Mindenki beszél róluk.
Mindenki ismer valakit közülük.
Mindenkinek van véleménye.
Mindenkinek van egy élménye.
Mindenki találgat.
Mindenkit érdekel.
Mindenki kíváncsi.
Mindenki hisz valamit¦
Senki sem ismeri a valóságot.
ELS?FEJEZET
RICSIKE
A kora tavaszi fagyok épphogy elmúltak, emlékét csupán az a néhány kókadt növény ?rzi, amely túl korán bújt ki a biztos fagyhalálba, s most minden remény nélkül állja a hirtelen felragyogó nap langymeleg sugarait. žAki kíváncsi, hamar megöregszik?, jut eszembe a mondás, de nem is hagyok id?t saját jópofaságom ünneplésére, mert persze késésben vagyok â?? ahogy az már lenni szokott.
Haladok az úton, körülöttem az élet; mindenki jön-megy, jelz?lámpák akadályoznak, majd tovább engednek â?? ezer éve élek itt â?? ismerem a város minden mozzanatát, ezért nem is figyelek annyira, csak visz az út¦ Az autó motorja engedelmesen duruzsol, miközben finoman rázza a kasztnit, mintha ezzel is jelezné, hogy žnyugi, itt vagyok, m?ködök, elviszlek, nehogy elkéss?. Ezt persze el is várom t?le – ha már ilyen sokba került – de azért kedvesen megsimogatom a kormányt, mintegy válaszként. Hát, így kommunikálunk mi. Az autó és én.
A szalon, ahová tartok, a nevemmel jelzett, de nem ezért megyek oda, bár sokak szerint ez is éppen elég ok kellene, hogy legyen. Érkezésem tényleges oka már bent vár, és ha nem is venném észre, a belépéskor figyelmeztetnek: – Már itt van! â?? csicsergik a fodrászlányok ferde mosollyal a szájuk szegletén a várósarokra sandítva, ahol az öblös fotel szélén egy alak kuporog, s érzem, hogy majd kifúrja az oldalukat a kíváncsiság, hogy vajon mi dolgom van nekem ezzel a kuporgó alakkal. Egy pillanatra szinte látom a köztük húzódó hártyavékony, gúnyból és megvetésb?l épült falat, amelyet élesre növesztett karmaikkal csak azért nem tépnek fel, mert hozzám jött, ehelyett inkább bizonytalanul mosolyognak ránk.
Mosolyuk tárgya azonban fittyet hány a kézzel tapintható fölényeskedésre, beléptemre vad vigyorgásba kezd, mintha szántszándékkal mutogatni akarná a balegy és a balkett? között esett gyalázatot, vagyis azt a lencsényi, szuvas foltot a szájában.
Amúgy is meglehet?sen hanyag a ruházata â?? most fiúnak van álcázva â?? szakadt farmerjára rálóg a jobb napokat is megélt žHollywood? feliratú póló â?? rajta keresztben áthúzott válltáska – amivel még nem is lenne baj, ha nem zárná a képet felülr?l egy žSurda?-sapka, alulról pedig két gumipapucsos, meglehet?sen koszos láb. sszességében úgy fest, mintha gyalog sétált volna ide egyenesen Drezdából. Nyoma sincs az emberben abból a csillogó dívából, akit hétvégenként a klubban van szerencsém látni, aki sz?ke parókában, sz?k nadrágban, kitömött melltartóban gerjeszti a kora esti hangulatot abban a szent hitben, hogy némi Britney Spears â?? utóérzést bír a nagyérdem?ben kelteni.
Egyébként nem tagadom, mint mindig, most is felébreszt bennem egyfajta gyengédséget, ami arra sarkall, hogy megvédjem a világtól, még ha ezerszer életrevalóbb is, mint bárki, akit ismerek â?? persze ezt a világért el nem árulnám neki, mert valami pompás hetedik érzékkel kipuhatolná, majd azonnal lelejmolna¦
– Figyiii! â?? kezdi mindjárt, mintha megérezné a gondolataimat â?? azt az ezrest, amivel lógok, most nem hoztam, nem baj? â?? affektáló, mégis férfiasan telt hangja éles kontrasztot képez azzal a semmihez sem hasonlító csíp?mozgással, amellyel halad a lépcs?n a szalon emeletére. (Ugye megmondtam, hogy lelejmol?)
Az emeletre érve, amikor kijutunk a ránk nehezed? kíváncsi pillantások súlya alól, már sokkal komolyabb arcot vág.
Csak ketten vagyunk.
Mintha letenné a már-már cinikus, túl vidámnak t?n?, vigyorba torzuló arcát annak reményében, hogy most pihenhet egy kicsit. Nem kell védekeznie. Ez a felismerés ismét szánalmat kelt bennem, hiszen hirtelen világossá válik, hogy ? pontosan az, aminek látszik: egy alig húszéves, transzszexuális prostituált, aki azt eszi, amit megvesz magának, ott lakik, ahol megt?rik, azt a ruhát hordja, amit megszerez. Annyira öntörvény?, hogy már attól nem lehet soha szabad, hiszen aki ennyire magára van utalva, az mindig ki lesz szolgáltatva másoknak; annyira nyilvánvalóan elvadult, csoda, hogy eddig eljutott.
Amíg beszélgetünk, egyszer sem veszi le a sapkáját, csak néz ki alóla ravasz-riadt zsiráfszemekkel, ami oly mértékben jellemz? rá, hogy már fel sem t?nik. Ez a tekintet mindig egyforma, csak id?nként egészül ki némi sóvárgással, önsajnálattal, kíváncsisággal, haraggal, – mikor milyen passzban van a gazdája. Most például kivételesen megszeppent. Nemrég közöltem vele, hogy megírom az élettörténetét, így most kell? komolysággal bólogat â?? szerintem nem is figyel arra, amit beszélek neki.
Kiválasztunk egy napot az interjúra, a csütörtököt.
– A csütörtök az a jó lesz. â?? közli velem olyan hivatalosan, hogy meg sem lep?dnék, ha kis válltáskájából el?rántana egy menedzser-kalkulátort, hogy id?pontot egyeztessen, bár ez így utólag végiggondolva, kétségtelenül bizarrul hatott volna¦
Aztán le, majd kikísérem, ahol is elköszön, majd egy pillanatra visszanéz, és kiböki: – De hogy fogod leírni, amit mondok?
– Diktafonra veszem, és otthon beírom a számítógépbe. â?? válaszolom egy alsós tanító néni türelmével,
mert én már csak ilyen vagyok.
– Felveszed a hangom? â?? csodálkozik még egy kicsit, de aztán az arcomon megjelen? árnyék arra készteti, hogy újra vigyorogjon. â?? Tudtam ám! â?? szól lazán, majd elt?nik az utca forgatagában.
Csütörtök:
A ma reggeli indítás hagyott némi kívánnivalót maga után.
Ricsivel az interjút délel?tt tíz órára beszéltem meg, a szalonban. Borús, hideg nap van, szerintem soha nem áll el az es?. A kedvem is rossz, ráadásul egy szomszédom szenvedélyes csevelybe kezd az id?járásról â?? tisztára Londonban érzem magam.
A szalonba érvén sem javul a helyzet, a lányok hisztisek, lóg az orruk, duzzog az egész stáb; hiába, na. A pár nappal ezel?tti napsugár csak egy szeszélyes ígéret volt a tavasztól.
A megbeszélt id? aztán úgy jön el, hogy nem érkezik meg vele a riportalanyom. Ezzel kapcsolatban volt egy halvány gyomorszorító megérzésem, amelyet már akkor elfojtottam, amikor belopakodott az agyamba; most azonban menthetetlenül rám tör. Nem számolom, de fél tizenegy körül már számos gyilkossági tervet dolgozok ki Ricsike sérelmére, és bizony isten mindre élvezettel gondolok¦
Háromnegyedkor elborul az elmém.
Testem-lelkem kiegészít? tagjával aztán elindulok a keresésére.
Nem túráztatom feleslegesen az agysejtjeimet, egyenesen a pályaudvarra tartunk – ott is a restibe â?? mert bármire fogadnék, hogy ott lesz.
A fogadást megnyerem.
