Kopogtatott és belépett. Másra nem emlékezett, csak arra, hogymegfordult maga körül és zuhant, zuhant. Egész puhán esett le, nem is esett, valahogy egyszerűen csak ottvolt. Valami eddig soha nem érzett borzongás járta át, olyasféle, mint amikor szeretkezett.
Érezte, hogy létezik, vagy nem is érezte, hanem eggyé váltmindennel. Az idő megszűnt a számára… – dehogyis megszűnt inkább teljessévált. Egyszerre találta magát valami káoszban, hatalmas robbanások közt,fortyogásban, formát keresve szenvedve és tökéletes gömbbé alakulva, bizseregve nőni kezdett, milliom formába szétszakadni, alakulni, elsorvadni, feje lett,benne gondolatok, vizelési ingereket, fájdalmakat, émelyítő szagokat érzett éskínzó fejfájást, élvezett és lelkiismeretfurdalás gyötörte, gondolkozott ésbosszúért lihegett, tombolt és magába roskadt.
Mindez egy időben és térben, megszámlálhatatlan helyen és órábantörtént.
Föltépte a fogaival egy hozzá hasonló torkát, tercinák sorvégeingondolkodott, osztódott és lombot hullatott, fiát a sós vízben szoptatta ésmagmát okádott, burjánzott egy testben és azt elpusztítván maga isvisszazuhant, összezsugorodott és fénycsóvává vált, katedrálist épített éslángba borított mindent.
Maga volt aki belépett az ajtón, aki az ajtót csinálta, a faamiből az ajtó készült, a fortyogó magma, amiből később a kilincset öntötte.
ő volt a zuhanás, meg a repülés. Látta egy pontról, hogy rohankörülötte minden és látta, hogy az egész tökéletesen mozdulatlan.
Számtalan lény született és tért vissza, ahonnan jött, demindezt nem folyamatában észlelte, hanem létezésében. Hangok harmóniáját éskakokofóniáját hallotta egyszerre a teljes csenddel. Sosem látott pasztell ésrikító színek, az áttetsző, a fehér és fekete tükröződött benne. ő volt avégtelenség, mindazonáltal mintegy kívülről is szemlélte az egészet.
Öröktől fogva ott volt, minden benne élt és mindenben ő élt. Megélteaz anyag legparányibb részecskéjét – melyben benne volt az egész – és avégtelen teret, időt, annak mozgatóit, törvényeit, tereit és addig számára elsem képzelt dimenzióit. A látható és láthatatlan, annak oka, értelme, célja,akadálya egyben vált világossá számára.
Élt és létezett minden. Állt és mozgott. Az egész nemlétezhetett a legparányibb nélkül és a parányi sem önmagában. Csak abbólformálódhatott más, ami már benne volt előtte is s ami megváltozott az csupánlátszat volt, a lényege ugyanaz maradt. Óriási energiák fogtak össze ésfeszítettek szét, s ez tartotta az egyensúlyt. A legkisebb fölösleges porszemis nem létezővé tette volna az egészet, ha nem a helyén lett, avagy eltűntvolna.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:12 :: Verő László
