a nő fejében is – egy pillanat alatt lezsírozott mindent egyetlen szó nélkül. Ezt kapd ki! Mindent. Na és eközben Pojác… – itt lemondóan legyintett egyet.
– mit csinált?
– Elsétált a nyomorult és kicserélte a nyakkendőjét.
Egy darabig mosolyogtam, majd eszembe jutott valami: – Mondd csak! Az én fejemben is laknak kis ürgék?
– Persze. – válaszolta azonnal.
– Na de őket nem hívhatják Fickónak és Pojácnak… mi a nőnemű megfelelőjük? – kérdeztem enyhén fontoskodó női stíllel.
Azon a napon először nézett rám csodálattal.
– Öregem! – kiáltotta, amire a kávézó vendégei felkapták a fejüket, és bámulni kezdtek minket. – Idefigyelj! Harminc éve tudom, hogy kik vannak a fejemben, de ezen még soha nem gondolkodtam!
Azonnal roppant lelkes lett:
– Pojác lehetne mondjuk Nőszemély, és Fickó meg Cafka. – javasolta.
– Nem, nem… a Cafka túl negatív… De, mit szólnál, ha Pojác Perszóna lenne, Fickó pedig Csaj? – vetettem fel, mire hosszas vitába kezdtünk.
A kávé megdermedt a csészéinkben, de megegyezni sajnos nem tudtunk. (A Pojácok miatt természetesen, aznap túl akadékos napjuk volt…)
Sajnos használható eredmény nem született.
A helyes megoldásokat a fejemben azóta is várja – jobb híján – Fickó és Pojác.