A resti és vécék közti folyosót teljes egészében kitölti a látványa: élénk szín? sportos-divatos fels?ben, – válltáskával – fekete, nagyon csajos gatyában, kék sportcip?ben és az elmaradhatatlan Surda-sapkájában már messzir?l kiszúr minket. Egy pillanatig úgy t?nik, mintha menekülni akarna â?? szorosra fogja a táskáját, három lépést hátrál szinte ugrásra készen – aztán mégis megindul felénk. Teljesen fejbe vág az érzés, hogy talán fél t?lem – t?lem soha senki nem félt és remélem nem is fog, a félelemkeltés a gyengék eszköze â?? emiatt egy másodpercre elbizonytalanodom. De már ott is áll el?ttünk, zsiráfszemei óriásit fénylenek, ahogy ránk néz.
– Juj, ma van a könyv! â?? kiáltja tettetett megbánással, majd az orrom alá dugja barna mancsait, büszkén mutogatva mind a tíz darab francia manik?rös körmét, amelyek olyan tökéletesek, amilyenek csak a frissen elkészült m?körmök lehetnek. žBizarr? â?? jut eszembe az egyetlen szó e furcsaság láttán; sehogy nem illik a hosszúkás, inas férfikézre a fehér-barack szín? lakk. Nyilván látszik az arcomon, hogy mit gondolok, mert büszkén megjegyzi: – A m?körmös csaj azt mondta ám, hogy nagy kihívás vagyok neki! â?? mondja, majd tekintetével ezredszer is végigsimít a csillogó körmökön. ( Szerintem egész nap ezt csinálja¦) â?? Amúgy meg ingyen volt! â?? biggyeszti még hozzá â?? Tök rendes a csajszi, pedig hatezer is lenne, mert a fehér is porcelán! â?? mutat a köröm végén lév? fehér sávra. Kell?képpen megdicsérjük, aztán megkérdezem t?le, hogy még mindig akar-e szerepelni a könyvemben.
– Juj, nagyon! â?? kiált szenvedélyesen tapsikolva, mire én hangot adok elégedetlenségemnek, meg nem jelenése miatt.
– Esik az es?. â?? magyarázza komoly arccal, és én rájövök, hogy tényleg ez az egyetlen oka. Képes lett volna agygörcsöt okozni nekem, pusztán, mert nem akart megázni¦ Döbbenet.
Hihetetlen egy alak.
Ahogy megyünk ki a pályaudvarról, többen is megbámulnak.
A várakozó és siet? utasok egyaránt végigmérik rögtönzött kis csapatunkat, amit meg is értek: a férjem és én is szigorú, már-már decens küls?vel, sötét, hivatalos ruházatban kísérünk egy m?körmös, Surda-satyekos fickót, aki lányos csíp?mozgással riszál, alaposan megtáncoltatva a nadrágján lév? rojtokat. žElkapták? â?? hallom valahonnan, de már nem is agyalok rajta, inkább azon jár az eszem, hogy hol reggeliztessem meg, miel?tt dolgozni kezdünk.
Végül aztán a klubban kötünk ki, itt nyitásig b?ven van id?nk dolgozni, addig legalább senki nem zavar minket. Ricsike reggeli helyett csak teát és zsebkend?t kér, mert alaposan megfázott. Az elektromos radiátort a lábai közé húzza, majd bosszankodik, hogy elromlott. Persze nincs baj, csak elfelejtette bekapcsolni, miután bedugta a konnektorba; amint hárítjuk a problémát, megnyugszik.
Kis ellenérzéssel figyeli, ahogy felkészülök a beszélgetésre, f?leg amikor meglátja a diktafont. Csinálok egy próbát a saját hangommal, aztán leteszem az asztal közepére. Ricsi ett?l kissé frusztrálttá válik, kihúzza magát, és határozottan modoros lesz, le nem véve a szemét a gépr?l, mintha egy nagyon szigorú, szemétked? kis f?nök ült volna közénk¦
Ahogy most elnézem, észreveszem, hogy csipás az egyik szeme.
– Hol aludtál? â?? kérdezem, mert tudom, hogy ez nála nem annyira egyszer? dolog.
– Hát egy pasinál. A pasimnál. â?? teszi hozzá zavartan, mire én közlöm vele, hogy lazuljon, csak beszélgetünk egyet. â?? Három éve ismertem meg, azóta nála vagyok, amióta kijöttem az intézetb?l. ?egyébként kertész, szóval ilyen mittudomén kertész dolgokat csinál. Bokrokat ültet, meg fákat, meg ilyenek. Egyébként heteroszexuálisként ismertem meg, de amióta nála lakok, már többször elment fiúkkal.
– Te voltál az els? fiú az életében?
– Ja, hát úgy indult a kapcsolatunk, hogy szerelem meg minden, de semmi nem lett bel?le, csak néha nála alszok, meg ott vannak a ruháim, meg ilyenek¦
– Hogy-hogy szerelem? Hát azt mondtad, hogy hetero volt, nem értem¦
– Jó, hát akkor inkább biszexuális, különben meg egy leszbikus lány hozott össze minket, az egyik kocsmában. Mert én akkor kint voltam az utcán, amikor az intézetb?l kikerültem, és ? mondta, hogy szerinte gyanús a hapsi, és így megismerkedtünk. Sokat járkáltam hozzá, aztán nála maradtam.
– Egyszer azt mondtad nekem, hogy még sz?z vagy¦
– Sz?z vagyok még, úgy vagyok sz?z, hogy a hátsómat használom, meg a számat, de ennyi… Egyszer?en allergiás vagyok rá. De a barátomat ez nem zavarja.
– Gyakorlatilag akkor mi ez?
– Hát én nem tudom. Szerintem megszeretett, vagy megkedvelt, vagy sajnál. Persze már nagyon sokszor kirakott, mert sokat iszik. Ilyenkor elhord mindennek, hogy mindenkivel kefélek, meg ilyenek.
– Ilyenkor hol alszol?
– Ki szoktam menni a vasútra, meg össze-vissza.
– Oké. Ugorjunk az elejére. Milyen családba születtél?
– Nógrád megyében éltünk egy szlovák határ menti faluban, apámék akkor váltak el, amikor én csecsem? voltam. Akkor már volt egy négyéves bátyám. Kés?bb apám ide költözött fel, megn?sült, én meg ott maradtam. Aztán anyámnak is lett ott a faluban egy palija, csak anyám ugye nagyon alkoholista volt, meg mostohaapám is, aztán mindig agyonvert, meg kukákból kajáltam, mert nem foglalkoztak velem.
– Mikor érezted, hogy más vagy?
– Hát már els?ben kijött ez a dolog, elloptam anyám t?sarkúit, úgy mentem iskolába. Teljesen lánynak éreztem magam. És akkor apu indított egy pert, hogy hozzanak el onnan, mert nem megfelel? a körülmény, mert már akkor intézetbe akartak adni, a Nógrád megyei gyámizé, gyámügy, vagy mi. Ágy apu elhozott ide, és akkor már durvábban jöttek ki rajtam a dolgok, aztán itt is mindig agyonvertek, meg minden¦
– ¦de kik?
– Mostohaanyám meg apám, mert hogy ki volt lakkozva a körmöm.
– Oké-oké, ne ugorjunk ilyen nagyot! Ott tartottunk, hogy éltél egy nógrádi kis faluban. Mi volt az a meghatározó élményed, amikor rájöttél, hogy te más vagy mint a többi gyerek? Mert úgy tudom, hogy te nem homoszexuálisnak érzed magad, csak egyszer?en rossz testbe születtél.
– A legels?, amire visszaemlékszek, hogy volt anyámnak egy szoknyája, egy ilyen rakott, nagyon pörg?s szoknya, és az volt a kedvencem, mindig azt akartam felvenni. Egyszer rajtam volt, amikor bejött anyám, megkérdezte, miért van rajtam, aztán betörte a fejem fapapuccsal. Én meg másnap direkt elloptam a žszandáját?. Elvittem a táskámban aztán felvettem az iskolában¦
– Hogy éltetek akkoriban?
