Ülök minap az ingázó vonaton véletlenül. Penetráns fokhagymaszag keveredik a még penetránsabb emberszaggal. Vizenyős tekintetű polgárok néznek ki a fejükből bambán. Választékos, nemzetközi öltözékben díszelegnek. Eklektikájuk ötvözi a kínai topdivat és a second hand kifinomult eleganciáját.
Darab ideig csöndben vannak, mivel körbejár egy istállószagú pillepalack, melyet bandzsítva emelnek ajakukhoz, mit sem törődve egyikük-másikuk szemmel látható, buján burjánzó herpeszeivel. Kiürítik a szomjas utazók a nedűt, és bevackolják magukat, kómára készülődvén. Nem úgy az egyik jogingba burkolt atyafi. Körbenéz — láthatóan nem bír szótlanul létezni, torkát köszörülve intéz kérdést a remélt közönségéhez:
— Áz urak is tanákoznak ezekkel a sok fene románnyal, minden építkezésen?
Csönd. Az urak szeme csukódik lejjebb. Engem fűt a kíváncsiság, mi végre e pusztába kiáltott kérdés — bár sejtem.
— Miféle rományokkal? — érdeklődém.
— Miféle, miféle? Hát ákik itten dógoznak száré hugyé.
— Honnan veszi, hogy ezek rományok? Milyen nyelven beszélnek?
— Hát, mágyárul, de nem áz számít, mer ezek rományok.
— De ha magyarul beszélnek, hogy lennének rományok — erősködöm.
— Eszt mágá nem tudhássá áz úri pofájával — hergeli magát, opponálásomra.
— Ezek rományból gyöttek ide, hogy kizábálják á kenyeret előlünk mágyároktól — szolgál kimerítő magyarázattal.
— Bátyám hol született? — kérdém a nálam vagy tíz évvel fiatalabb, de ugyanannyival öregebbnek látszó autodidakta szociológustól.
— Dunászerdahelyen.
— Az melyik ország? — teszem a tudatlant.
— Áz cseszkó, hogy nyomjám áz ánnyukba, de áz csupá mágyar vidék! — húzza ki magát büszkén.
— Értem — zárom le a magam részéről a diskurzust.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:12 :: Adminguru
