Egy olyan valóssá vált világ elevenedik meg ebben a novellában, amely az akkori kor túlélőinek fájdalmat és kínt okozott a legkegyetlenebb háború zavaros körülményei között. A megtépázott Európa megperzselt romjai között, egy megszálló, erőszakos hatalom korlátlan és vad ösztönökkel teli mohóságát kell elviselni mindenkinek, aki itt rekedt, és eltemette az odaveszett szeretteit.
A főszereplő is egy ilyen túlélő, egy lány, akiben még vöröslik a kiontott vér, az apja vére. A fagy, amelyben hazafelé indul, egy reális életképet feltételez, amiben a háború rémségei eltörpülnek a béke iránti vágyakban. Ezt a békét egy olyan alakban ábrázolja az író, aki neménél fogva – hiszen egy fiatal nő – eleve az ártatlanságot juttatja eszünkbe. A történet közepéig kibontakozni látszódik valami baljós előérzet, hiszen a csendes háttér szülni kívánja a feszültséget, mintegy kiegyenlítéseként a hatalom és gyengeség erőterében. A hirtelen felbukkanó náci katona, a sapkáján megcsillanó sassal, és a rá felnéző-megriadó lány találkozása tipikusan teátrális hatású, és az addigi zavartalanságot megrendítve, az olvasónak felfokozott izgalmat okoz, hiszen nem lehetséges, hogy a két alak között ne történjen egy erőeltolódás a gyengébbik fél terhére. Megtörténik, hiszen az üldözés izgalma, illetve az üldözöttség félelme, a mégis kinyúló vasmarok meghozza a tetőpontot. A lány tudja, hogy megerőszakolják, talán meg is ölik, de kitart, mert apjára gondol, aki ugyanilyen kitartással halt meg. Magában érzi a szülő erejét és fájdalmát is egyszerre, és egy pillanat alatt éli át tudatlanul a vér melegét a virágok kelyhén. Aztán egyszerre megérkezik az a hang, amely meghátráltatja az erőt, a csecsemő sírása, ami képes megtörni az még oly hatalmasnak érzett-gondolt törvény felettiséget is.
Megrendítő élmény, hatásos elemek közbevetése a megfelelő pillanatban, és máris kész egy magával ragadó mű, egy valós alapokon nyugvó, sokakat megérintő világból.
Zatykó Zoltán : Kritikus szemekkel – Bridget Felber: Magnóliák
Hasonló írások
„Beatus ille, qui procul negociis” (Rég volt)
Nyomtatás Egy évet töltöttem egy Kis-Küküllő menti faluban. Igazából ott tanultam meg az orvosi mesterséget. Teljesen magamra hagyottan kellett mindent megoldanom. A legközelebbi kórház 30 kilométerre, fogorvos tizenöt, a gyógyszertár öt kilométernyire, a mentő nehezen elérhető, a telefon akkumulátorról működő [… Tovább]
A 7torony Kecelen
Nyomtatás Kedves Toronytársak! Tizenhárom évvel ezelőtt – amikor még a kő is lágy volt -, teljes fegyverzetben Kecelen járt a 7torony felolvasó/szerző gárdája, de helyi írói vénával rendelkezők is ismertettek műveket. A felolvasáson ott volt, és forgatott a Kecel Városi [… Tovább]
Édesanyám is volt nékem … (2)
Nyomtatás Olyan feszes tempóban dolgozott Vera, hogy ideje sem volt magával foglalkozni, a munkán kívül másra is gondolni, de álmában ott kísértett az otthona, az otthagyott gyermekei. Egyre gyakrabban álmodott velük, s ilyenkor sírva ébredt és alig tudott a munkájára [… Tovább]
Édesanyám is volt nékem … (1)
Nyomtatás Édesanyám is volt nékem … – kezdte a dalt a tanító néni. Irénke az első padban hangosan felzokogott. A tanító néni elharapta a dal folytatását és megsimogatta a leányka fejét. – No, no… mi a baj, drágám? – nem [… Tovább]
Keletről érkezett 4
Nyomtatás Egyik reggel, ahogy a munkahelye felé igyekezett, új hirdetésre lett figyelmes – kutyakiállítást hirdettek hétvégére. „A lovas pályán Országos Munkakutya kiállítás és bemutató” – írta a plakát öles betűkkel. Jelentős esemény egy ilyen izgalmas kiállítás, bemutató. Lesz ott [… Tovább]
Ősz, 17×17 szótagban
Nyomtatás hűvös a hajnal gyöngyöt álmodó fűben sír az árvácska * párás homályban csepp ül a létra fokán aztán lecseppen * az Izabella huncut illata bujkál zöld levelek közt * sűrű felhőkön lopva átkandikál a kék színű ég * apró [… Tovább]
Rendőrapuk árnyékában 1. Mindenki pácban
Nyomtatás Szőcs Ádám egy mappával a hóna alatt lépett ki tanára kapuján. Nem volt soha kedvence a matek. Bár Jakab Emese tanárnő erőfeszítései nyomán ragadt rá egy és más, látványos áttörést nem tudott vele elérni a matek-utálat mocsarából való kitörés [… Tovább]
Cyber szerelem
Nyomtatás – Nem, ne ítéljük el a házasságon kívüli kapcsolatokat. Nem tudjuk, hogy miért. – Faber hosszasan nézte teacsészéjét. A forró víz gőzölgött és a teazacskóból színes felhők gomolyogtak. Rodriguez zavarban volt. Maga sem értette, hogy miért siránkozott Faber [… Tovább]
Magam görgette kő
Nyomtatás amikor vagyok, élek és szemlélek, nincs múlt, csak jelen, a jövő ködös, vagy nem is lesz, ha lesz is, az már jelen, és minden, mi jelen, az új, sosemtörtént rácsodálkozás, mert nem tanulunk, mert nincs tapasztalás, vagy ha van, [… Tovább]
Balatoni hangulatok
Nyomtatás A nyár szépségei talán a Balaton partján a legvarázslatosabbak. Végre nyaralunk, a kemény munka után eljött a pihenés ideje. A vén üdülőt az öröklétnek tervezték. Színes faházak sorakoznak, közöttük gondosan lenyírt pázsit apró sárga virágokkal. A csendet madárcsicsergés tagolja, [… Tovább]