– Akkor már nagyon durva volt, mert nem volt otthon kaja semmi, ráadásul anyáméknak lett egy gyerekük, akit én gondoztam. Gondold el, hatéves voltam; én tettem tisztába, mert egész nap úszott volna a szarban. Emlékszem rá, akkoriban az iskolában lehetett kapni takarékbélyeget, gy?jtögetni lehetett és be kellett váltani a postán. Tök vártam már, hogy meglegyen meg minden, aztán anyám beváltotta és elitták az egészet. Arra is emlékszek, hogy volt ott egy fekete Lada a ház el?tt, és volt egy rózsaszín fodros ruhánk, amit felvettem és azt játszottam, hogy én vagyok a menyasszony és a Lada kipufogójára kötöttem egy ugrókötelet, amit a derekamra er?sítettem és alámentem a Lada alá. Azt képzeltem, hogy az a hintó. Nem vettem észre, hogy közben beszálltak â?? de ez tényleg így volt â?? és elindult a kocsi és húzott maga után. A ruha lecsúszott rólam és egy szál gatyában húztak tovább az úton. Még mindig megvan a helye, mert full lehorzsolt, nézd, itt meg itt. â?? mutat a lábszárán lév? fehér, hosszú foltra.
– Nem hiszem el, hogy ez senkinek nem t?nt fel¦
– Hát nem, mert kicsi voltam és tök kussban feküdtem a Lada alatt, aztán mikor elindultak egy hapsi állította meg ?ket¦ Akkor indította meg apu a pert, azt mondták, hogy én azért csináltam ezt, mert öngyilkos akartam lenni.
– Édesapád mivel foglalkozott?
– Németországban dolgozott, ? ilyen építész mittudomén micsoda, ablakokat, ajtókat szerel be. Magas iskolai végzettsége van, szakiskola, meg még utána valami.
– Hány évesen kerültél hozzá?
– Hét. Akkor már apámnak volt két gyereke – mert megint megn?sült – egy fiú meg egy lány, meg a bátyám, ugye, aki jött velem apámhoz. Ã?Å¡gyhogy kezdhettem újra az iskolát az elejét?l¦
– Hogy fogadtak a többiek?
– Nagyon szerettek. A fels?sökkel lógtam, mert régebben nagyon lányos hangom volt és állandóan énekeltem, mert azt képzeltem, hogy én vagyok a Szandi, és a nagyok röhögtek rajtam, meg kaptam csokit a szünetekben.
– Édesanyád hogy fogadta, hogy elvettek t?le?
– Sehogy. ?t csak a pia érdekelte, de aztán kés?bb, most, hogy így feln?ttem igazándiból elmondta nekem, hogy hogyan történt, meg miért ivott: azért, mert amikor még picik voltunk az apu megcsalta. Akkor katona volt még, ? meg egyedül maradt velünk. De én nem haragszom egyikre sem, anyu nem tehet arról, hogy iszik, csak az volt a szar, hogy mi úgy nevelkedtünk, hogy apu meg a rokonok azt a hitet mondták nekünk, hogy anyu mekkora kurva volt, mindenkivel összefeküdt, még a rokonokkal is, meg a nagypapával is, meg ilyenek, közben meg full nem igaz. Most derült ki, hogy minden falubeli szerint ? nagyon jó asszony volt, meg tiszta, csak apám megcsalta, amikor katona volt és ezért züllött le. Mi utáltuk anyut egész életünkben, mert hogy ivott, meg nem küldött nekünk levelet sem â?? nem mert küldeni â?? de már azóta voltam nála meglátogatni. rült nekem meg minden, csak a palija nem, mert ? most abban a helyzetben van, hogy egy megt?rt kutya. Hát meg a pali is iszik, meg anyu is iszik; bár most annyira nem, mert dolgozik, – kitüntetéseket is kapott már â?? nagyon nehéz munkát végez, de olyanokat, hogy útépítés. Nógrádban nagyon nehéz az élet, szezonokból élnek, például ribizli szezonból. Én is mennyi ribizlit szedtem, amikor kicsi voltam!
– De aztán hét lettél, és nyomtad a Szandi nótákat a fels?söknek. Aztán?
– Aztán kezd?dtek a komolyabb problémák. Farsang volt és én mondtam apuéknak, hogy n?nek akarok öltözni, Szandinak. De apám mondta, hogy ne merjek Szandinak öltözni, mert agyonver. Aztán emlékszek, volt egy pulcsim, aminek tök gumis volt a dereka, lehúztam a combomig, kitömtem a mellemnél sapkával, meg sállal, és felvettem hozzá az egyik csaj benti papucsát, és én lettem a Szandi. Nem is lett volna baj, csak az egyik tanár beköpött szül?in, apám meg jól agyonvert.
– Sokan öltöznek farsangon a másik nem szerepébe, mib?l gondolta a tanár, hogy ez más?
– Biztosan vágta. Túl n?ies voltam. Hát figyelj, hétévesen azt szerettem volna, hogy szép vékony legyen a szemöldököm, és kivágtam borotvával. De olyan szinten, hogy nem volt szemöldököm. Aztán ragasztottam a hajamból oda, hogy otthon ne vegyék észre, mert agyonvertek volna. Este fürdés után nagyban törölközök, – elfelejtettem a szemöldököm â?? jött apám, nagyon nézett, és akkor mondja, hogy mi van a szemöldökömmel? Egyb?l megállt bennem a szar is. Apu meg csak: – Mi van a szemöldököddel, a rohadt anyád? â?? kérdezte, és elhordott mindennek, aztán dirr-durr, csitt-csatt, gondolhatod¦ Hiába mondtam, hogy kihullott, amikor dörzsöltem a törölköz?vel, nem érdekelte. Emlékszek, hogy ne látsszon meg, minden reggel vastag szemöldököt rajzolt filctollal nekem, úgy jártam iskolába, amíg ki nem n?tt.
– Ilyenkor mit szólt a mostohaanyád?
– Hát, ? nagyon "kivételezett" velem, a tárgyaláson, amikor el?ször megláttam ?t, azt mondtam, hogy boszorkány. Valahogy éreztem, hogy nem fogok vele jól kijönni. Hát csinált olyanokat, – a zoknikat meg a gatyánkat mi mostuk magunknak – hogy amikor vendég volt nálunk kihívott és belenyomta az egyik zoknimat a számba, mert hogy ott gyülemlik a szék alatt¦ Kés?bb már egyre durvábban csinálta a dolgait, így elkezdtem csavarogni. Hát, tíz évesen már cigiztem, meg bandáztam, mert otthon állandóan lebuzizott, meg mindenért megvert. Tizenhárom voltam, mikor pedzegették nekem, hogy beadnak az intézetbe, mert sorra buktam az iskolákból â?? a városban legalább öt iskolába jártam â?? de mindegy volt, csak ne kelljen otthon lenni. Nem is voltam.
– Hogy élted ezt meg?
– Hát, már akkor belekerültem olyan bandákba, ahol jó volt, bár nem értettek meg – mert hogy más vagyok – és én akkor kisgyerekként elhatároztam, hogy mindig felvállalom magam, mert lehet, hogy a szüleim nem szerettek, de engem nagyon sokan szerettek a városban, pedig tudták, hogy mi van, felvállaltam és nem érdekelt. Aztán egyszer volt egy olyan â?? ezt a szüleim nem tudják, de már mindegy â?? hogy bunkereket építettünk a lakótelepen, de sokan ám! Legalább tizenöten! Ott kezdtünk el cigizni, meg minden, ott szívtunk, mi voltunk a nagy men?k! Na, és ott volt, hogy csak fiúk voltunk, kezd?dött a kuki mutogatás, meg minden, tudod! Volt egy ott srác, â?? ? volt a legid?sebb â?? én meg tizenhárom évesen csak figyeltem, húúú, nagyon izgatott¦ Én meg sem mutattam az enyémet, csak néztem. Aztán összebeszéltem a csávóval, és megtörtént.
– A srác homoszexuális indíttatásból ment bele, vagy csak kíváncsiságból?
– Kíváncsiságból. ?totál hetero, most is bomba n?je van¦
– Itt él a városban?
– Persze, itt él, néha szoktam látni. Szóval ott tartottam, hogy szoptam egy darabig â?? hú, de akkor még nagyon bénák voltunk â?? csináltuk öt percig, aztán kész. Neki is az els? volt, nem is volt még n?vel sem, csak ott tartotta, meg néha megkérdezte, hogy nekem jó? Én meg elpirultam, abbahagytam, aztán mentünk tovább.
