A nagytakarítás minden héten rá maradt. Csütörtökönként délutános volt, így bőven volt ideje az egész lakásra. Lánya csak ritkán segített be, inkább az apjára ütött ebben az egyben, mert egy kissé trehány volt. Miután útba indította a férjét, Csillának is elkészítette reggelit. Tudta, hogy már régen elkényeztette, de egyetlen gyermekük volt, és nagyon nehezen akart összejönni. Karcsi, a férje mindig délelőtt dolgozott, csak ritkán hívták be éjszakára egy-egy sürgős ügyhöz. Mikor összeházasodtak, már az előtt tudta, hogy a rendőri munka nem egy családot tett már tönkre, de vállalta, mert nagyon szerette a férfit, aki mindent megtett a családjáért. A lányát túlságosan is szerette, volt, hogy hétvégén kettesben mentek horgászni, és mindig hatalmas élményekkel tértek haza. Karcsi inkább fiút szeretett volna, ezért is tanította meg Csillát a fiúsabb dolgokra, amit a kislány nagyon élvezett. Együtt sportoltak, kertészkedtek, sőt, még focimeccsekre is együtt jártak. Csilla nagyon apás volt, de az anyját is szerette a maga módján. Igazán nem tudtak őszintén beszélni egymással, és amikor egy kicsit meg szerette volna babusgatni a kislányát?, az nyálas dörzsölődésnek nevezte, de egy gyors puszival mindig ki tudta engesztelni anyját.
A fürdőszobát szerette a legjobban, mert ott minden csupa csempe és tükör volt, ezért gyorsan haladt a szivaccsal. Az előszoba és a konyha már nem volt olyan egyszerű, a lambéria végigsikálása hosszabb időt is igénybe vett. Amikor ezekkel készen volt, rágyújtott, és elindult a szobákba, hogy összeszedje a szennyes ruhákat, amit apa és lánya ugyanúgy az ágy alá dobált be, ahelyett, hogy kifáradtak volna vele a szennyestartó kosárig. Ezt utálta a legjobban, mert olyan messzire be tudták lökni a fal felé, hogy nem győzött hajolgatni. Zoknik, harisnyák és alsóneműk vándoroltak elő halomszámra, és volt, amikor régen elveszett tárgyakat talált meg, amit persze rajta kerestek már hetek óta. Néha úgy érezte, hogy csak egy házvezetőnő, és olykor jól kisírta magát, ha egyedül maradta ezeken a napokon. Csilla az utóbbi hónapokban sokkal visszahúzódóbb lett, reggelente ritkán válaszolt a kérdésekre, és a fele reggeliét mindig ott hagyta, úgy rohant el. A férjének hiába mondogatta, az csak legyintett, és mindent a kamaszkor rejtelmeire fogott. Azonban ő úgy érezte, más van a problémák háta mögött.
Egy kosárba gyűjtött össze minden ruhát, de még egyszer kellett fordulnia, mert az ágy alól nem akart fogyni a holmi. Csilla bugyijai összesodródva hevertek szanaszét, úgy, ahogyan azt legörgette magáról. Aztán hirtelen egy keményebb tárgy akadt a kezei közé. Egy könyv, vagy inkább egy naplószerű dolog. Barna bőrborítására, rézveretes sarokvasaira ráismert, ő vásárolta lánya születésnapjára tavaly. Neki is volt lánykorában hasonló naplója, amibe szinte minden nap beleírta a vele történteket. Milyen jó is volt visszaolvasgatni tíz-húsz év múlva, és nagyokat nevetett azokon a badarságokon, amelyek akkoriban foglalkoztatták. Mosolyogva végigsimított rajta, és mosolygott. Vajon az ő nagylányát is badarságok foglalkoztatják, vagy a mai fiatalok már felnőttként gondolkoznak? Nem akart belelapozni, tudta, hogy a magánélet szent és sérthetetlen. ő is megharagudott volna egy ilyen dologért annak idején. Fel akarta tenni a polcra, de kicsusszant a kezéből és kinyílt a közepén. A maszatos oldalon össze-vissza volt felirkálva ugyanaz a szó. Dögölj meg! Talán ötvenszer lehetett odakanyarítva, az egyik ki is lyukasztotta a finom papírt. Hatalmasat dobban a szíve. Sugárzott a gyűlölet. Leült az ágyra és csak a naplót bámulta. Ki és mi okozhatta Csillában ezt az iszonyú dühöt? Kire haragudhat ennyire. A maszatfoltok lecseppent könnyeknek tűntek, és egynémelyik fel is hólyagosította a lapot. Lassan leült mellé a földre, és megérintette. Izzott, mint egy kazán, szinte sütötte az ujját. Becsukta, majd felvette és végigpörgette. Nem volt teleírva, talán az első harminc oldal volt foglalt. Nagyot sóhajtott és kinyitotta az első oldalon.
