A tigris az asztalon ült és reggelizett. A strandkávéház teraszán tévések, újságírók és riporterek falkája nyüzsgött. És mindez minek volt köszönhető? Maja a szibériai tigrishölgy szeszélyének, és az én szervezésemnek. Tudniillik,ez is a munkámhoz tartozott.
Vagy húsz éve egy európai nagycirkusz sajtófőnöke voltam – így tituláltak engem, mert ez illett egy ilyen nagy hírű céghez. Feladatom az volt, hogy a társulatról minden nap legyen valami „színes a médiában. Ezért rendeztük ezt a délelőtti akciót Nürnbergeben, mely majdnem „színesebbre sikerült mint ahogy szerettem volna.
Először is meghívtam az újságírókat, és a helyi tévéseket. Mivel ez a brancs nem szívesen konferenciázik idegen helyen, ezért a találkozót abban a kocsmában szerveztem meg, ahová amúgy is minden nap eljártak. Elmondtam nekik, hogy holnap a tó partján egy kávéház teraszára kivisszük Maját, a hatalmas szibériai tigrist a gazdájával. Ott a csíkos fenevad elkölti reggelijét, majd úszik egyet a tóban. Szenzációs lesz! – ígértem.
Másnap reggel Maja a fotósok kedvéért már az asztal tetején ült – mert így jobban fog dominálni a képen – mondták. Megkapta a műanyaglavór tejet, amit az állatszelídítő, Herr Leutzinger úr fia hozott ki ( a pincérné azonnal bezárkózott a mosdóba ), és nekiállt lefetyelni, amúgy szibériai tigrishölgy módjára. Véletlenül a mancsával feldöntötte és lelökte a tejeslavórt az asztalról, és kíváncsian hajolt utána megnézni, hová is eshetett? Én közben gyorsan odaléptem, és felvettem neki, hogy még ihasson tovább, lévén még nincs vége az akciónak. Ahogy a lábasért leguggoltam, egyszeriben megdermedtem, mivel éreztem, Maja a tarkómba szusszant.
Ez a vég – gondoltam. Talán valaki besúgta neki, hogy én vagyok az az ipse amiért extrába még külön is dolgoznia kell . Bénultan hallottam, amint a fotógépek kattognak mint a megbolondult kasztanyetták.
A cirkusz biztos saját halottjának fog nyilvánítani- gondoltam – na persze ha Maja után marad még belőlem nekik is valami. A tévések gondolták, hogy jó gyerek ez a chef, tényleg szenzáció lesz ahogy a megboldogult beígérte nekünk.
– Te drága Maja cicus! – éreztem ahogy a kedves vadállat végignyalta a nyakamat, ahelyett hogy belőlem csinált volna nagyon is színes híranyagot. A Csíkos még csak belém se kóstolt. Az újságírónépség talán neheztelt is rá egy csöppet…
–
Maja becsületesen – mint ahogy megbeszéltük – kiitta a második tejadagot, és ruhát sem váltva bemászott a tóba. Tett néhány karcsapást kóstolóként, szemmel láthatólag élvezte a vizet. A reggeli sétálókból már elég nagy tömeg verődött össze. Néhány rendőr is feltűnt, és hátrébb terelte a tóhoz túl közel merészkedőket. Maja – mint afféle ízzig, vérig komédiás – élvezte a sikert. Alábukott, majd újból felmerült, így azt is megmutatta a hálás nézőknek, milyen sokáig bírja víz alatt levegővétel nélkül. Persze, hogy megtapsolták. Ráadásként még hanyatt fekve tett néhány karcsapást, vizet vett a szájába és kifújta mint egy szökőkút.
Már túlságosan is nagy volt a felhajtás. A szerkesztő urak visszaloholtak fészkükbe, hogy minél hamarabb leadhassák az anyagot. Maját az acélszálakkal befont bőrszíjjal is, csak nagy nehézségek árán tudta gazdája kivonszolni a vízből. Ő kegyeskedett bemászni az autójába, mert eszébe juthatott, hogy fől már neki ebédre a kecske – amit nagyon szeretett sok nokedlivel és kovászos uborkával.
Másnap az irodámban ülök, s örömmel lapozom az újságokat. Gyönyörű felvételek, remek cikkek – nem volt felesleges kiadás a bőséges vendéglátás. Kinézek az ablakon. Látom ahogy begördül egy rendőrautó. Kiszállnak, bejönnek ketten, egy újsággal a kezükben, kinyitva a címoldalon.
– Látja ezt – mutat egyikük a képre.
– Igen, látom – válaszoltam. Egy valóban különösen jól sikerült kép Majáról, amint a tóban egy csónakvédő gumiabroncsot harapdál önfeledten .
– Tilos mindenféle veszélyes vadállatot közterületre vinni! Ehhez a Rendészeti Hivatal különleges engedélye szükséges. Van ilyen engedélye?
– Nincs – feleltem megszeppenve
– Folyamodott érte írásban?
– Nem. Már bocsásson meg hadnagy úr. Kaptam volna ilyen
– engedélyt, ha kérek?
– Nem. Ezért a vétségért kénytelen vagyok megbüntetni 1200
– márkára.
Fizettem, kasszíroztak, elmentek. Nagyon meg voltam elégedve, az ötszörösét is megérte volna. Átsétáltam a munkások konyhájára. A szakácsnétól kértem egy szaftos steaket: „szépet tessék adni, mert tigrisnek lesz – mondtam és átsétáltam Maja ketrecéhez. Csak bedobtam neki, mert a rácson keresztül azért nem mertem benyúlni…
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:13 :: kisslaki