– Barátok maradtatok?
– Persze, nagyon jó haverok, ma is beszélünk, ha látom.
– Soha nem tetszettek a lányok?
-N em. De volt egy lány, – már nem tudom a nevét â?? egy cigány csaj volt és nagyon szerelmes volt belém, de nagyon-nagyon. A szüleimnek is könyörgött, hogy engedjenek el vele¦
– Hány évesek voltatok?
– ?tizenhét körül, én meg tizennégy. Könyörgött, hogy én neki nagyon kellek â?? mert a bátyám akkor már nagy dzsigoló volt, egy kúrógép. Vele volt úgy, hogy hordta fel a lányokat dugni, másnap meg rajtam röhögött mindenki a telepen, mert a csaj elmesélte, hogy fehér alapon rózsaszín katicás pizsamám van¦
– Ezért szeretett beléd a csaj?
– Ja nem, csak eszembe jutott. Szóval ott volt az a lány és mindenki össze akart vele hozni, de én nem akartam, és így er?szakkal csókolóztam vele, meg minden, hogy ne legyen gáz, érted? De annyira befordultam a dologtól, és annyira megutáltam, hogy ordibáltam vele, hogy takarodjon, meg utálom¦
– De miért volt undorod?
– Hát, mert csókolóztunk egy darabig â?? nyelvesen â?? meg tapiztam is, hogy örüljön, de olyan volt, mintha magammal lettem volna, mintha leszbi lettem volna, érted? Aztán felment apámékhoz sírva, hogy összevesztem vele, erre apámék lebuziztak, hogy ilyen buzi, meg olyan buzi vagyok¦
– Gyakran lebuziztak?
– Hú, nagyon sokat. Mennyit hallottam, hogy kurva anyád köcsög, meg ilyenek, tizenhat éves koromra már nem gyengén nyomták. Aztán beadtak az intézetbe. El?ször csak nyárra adtak be, habiszti, hogy majd megijedek és megváltozok. Hát, nem. Az intézetben még jobban bedurvultam. Ott rájöttem arra, hogyan kell a palik iránt érdekl?dni, úgy rendesen.
– Várj egy kicsit… Azt mondták otthon, hogy szedd a cuccod, mész a háztól Ricsi fiam! Te ezt hogy viselted?
– Semmi nem volt. Lazán mentem. rültem, hogy megszabadulok otthonról. Persze apámék azt hitték, hogy ez akkora trauma lesz, hogy meghalok, meg ilyenek. Na, mindegy. Na, én ott elkezdtem masszírozgatni a fiúkat, mert az intézetben az a szokás, hogy a nagyok masszíroztatnak a kisebbekkel. Hát én meg addig simi-simi, amíg meg nem történt… érted!
– Az intézetiseknek kábé hány százaléka volt meleg?
– Mindenki benne volt. Még akkor is, ha most hetero életet él. Nagyon sokan. Legalább a hetven százalék.
– Szerinted ez a hetven százalék most milyen kapcsolatban él?
– Hetero kapcsolatban. Figyelj, azok lettek melegek, akik kikerültek az utcára és rájöttek, hogy megélnek a testükb?l. Sokan az aluljárókban buzulnak be. Pesten látok sok gyereket, akikkel együtt voltam, és árulják a testüket. És nem azért, mert így születtek, hanem mert a szükség így hozta.
– Az intézetben hogy fogadtak? Népszer? voltál?
– Nem. Ã?Å¡gy volt, hogy egy nyárra bekerültem, aztán apámék megint beadtak, mert nem javultam meg. Másodjára szétosztottak minket különböz? kastélyintézetekbe, Én S.-be kerültem, ahol nagyon rossz volt. Mindig agyonvertek a fiúk, merthogy buzi vagyok.
– De hát most mondtad, hogy a hetven százalékuk meleg¦
– Hát nem melegek ?k, csak buzulnak.
– Akkor miért lógtál ki a sorból?
– Mert nagymen?k voltak és hetero látszatot keltettek, ?k nem voltak n?iesek, érted? Csak használták a fiatal fiúkat. Volt úgy, hogy két gyerek megfogta a két karomat, kifeszítettek, és t?ket dobáltak belém.
– Hol voltak eközben a nevel?k?
– Á, ?k nem szóltak semmit, elvoltak, trécseltek és elfordultak inkább, mert nem kellett nekik a balhé¦ Féltek, hogy összefog az intézet krémje, és belázadnak. Akkora boxok voltak ott, hogy hú¦ Gyerekek a gyerekek ellen, nagyon keményen. Mert a gyerekek a leggonoszabbak¦ Hát volt úgy, hogy aludtam és beraktak újságpapírt a lábam közé és begyújtották. Én meg úgy keltem, hogy kiabáltam: -T?z van! T?z van! â?? nem is magamat féltettem, hanem keltegettem a gyerekeket, pedig nem is aludtak, csak úgy csináltak. Aztán röhögtek rajtam. Onnantól mindig megszöktem S.-b?l, és akkor ismerkedtem meg azzal a lánnyal, akit Szilviának anyakönyveztek, de Norbiként él, ? amúgy transzvesztita és teljesen úgy néz ki, mint egy fiú. Tudnék róla fényképet is hozni, nagyon édes, nagyon szeretem, ? teljesen olyan, mint én, intézetben nevelkedett és ? lett a legjobb barátom.
– Ezek szerint ? férfiként él?
– Teljesen. Leszorítja a mellét ilyen leköt?vel, kopasz, és ha ránézel, azt hiszed, hogy pali. Járt ide, csak kitiltottátok, mert balhézott valakivel és összeverte. Na, mindegy. Szóval mindig kiszökdöstem az intézetb?l, mert nagyon kikészített az ottani légkör, és egyszer, amikor bejöttek valami felügyel?k, én levetk?ztem és meztelenül felálltam az asztal tetejére¦ akkor kezd?dtek a rémálmaim.
– Milyen rémálmok?
– Halálfélelmeim voltak, meg volt úgy, hogy fojtogattam magam párnával álmomban, meg egyszer alvás közben belebújtam az ágynem?tartóba és majdnem megfulladtam. Erre azt mondták, hogy jó, nem kell S.-ben maradnom- elvittek inkább elmegyógyintézetbe. Teljesen úgy kezeltek, mint egy idegbeteget, pedig csak idegösszeroppanásom volt. Aztán kijöttem az elmegyógyból, – persze nagyon kemény nyugtatókat szedtem â?? és vissza akartak vinni S.-be, amit nem hagytam, harcoltam, még hozzá úgy, hogy kitaláltam, hogy ott meger?szakoltak. Mert ugye akkor én még fiatalkorú voltam. Szóval jó színész voltam, és kitaláltam magamnak egy gyereket, akivel szembesítettek is, én meg kiabáltam neki, hogy most legyen nagy a pofája¦
– De miért pont ?t? Utáltad?
– Ja nem, semmilyen gyerek volt, nem érdekelt¦
– És az nem zavart, hogy ártatlanul vádolod, amib?l neki komoly baja lehet?
– Nem érdekelt, tudtam, hogy hinni fognak nekem.
– De hát éppen ezért¦ Ártatlanul vádoltad.
– Igazándiból tudtam, hogy nem lesz nagy botrány bel?le, ilyen esetek rengetegszer voltak, meg ? olyan is volt, akib?l simán kinéztem. De az volt a lényeg, hogy engem erre K.-ba helyeztek. Hát, ott aztán kezd?dött a baj¦
– Baj? Ezek után?
– Aha, ugyanis ott csak fiúk voltak¦ Igaz, hogy az els? egy évben itt is agyonvertek, de aztán nagyon beilleszkedtem¦
– Várj egy kicsit! Beszélsz itt róla, hogy mindig agyonvertek, ez hogy volt? Mentél valahová, megállítottak és hadd szóljon?
– Hát nem, semmi, odajöttek, bevertek.
– De miért?
– Mert ?k voltak a nagyobbak.
– Figyelj, ezt már nem hiszem el, ez már a harmadik állomás, ahová vittek. Nem volt egy nevel?, akihez bizalommal odamehettél volna, és azt mondod: – Engem itt bántanak. Segíts!