Könnyeim könyve?. Úgy volt felírva nagy, reszkető betűkkel a regényszerű cím, ami most nem az amerikai szerelmes regényeket juttatta eszébe, hanem valami egészen mást. Lapozott.
Április 12.
Már egy hónapja meg ez az egész. Egyszerűen kiráz a hideg, ha a közelemben van. rökösen ott érzem a lihegő tekintetét a nyakamban, ha elmegy mellettem, megérinti a karomat vagy a vállaimat, és én nem merem elmondani senkinek. Úgy sem hinné el senki. Anyu is kiakadna rám, talán még a fejemhez is vágná, hogy képzelődöm. Teljesen védtelennek érzem magam. Gyűlölöm őt. Pedig nagyon szerettem, de az már régen volt.
Hirtelen kirázta a hideg. Kezei nem akartak engedelmeskedni, amikor az esze már tovább lapozott volna. lomként nehezült el a szíve, és egy ponyvaregényben kezdte magát érezni, ahol minden megtörténhet. Lehetetlen!
Április 24.
Úgy intézte, hogy kettesben maradjunk. Szörnyű volt. Én menekülni akartam, de ő bezárta az ajtót. Megsimogatta az arcomat, és megfenyegetett, hogy ha elmondom anyának, pokollá teszi az életemet. Képes rá, hiszen régóta ismerem. Úgy érzem, lassan ellep az örvény.
Sírni kezdett. Már értette, hogy Csilla miért menekül itthonról, és miért beszél az apjával is egyre kevesebbet. Lehetetlen! Karcsi soha nem tenne ilyet a saját lányával. Szegény kicsikém!
Május 9.
A nyakamba csókolt. Undorító volt, de nem mertem sikoltani. Hogy lehet egy felnőtt ember ilyen! Ráadásul a szakmája nem is engedné, hogy ilyet tegyen! Mi jön ezután? Le kell vele feküdnöm?
Eldobta a naplót, ami az íróasztal előtt megállt, és újra kinyílt az utolsó, maszatos oldalon. Az ágyra dől és keservesen zokogni kezdett. Miért pont vele történik mindez? Hiszen már olyan jól alakult minden. Csilla lassan érettségizik, tovább szeretne tanulni! Hogy lehet ennyire tönkretenni egy gyereknek az életét? Hogyan? Kitörölte a könnyeket és újra lapozott. Dühös volt.
Május 15.
Nem bírom tovább! Szólnom kellene anyának, talán mégis mellém áll. Félek. Ma már letapizott a szemétláda! Legszívesebben megölném! Vagy inkább magamat kellene megölnöm, úgy anya sem szégyenkezne, ha kiderülne. Mi tegyek?
Na nem! Ezt már nem! Véget kell vetni ennek az egész históriának. De hogyan? Szép szavakkal nem lehet, hiszen Karcsi mindent tagadna, talán még el is kalapálná mindkettőjüket. Feljelentést nem tehet, hiszen az a férje kollégáinál kellene megtennie, és lehet, hogy azok sem hinnék el. Szegény kicsikém! Nem csodálom, hogy védtelennek érzed magad, hiszen a felnőtt anyád is csapdában van.
