Hány arca van egy embernek?
Most nem is az akaratlan, a spontán, az árulkodó, gyanakvó, ingerült arckifejezésekr?l beszélek, hanem csak a megkomponáltakról.
A csinos n?kér?l, amikor érzik, hogy nézzük, nézik ?ket. Nyomban szelídebb, ábrándosabb, megközelíthetetlenebb, mégis sokat ígér? lesz az arc, csábos és elzárkózó egyszerre â?? err?l elméletet nem lehet gyártani, ez ugyebár žcontradictio in adiecto?, állítás, amely magában hordja a cáfolatát â?? teoretice. A valóságban azonban minden sikeres n? nagydoktorit ér? szinten m?veli ezt. Akkor is, ha eszébe se jut ismerkedni, táncolni, kávézni közönsége egyetlen tagjával sem. Hogy egyebekre álmunkban se gondoljunk.
A rosszmájúak szerint a hímnem? sztárok is ugyanilyenek. Pontosan érzik, ha valaki nagyon nézi ?ket; beállnak a pózukba, s ha valakivel éppen társalognak a presszó teraszán, úgy bólogatnak, magyaráznak, koccintanak, mosolyognak, mint akit filmeznek.
És nem szóltam még semmit a politikusokról.
A táborában körülrajongott politikus olykor úgy viselkedik, mintha televíziós szupersztárként szerelmes dalt dalolna édes tenorhangon. Máskor meg úgy, mintha bikaviadalon ? lenne legalább a torreádor. Vagy a bika. Van azonban nekie jágói arca is, irónikus, lekicsinyl?, megkérd?jelez? mosolya: fölér egy törvényszéki cáfolat-szónoklattal.
Én azonban azokat még jobban kedvelem, akik nem rendezik céltudatosan az arcukat: nincs külön figyel?, résztvev?, együtt érz?, lelkes, diadalmas, szerény, atyai meg f?nyereményes média-arcuk. Azokat kedvelem, akik valóban elnevetik magukat, amikor nem kellene, meghatódnak, amikor senki sem nézi ?ket, akiknek látszik a szemén, hogy jár az eszük, és olyan éles ötleteik vannak, mint a lassú villám.
Ha legközelebb megszületek, arcjáték-iskolát nyitok. Titkos katalógusom szerint hetvenöt év alatt kijárható lesz, és nem ingyenes: ráfizetjük egész életünket.