– Hidd el, semmit nem csináltak volna.
– De kértél segítséget?
– Persze. Eleinte. De mindig azt mondták, hogy védd meg magad. De mindegy. Aztán K.-n nagyon összehaverkodtam a nevel?mmel. Ez egy nagyon furcsa dolog. Szerintem volt benne is egy hajlam¦ Nagyon imádtam, bárkit megöltem volna érte. Na, és vele volt, hogy esténként közös fürdés volt, és nem volt mindenkinek külön szappanja, samponja, hanem ugyebár ez a nevel? osztotta. Méghozzá úgy, hogy bejött a zuhanyba, és ? nyomta a fejünkre a sampont. Na most ? mindig bejött, és láttam, hogy mindig a pöcsöket figyelgeti, miközben kiabált: – Gyerekek, samponosztás! Én mindig eltakartam magam, mert miközben öntötte a fejünkre a sampont, mindig a kukinkat hesszelte, hogy kinek milyen. Nagyon durva volt. Amúgy nagy pali volt, szerettük, pedig mindenki vágta róla, hogy meleg. Nagyon jóban lettünk.
– Mennyire?
– Hát, nem úgy, csak mindig kivételezett velem, szerintem tényleg szeretett. Na, szóval nekem nagyon jó hangom volt akkor, négy és fél oktávot tudtam kiénekelni. Kontratenor hangom volt, csak a cigivel már tönkretettem, és azért is kivétel voltam az iskolában, mert kijártam ének-zenei suliba.
– Hogy tetszett az új környezet?
– Hát hallod, mikor megláttam a zöld-fehér csíkos táskákat, meg a rácsokat az ablakon, nagyon beparáztam. Bentlakásos volt és a legjobban ?rzött intézet. Volt ott egy igazgató, full alkoholista volt, de annyira, hogy néha becsinált, aztán ment a csomaggal a seggén, nagyon durva volt¦
– És a szüleiddel eközben tartottad a kapcsolatot?
– Hát, az els? évben még látogattak, de aztán a mostohaanyám kitalálta, hogy én a tesómra is rágerjedtem, meg ilyenek, aztán egyszer pont Karácsony el?tt, amikor haza akartak vinni, el?adta ezt apámnak. Jött a telefon, hogy a "kurva anyád kinyírlak te buzi", amit?l nagyon befordultam, mert Szenteste volt és egyedül maradtam bent, pedig arra számítottam, hogy végre jó lesz¦ – itt megcsuklik a hangja, életemben el?ször látok könnyeket a szemében â?? aztán onnantól kezdve nem beszéltem apámmal…
– Ott álltál és vártál Karácsonykor, hogy jöjjenek érted?
– Igen. Mindenkit hazavittek, én meg ott maradtam. Talán négyen voltunk összesen az intézetben és annyira rossz volt. Nagyon sírtam, még mindig hülyén gondolok vissza rᦠTudod, kitöltöttem a papírt és visszajött és mondták, hogy mehetek haza, és ez olyan nagy öröm volt, aztán csak egy telefon jött, hogy rohadjak meg, mert bámultam a tesóm. Kés?bb kiderült persze, hogy nem igaz.
– A bátyád miért nem cáfolt rá?
– Mert voltak régen olyanok, hogy a tesóm szólt otthon, hogy én nézem ?t.
– És nézted?
– Volt olyan, hogy néztem, de most ki nem néz kiskorában kíváncsiságból, én nem úgy néztem soha, hogy kívántam, dehogyis, nekem a testvérem, a mindenem, az egy bátyám. Imádom. ?nem fogadja el annyira, hogy én ilyen vagyok, de nagyon szeret. Neki itt a városban neve van és az ? haveri körében tök égés, hogy az egyetlen vér szerinti öccse buzi, meg ilyenek. Hát ezért. Na mindegy, Visszatérve K.-ra, úgy hárítottam el, hogy ne verjenek mindig agyon, hogy kihasználtam, hogy buzi vagyok és összejöttem a leger?sebb fiúval, aki a góré volt. Aztán bezsaroltam, hogy elmondom mindenkinek, ha engem itt bánt valaki… de képzeld el, hogy szerelmes lettem ebbe a gyerekbe. Pedig hetero volt és mégis három évig nyomtuk az intézetben, persze nem tudtak róla mások. Én voltam a csaja, mivel ott nem voltak lányok. És a legkomolyabb, hogy volt még egy csávó, Kristófnak hívták â?? mindenképp írd bele a könyvbe â?? egy akkora fazon! Az a gyerek full olyan, mintha én lennék, képzeld el! Ugyanaz a típus: ugyanúgy travi, ugyanúgy n?, szóval full olyan, mint én, csak annyi a különbség, hogy ? hót fekete, merthogy roma. "Kiskurvának" becézték, és amikor odakerültem, róla hallottam el?ször, hogy mekkora szopógép. Hát akkor nekem még fogalmam sem volt róla, hogy mi az a szájrúzs, – mikor el?ször rúzst vettem a kezembe, az egész fejemet befestettem â?? ez meg annyira vágta a témát; festett szempillákkal járt iskolába. Nagyon jó haverok lettünk, sülve-f?ve együtt voltunk, nem bírtak minket szétszedni! ?is szeretett énekelni, csak nem tudott, de azért elintéztem neki, hogy kijárhasson velem a városi iskolába¦
– Hogyan?
– A zenetanárom intézte el, mert nagyon szeretett és mindig írt nekünk igazolást, mi meg csavaroghattunk a városban¦ Szóval nagyon jóban lettem mindenkivel egy év után. Aztán mi olyan nagyasszonyok lettünk a Kristóffal, hogy megtanultam kifesteni magam. Brigi! Akkora hajam volt akkor, – nagyon göndör, vállig ér? â?? hogy olyan csajos voltam, mint a fene. Annyira n?ies voltam, Brigi, vállig ér? hajjal, nagyon keményen néztem ki! Megtanultam kifesteni magam és onnantól kezdve full n? voltam. Onnantól kezdve azt mondtam, hogy én n? vagyok!
– Boldog voltál?
– Nagyon! Ã?Å¡gy éreztem, hogy helyre kerültem, és nem érdekelt, hogy összevesztem a szüleimmel, mert azt éreztem, hogy szabad vagyok! Meg volt olyan, képzeld el, hogy kijártunk az intézetb?l kukázni. Aztán egyszer arra jött az igazgató és mondja másnap a nevel?mnek, hogy žhát nem kéne ezt a városban! Hát, a Ricsikét láttam! Csak a papucsa lógott ki a kukából! Milyen dolog ez??
– De mit kerestél a kukában?
– , hát mi mindig kukáztunk. Sminkeket, meg tusfürd?ket találtunk, krémeket, meg minden. Aztán egyszer, figyelj! Találtunk egy Lâ?¢oreal krémet, – tele volt még â?? tök megörültünk! Mondom, figyelj ez tök drága, ezt ismerem! Hú, nagyon örültünk! Aztán bekentük vele az arcunkat – jó vastagon â?? aztán annyira kiszáradt, tiszta repedezett volt! Erre azt mondja az egyik nevel?: – Hiába kenyitek bármivel, nem jó arra semmi, csak a zsír! â?? úgyhogy hozott a pali zsírt, attól meg még jobban kirepedezett, úgy néztünk ki, mint az elefántok… Annyira jó emlékeim vannak K.-ról, bár visszamehetnék! Aztán volt úgy, hogy megszöktünk nyolcan az intézetb?l â?? hát, K.-ból nehéz megszökni, mert zárt intézet â?? és feltörtünk egy színházat. Akkor voltak azok a belvizek, pár évvel ezel?tt, nem emlékszel? Na, mindegy, mi beleestünk a belvizekbe, nyakig sárosak lettünk, ráadásul kézen fogva mentünk â?? tök aranyosak voltunk azokban a nagy göncökben, mert a színház öltöz?jéb?l mindent magunkra vettünk â?? hát, erre jön a rend?rség. Elölr?l, hátulról egy-egy jár?r kocsi. Erre megszólal az egyik srác: -Futás!
– Bocs, de mégis milyen ruhák voltak ezek?