Le akart higgadni. Lehet, hogy félreérti az egészet, lehet, hogy teljesen másról van szó. Nem, nem lehet másról szó, hiszen a jelek egyértelműek. Ekkor néhány kép villant be az agyába. Amikor Karcsi tanította lőni Csillát, és olyan sokáig magyarázott neki hozzábújva. Vagy amikor jó éjt puszit ad neki, és egy fél óráig tart. Csak erről lehet szó! Rohadék.
Csilla aznap ötig maradt az iskolában, mert szakköre volt. Gondosan kifestette magát, a legszebb ruháját vette föl. Mindent előkészített. A szekrényben megtalálta a páncélkazetta tartalékkulcsait, és határozottan rakosgatta bele a tárba a lőszereket. Még Karcsi tanította meg őt is annak idején a fegyver használatára, ha esetleg szükség lenne rá. Ki tudja, bármi előfordulhat. Akkor egy kicsit ellenkezett ez ellen, de most hasznát veheti. Nyolc golyót tett bele, mert vékony ujjaival nem bírta már lejjebb nyomni a tár rugóját, és óvatosan csőre töltött. Kivitte a konyhába, és eldugta egy konyharuha alá. Várt.
Karcsi szokatlanul vidáman ért haza. Valami nagy ügyön dolgozott már hónapok óta, és megoldódni látszódott minden. Hangosan beköszönt, és levetette a kabátját. Ledobta a cipőszekrényre, pedig már ezerszer megígérte, hogy felakasztja, mert akkor tényleg nem gyűrődik annyira. A konyhában megölelgette a feleségét, és lendületességében észre sem vette, hogy ki van öltözve. Leült az asztalhoz, és azonnal mesélni kezdett, valami érthetetlen bűnjelről, amit eddig nem használhatott fel, de most már használhatja, és így pofonegyszerűvé vált minden.
– Mit tettél a lányunkkal? – kérdezte tőle váratlanul, félbeszakítva az egész rendőrsztorit.
– Tessék? – kérdezte Karcsi tágra nyílt szemekkel – Hogy-hogy mit tettem? Nem értem!
– Nagyon is érted drágám! – folytatta – megtaláltam a naplóját, tudok mindenről te disznó!! – ordította most már magából kikelve, és elővette a fegyvert.
– Megőrültél – pattant fel a férj – azonnal add ide!
A nyolc lövés egymás után dördült el. Az utolsó ötöt már a földön heverő testbe eresztette bele. Hirtelen semmit sem hallott, mert megsüketítették a dörejek, de valahogy megnyugodott. Szegény kicsikém! Most már vége, mindennek vége. Leült a székre és felhívta a rendőrséget.
Csilla hazudott aznap. Semmiféle szakkör nem volt. Azaz lett volna, csak ő nem oda ment. Úgy érezte, hogy nem bírja tovább az örökös zaklatást, és kapott egy jó tippet. Vagyis a trolibuszon olvasta. Apró betűkkel volt írva a hirdetés, de az ő figyelmét nyomban felkeltette. Mobiljáról felhívta a megadott ingyenes számot, és délutánra kapott egy időpontot. A lelkisegély szolgálat munkatársai nagyon készségesek és tapintatosak voltak. Csilla elmesélt mindet aprólékosan, a mindennapos zaklatásokat, a heves pillantásokat, az érintéseket és a tegnapi ajánlatot, ami végképp betette a kaput.
Egy középkorú hölgy vette pártfogásba, és megígérte, hogy azt a disznót már egy órán belül őrizetbe veszik szexuális zaklatásért. Időtöltésként elmesélte, hogy az ő idejében is volt ilyen tanár, csak akkor még nem nagyon lehetett tenni semmit törvényesen ellene.