– Hát ilyen idióta, kapáló meg munkaruhák, meg pokrócok¦ Na, rajtam is egy pokróc volt, a fejemre rakva. Jöttek a rend?rök, elkaptak minket, jól agyonvertek gumibottal. Merthogy megszöktünk az intézetb?l, aztán biztos beszólt a nevel?nk, hogy jól verjenek meg minket. Na, mindegy, nem is ez a lényeg, hanem, hogy be voltam a pokróccal kend?zve, aztán ilyet szól a rend?r: – Na, Kend?s Margit, a kurva anyádat! â?? én meg szaladtam a rend?r el?tt, és kiabáltam: – Engem ne bántsanak, én epilepsziás vagyok! Juj, éppen most jön ki az asztmám! â?? a rend?r meg csak ütött: – Epilepsziás vagy? â?? durr â?? Itt a gyógyszer! â?? én meg csak sikítoztam: – Juj, én nagyon beteg vagyok! â?? az meg végigvert a gumibottal: – Beteg vagy, Kend?s Margit? Kellett ez neked? â?? aztán bilincsben vittek vissza az intézetbe, aztán még ott is jól megvertek a nevel?k¦ Hú, de röhögtünk!
– Téged annyira gyakran megvertek, hogy egyáltalán felt?nt, ha újra megtették?
– Á, annyira nem érdekelt! Figyelj! Olyan büntetés volt K.-n, hogy sorszámok voltak tízig és voltak különböz? fák: tölgy, dió, meg vessz?, meg mittudomén, és választani lehetett, hogy melyikb?l kérsz fenekest. Aztán fel kellett hajolni az ágy támlájára â?? na jó, de nem adtak ám akkorákat â?? én meg amúgy is szerettem hajolgatni; mindig hajolgattam¦
– Van számomra ebben valami perverz¦
– Hát én nem tudom, na mindegy. Én tényleg szerettem hajolgatni¦ És volt egy tesitanárunk, – ? volt a másik, akit nagyon szerettem â?? aki elnevezett engem Rosalindának, mert akkor ment az a sorozat. Na, és egyszer tesi órán volt egy nagyon kövér gyerek, akinek gy?r?znie kellett, de nem tudta megcsinálni a gyertyát. Csak er?lködött ott, közben meg mindig kilógott a pöcse, mert nem hordott alsógatyát. Annyit nevettem rajta, a tanár meg mondta: – Rosalinda, az kéne neked, mi? – ez a tanár nagyon szerelmes volt a büfésn?be, és amikor tesi óra volt, én ugye soha nem fociztam. (Énekeltem, vagy bármi, de nem fociztam.) Erre azt mondja nekem: – Rosalinda, menj, szedj egy szép csokrot! â?? ezt aztán a büfés n?nek adta, és persze azt mondta, hogy ? csinálta¦ Én meg mentem be a büfébe, aztán mindig bebuktattam: – Jé, ezt én szedtem! â?? a büfésn? a végén már vágta, aztán mindig mondta, ha arra jártam, hogy žmilyen szép csokrettát kötöttél, Ricsikém!? Amúgy ? volt az a tanár, aki nagyon nagy fenekest adott. Brigi! Akkora fenekest, hogy elájulnál t?le! Volt egy sepr?nyele, amit feketére festett, és mindenki úgy hívta, hogy žnéger?. Nagyon féltünk a t?le, mert ha rosszat csináltunk, a tanár csak ennyit mondott: – Néger. Aztán már húzta is a sorszámot. És nem finomkodott: így ütött vele! â?? és mutatja a baseball játékosok tipikus dobó pozitúráját â?? Kajakra, nagyon er?sen! t néger! Tudod, mi az? Aki azt kibírta, az nagyon komoly gyerek volt. Mindenki menekült attól, aki azt kibírta¦ Én egy négert kaptam egyszer. Azt úgy kaptuk, hogy a konyhásn? kiöntötte a folyosón a vizet, a tanár meg azt hitte, hogy valaki odahugyozott. Kérdezte, hogy ki csinálta, de senki nem jelentkezett. â?? Na, mi van? â?? kérdezte â?? Senki nem hugyozott a folyosóra? Senki? Hát, akkor hajoljon be mindenki, majd én kiderítem¦ – utána mondta meg a konyhásn?, hogy ? öntötte ki a vizet, amikor már mindenki megkapta a négert¦ Nagyon kemény volt, folyt a könnyem, mondtam is a konyhásn?nek, hogy žó, hogy rohadtál volna meg, hogy nem szóltál hamarabb!?
– Hány évet töltöttél ebben az intézetben?
– Hármat. De olyan volt, mintha tíz év lett volna, nagyon jó volt, nagyon szerettem ott lenni.
– Hogy viseltek el titeket a nevel?k?
– Volt egy nagyon kövér tanár, úgy hívtuk: Hokis, mert mindig zabált órán, meg hokizott a tanári asztal alatt.
– Hogy-hogy hokizott?
– Hát, verte a pöcsét az asztal alatt. Kihúzta a fiókot, aztán az egyik kezével szendvicset zabált, a másikkal meg kiverte¦ Meg mindig összeszedett a szeméttelepr?l ilyen hülye fazekakat, aztán azt kellett sikálnunk órán, így feleltetett. Kisikáltam a fazekait, aztán év végén négyest kaptam biológiából.
Ezen a ponton szünetet tartunk.
Én végre kicsodálkozom magam, mert vizuális típusként nem tudok szabadulni a képt?l, ahogy óra után a gyerekek spermát vadásznak a tanári asztal alatt; nálunk nem volt ilyen mozgalmas a suli, mi csak tanultunk. Ricsi végre megéhezik, és beburkol két süteményt, aztán hat pogácsát. A sorrendet legszívesebben szóvá tenném, de aztán csak nézem, ahogy mohón fal, mint egy gyerek. Közben elmeséli, hogy esténként eszik csak pár falatot, mert soha nem éhes, bár a múltkor kiflit vett magának, és abból kett?t is megevett. E d?zsölés hallatán csodálattal nézek rá, ? pedig bezsebeli az elismerést. Enyhe szorongással gondolok bele, hogy mi a város másik végére is elkocsikázunk, hogy megvegyem a kedvenc teljes ki?rlés? zsemlémet, és ha én nem eszem, az puszta passzióból történik. Hirtelen nevetségessé válik minden problémám, és ott rögtön tenni akarok valamit érte: kipakolom a rúzsokat a táskámból és a kezébe nyomom, majd kap t?lem egy bontatlan csomag nedves törl?kend?t â?? ha gyereke lesz az embernek, ilyeneket hord magánál â?? és leteszem elé. Annyira zavarba jön ett?l, hogy szabadkozni kezd, majd amikor meggy?z?dik, hogy komolyan gondolom, vad rúzspróbába kezd. A törl?kend?t nem is ismeri; miután elmagyarázom, mi az, széles vigyorral nyugtázza: – Tudod, mikor lesz ez jó? Ha dugás után nem tudok fürdeni! â?? hát mikor máskor¦ mindjárt gondoltam, hogy valami ilyesmit mond. Err?l aztán eszébe jut valami és máris újabb sztoriba kezd:
– Na, meg volt hittan óra! Két lelkész járt az intézetbe, egy katolikus és egy református. Mi mind a kett?höz jártunk a Kristóf barátn?mmel, mert minden hittan után kaptunk egy csokit. Csak a tábla csoki miatt mentünk ám! Tök sokat énekeltünk! Aztán a végén meg mondani kellett, hogy žreménységben élek?, de mi a Kristóffal mindig hozzátettük, hogy žés: halleluja! Hol a tábla csoki??
– Gondolom népszer?ek lehettetek¦
– Persze! A lelkészeknek ki lehetett velünk az izé¦ pedig hordtak nekünk tollat, meg minden hülyeséget, mi meg alig vártuk, hogy leteljen a negyvenöt perc és adja a cuccot. Na meg volt olyan is, hogy a Kristófnak volt egy szerelme â?? akivel természetesen voltam én is â?? rendesen szerelmesek voltak, de olyan aranyosak! Sírtak meg minden¦
– Sírtak? (kezdem azt hinni, hogy téves információim vannak a szerelemmel kapcsolatban¦)
– Hát, mert mindig összevesztek meg kibékültek, rendesen, mint egy n? meg egy férfi. Aztán voltak kihelyezések â?? tudod innen is â?? és a Kristófot hamarabb kihelyezték, mint engem¦ úgy sajnáltam, mert ? volt a legjobb barátom és tök magamra maradtam¦
– Van arról információd, hogy a gyerekek hány évesen kezdik a szexualitást a nevel?intézetekben?
– Kábé olyan tizenkett?.
– Miért ilyen korán? Rákényszerítik ?ket?
– Nem. Egyszer?en nagyobbnak érzik magukat t?le. De ez így van a kinti életben is, szerintem.
– Azért ez nem igaz.
– Na jó, szül?t?l is függ, de akik hátrányosabb helyzet? családban élnek, azok mind ilyenek. Mind. Mert valamilyen szinten ki akarnak t?nni. Nincs pénzük Adidas meg Nike cuccokra, marad nekik a kínai.
– Mi az összefüggés?
– Az hogy elkezdenek cigizni meg vagánykodni, így lesznek ezek a verebek â?? agyuk meg sehol semmi â?? aztán így pótolják, érted¦
– Meddig maradtál még ebben az intézetben?
– Hát, utána már engem is áthelyeztek S.-be, ahol már csak egy évet voltam. Nagyon rossz volt eljönni K.-ról, mert szerettem a nevel?ket, meg nagyon sok emlék kötött oda. De a legszebb az volt, amikor a pasimat â?? tudod, a hetero, akivel három évig nyomtam â?? kihelyezték. Mert a tornateremben volt a nyári szállás, és hajnalban, amikor elment felébresztett és csókolóztunk, és csak annyit mondott, hogy vigyázz magadra. Erre én mondtam, hogy te is, és olyan boldog voltam, hogy csókolóztunk, meg minden¦ úgy sírtam, mert engem így még senki nem szeretett¦
– És a Kristóf? Tényleg, vele volt szexuális kapcsolatod?
– Á, a Kristóffal soha! Hát ? a barátn?m volt, nem vagyok én leszbi! ?tök olyan, mint én, csak a szexben használja a pöcsét. Ennyi.
– Közben jártál iskolába?
– Persze, én ének-zenei szakra jártam a Liszt Ferencbe, harmadéves koromig kit?n?re végeztem, csak a negyediket már nem jártam, mert kikerültem az intézetb?l, és nem tudtam fizetni.
– Ebben az id?ben hány éves vagy?
– Most? Huszonegy.
– Nem most, Kolumbusz tojása! Akkor, amikor kijöttél az intézetb?l!
– Ja, tizennyolc!
– Miért nem tudtad fizetni a sulit? Nem járt támogatás, amikor žfelnevelt az állam??
– De, kaptam 170 ezer forintot, meg járt volna egy segély, az a neve, hogy žéletkezdési támogatás?. És a legdurvább az egészben, hogy aláírattak velem egy papírt, aztán kibasztak az utcára, nem adtak žéletkezdési támogatást?, csak a 170 ezret, ami a családi pótlékom volt. Mert az kapja azt a támogatást, aki legalább két évet van az intézetben, – én tovább is voltam – és nem akar bent maradni még huszonnégy éves koráig, vagy meddig. Na, és a 170 ezret elkérték a tesómék, mert piacoztak és árura kellett nekik, de aztán nem adták vissza soha¦
– Várj egy kicsit, mennyi lett volna az életkezdési segély?
– Egymillió kett?százezer.
– Ha ez a pénz tényleg járt volna neked, miért nem kaptad meg?
– Nem tudom. Kibolondítottak, mert találtam magamnak egy házat Nógrád megyében â?? kilencszáz ezerért â?? és egész nyáron mondták, hogy lejönnek megnézni â?? nem jöttek. Tudták, hogy nincs hová mennem, – ráadásul tél volt, amikor kiraktak az utcára egy szál pulóverben â?? kukából ettem és szopkodtam, – volt úgy, hogy 200 forintért egy öregembert – hogy néha normális kaját egyek. Meg azért feküdtem, hogy néha lakásban aludjak, meg megfürödjek, és akinek a segélyt kellett volna intézni, azt mondta, hogy menjek be a hajléktalan szállóra¦ Vagyis ledurrantott rólam egymillió kett?t, csak azt nem tudom, hány gyerekkel csinálhatta ezt meg¦ Mert vannak, aki ezt csinálják: egy csomó intézetist kiraknak az utcára, ?k meg benyelik a pénzt.
– Ezek nagyon súlyos dolgok, van valami papírod, amivel tudod igazolni ezeket?
– Aláírattak velem egy papírt, hogy nem akarok bent maradni huszonnégy éves koromig, és, hogy nekem jár ez a támogatás. Ennyit tudok.
– Átolvastad a papírt, amit aláírtál?
– Hát, nem olvastam, de elmondták, mi van benne. Aztán hívtam ezt a palit â?? akinek intéznie kellett volna a segélyt â?? de a felesége mindig letagadta, közben meg hallottam, hogy sugdolózik neki, hogy mit mondjon. – Ricsike, nyugodj meg, – közben meg kint röpködtek a mínuszok â?? menj be a krízis központba (ahol meg szipós köcsögök vannak, mert a beteg öregemberek kint pusztulnak meg az utcán, a szipósok meg ott vannak bent) én meg bementem, aztán úgy jöttem ki, hogy beverték az orromat. Ez meg mondta nekem, hogy menjek be oda, nyugodjak meg, ott milyen jó lesz¦
– Akkor mondhatjuk azt, hogy neked függ?ben van egy egymillió kétszázezer forintos támogatásod?
– Huszonnégy éves koromig jár.
Megint szünetet tartunk, miközben én azon gondolkodom, hogy ez a fiatalember mennyi mindenen ment keresztül. Ha mindez igaz, amit itt elmesélt, – valamiért annak érzem – akkor talán mondhatom, hogy ebben a történetben neki van a legkevesebb oka szégyenkezni¦
Magamra hagy pár percre, amíg átmegy a szemközti benzinkútra cigiért. Kikísérem, mert a nehéz nikotinszag úgy érzem, átjárta a testem; jól esik friss leveg?t szívni. A gyér napfény szinte fáj, persze, hiszen órák óta ülünk bent a sötét teremben¦
A klub el?tt fiatal párocska várakozik â?? bruttó 16 évesnek látszanak – majd a Ricsi-jelenség láttára hangos vihogással tarkított mutogatásba kezdenek.
Hirtelen hányingerem lesz.
Talán most csapódik le bennem, mindaz, amit odabent töményen végighallgattam â?? s amely anyagot az olvasó szinte ugyanúgy kapja vissza â?? vagy talán az idegesít fel, hogy ez a két fiatal éhen halna az utcán az els? két napban, ha azt kapnák a sorstól, amit ez a szerencsétlen Ricsi¦ Legszívesebben megtorolnám azt a maró gúnyt, amellyel hangosan illeték a védencemet, de aztán rájövök, hogy igazságtalanul járnék el.
Ezek a fiatalok csak úgy reagálnak, ahogy azt megtanulták¦ Ebben a korban már az is vérciki, ha nem Kenvelo a cucc rajtuk, ráadásul mérföldekre vannak attól a helyzett?l, hogy ha nincs hol aludniuk, ott a vasúti pad a resti mellett¦ Hirtelen tudatosul bennem, hogy nekik nem kell
megérteniük a Ricsit. Az alapján, ahogy ?k szocializálódtak, mindaz, amit h?sünk képvisel abnormális, és mint ilyen, halálra ítéltetett. Automatikusan kilökünk magunk közül mindenkit, aki nem illik az elfogadott szabványba; a témáról gondolom, sokat tudnának mesélni a mozgássérültek, a romák, vagy egyszer?en csak a kövérek (és még sokan mások).
Egyenl?re csak én látok bele Ricsi életébe, és ez olyan érzést kelt bennem, mintha különleges szám?zetésben lettem volna a Holdon, ahol olyat láttam, amit itt a Földön senki nem akar majd nekem elhinni.
Szóval, visszamegyek az ž?rbázisra?, annál is inkább, mert riportalanyom visszaérkezett.
Izzadt markában tartja azt a harminc valahány forint aprópénzt, ami visszajárt, majd nyújtogatja nekem. (A cigit ugyanis én szponzoráltam) â?? Képzeld! â?? lihegi lelkesen, hiszen mindig történik vele valami â?? a kúton dolgozó csajok odakiabáltak nekem, hogy te így nézel ki, amikor fiú vagy? â?? válaszképpen mély sóhajt hallatok, majd magamban eljátszom a gondolattal, hogy milyen remek dolog lenne, ha gyerekként nem csak szépírást, hanem toleranciát és tapintatot is tanulnánk¦
Hm.
– Tehát ott tartottunk, hogy Karácsony van, állsz az utcán, és?
– És akkor a Norbi â?? aki Szilvi â?? bemutatott engem D.-nek, merthogy szerinte ? buzul. A Norbi sokszor megengedte, hogy nála aludjak, nagyon rendes volt¦ Akkor én még nem öltöztem soha annyira n?nek, mint itt a klubban, és nagyon bejöttem D.-nek, szóval akkor összekeveredtünk és azóta ott lakok. De én már el?tte is laktam paliknál, mert akkoriban feljártam Pestre, és ott nagyon keményen kurválkodtam. Sokat kerestem, mert nagyon szép csávónak tartottak, még fönn Pesten is! Volt úgy, hogy összeszedtem 50 ezer forintot!
– Mit csináltál azzal a pénzzel?
– Adtam a tesóméknak, ruhát vettem, gépeztem â?? akkor még nem kábítószereztem. Aztán visszajöttem ide, és azóta ilyen hányaveti életet élek¦
– Egyszer azt mondtad nekem, hogy neked szinte csak hetero kuncsaftjaid vannak¦ Mesélj err?l, kérlek!
– Igen, hát, van úgy, képzeld el, hogy ilyen ruhában vagyunk a barátn?mmel, (?t Zsoltnak hívják egyébként¦) és megyünk valahol â?? az utcán, vagy a plázában â?? és köpdösnek szó szerint¦ Mikor meg be vagyunk öltözve csajnak, akkor meg žnincs kedved lecigizni??
– És van?
– Nekem? Hát, persze! Nekem az büszkeség, ha egy heteronak látszó embert â?? aki n?vel is van â?? megkaphatok! Nekem az tényleg büszkeség!
– Figyelj, csak! Ha most dönthetnél, hogy ki lennél, mi lennél, és hogy élnél, hogy döntenél?
– Ha dönthetnék, mindenféleképpen átoperáltatnám magam. Ez egy nagyon-nagy álmom, úgy érzem, hogy akkor lenne kiegyensúlyozott az életem, hogyha küls?leg is n? lehetnék¦
– Nem biztos. Miért gondolod?
– De biztos, én tudom¦
– De miért? Nem lehet, hogy pont így vagy az, aki? Gondold végig, hogy azt mondtad, K.-n nagyon boldog voltál. Ott is azzal a testtel voltál boldog, amiben most élsz. Nem lehet, hogy a saját boldogságunkat mi gerjesztjük, és nem a körülményeink?
– Nem tudom. Én azt szeretném, ha mellem lenne, és végre úgy élhetném az életemet, ahogy akarom. Én nem akarok így élni, mert én nem vagyok buzi; végigmegyek az utcán és lebuziznak meg leköpnek¦ Én n?nek érzem magam, hát nézz végig rajtam: full fiúruha meg borosta, meg francia m?köröm. Szóval nem gyenge látvány¦ De engem nem érdekel. Szóval ez van.
– Mi a helyzet a Zsoltival? ?helyettesíti a Kristófot? (Zsolti a žmásik?, – ahogy a helybeliek nevezik â?? Ricsivel mindig együtt mutatkoznak, ? is transzvesztita.)
– Két éve, megszokásból vagyunk együtt.
– Milyen min?ségben? Nincs köztetek szexuális jelleg? kapcsolat, ugye?
– Nem, nincs.
– Soha nem volt?
– Soha. ?vitt egyébként engem bele a hülyeségbe. Azóta kábítószerezek, mert én nem akartam kábítószerezni.
– Akkor miért csinálod?
– Ez úgy volt, hogy öt hónapja bedobtam egy bogyót, a Zsolti mondta, hogy milyen jó, meg nem lesz t?le semmi bajom, azóta folyamatosan nyomom. Most ott tartok, hogy azért kurválkodok, hogy hétvégenként be tudjak dobálni. Minden péntek-szombat be vagyok állva, és hármasával, négyesével szedem¦
– Tudod mi lesz ennek a vége¦
– Persze.
– És?
– ¦ (hosszú csend) Igazából most már azért bogyózok, mert azt érzem t?le, hogy szép vagyok, az vagyok, aki vagyok, mindenki szeret, és olyankor nagyon boldog vagyok¦
Elnézem, ahogy ezeket a szavakat mondja.
A máskor megszokott szenvedélyességnek most nyoma sincs. Meglehet?sen oda kell figyelnem, hogy értsem minden szavát, amiket szinte csak lehel. Most egyszerre nagyon öregnek látom, majd eszembe jut egy hajnal, amikor a pultból figyeltem.
Már eléggé benne voltunk az éjszakában, talán záróra el?tt lehettünk. Az egyik bárszéken ült, a pult kékes fénye élesen rávetült az arcára. Ett?l úgy t?nt, mintha nem is ember lenne, hanem valami idegen; hosszú fekete paróka volt rajta és a nagyon er?sen sminkelt arca olyan volt, mint egy roboté: er?s kontúrokkal és színekkel durván kihúzva. Sokan nevettek rajta, mert már tisztán kivehet? volt az alapozó alatt a sötét borosta, amit?l végképp bizarr lett az összhang. Látszott rajta, hogy valamilyen szer hatása alatt van, ami tisztán nyomon követhet? volt az arcán – azt hiszem, hallucinációi voltak. A zenét nem csak hallgatta: maga volt a zene; a pörg?sebb dallamoktól teljesen megvadult, míg a lágyabbak végigcsorogtak az arcán. Mindez pár percbe s?rítve egy bárszéken történt és talán senkinek nem is t?nt fel, hogy ez az ember mennyire magányos. Én legszívesebben lefestettem volna, és talán ilyesmi címet adtam volna neki: žEgy élet vakvágányon?, vagy hasonlót. Azt hiszem akkor, abban a pillanatban értettem meg, hogy Ricsi egyedül van a világban, hogy mindaz, ami nekünk természetes, neki elérhetetlen álom. Elkapta a mókuskerék és viszi, lehetetlen lenne kiragadni bel?le. Aztán egy sokkal ijeszt?bb gondolatom volt: van egy mondás, miszerint az ember élete feléig befelé tart az erd?be, aztán kifelé. Ricsi talán már jön kifelé, hiszen annyit élt és olyan töményen¦ Kicsi az esély a happy endre.
Hirtelen úgy gondolom, hogy ezt muszáj megbeszélnem vele:
– Tudod, hogy a drog hazudik. Minden, amit kapsz t?le, csak illúzió.
– De jó az az illúzió. Ez az érzés hiányzik nekem¦
– ¦és egyenes út a halálba. Haragszom rád, amiért ezt nem akarod megérteni.
– Tudom. Abba fogom hagyni¦
– Soha nem tudod abbahagyni, ha csak utalsz rá, hogy valamikor egyszer a jöv?ben leteszel róla. Ez egy žmost, vagy soha? játék.
– Én nem csinálom annyira durván, mint a Zsolti. ?már sokkal többet kapkod.
– Most rólad van szó. Láthattál már elég sok példát, hová vezet ez.
– Egyszer nagyon rosszul lettem, kaptam egy-egy mokkáskanál cuccot, – felszívatták velem â?? de akkor moccanni sem tudtam, mert rögtön hányingerem lett, aztán vérezni kezdett az orrom.
– Miért fogadtad el?
– Nem tudom. A végén már egy csaj jött oda hozzám, hogy segítsen, de nem tudott megmozdítani, mert rögtön hánytam, meg habzott a szám állítólag¦
– Remélem levontad a megfelel? konzekvenciát.
– Amit én szedek az nem nagy drog, csak egy kis semmi¦
– ¦páran már belehaltak abba a semmibe¦
– Tudom. Én tök úgy gondolom, hogy nekem nincs mit veszteni. Én nem vesztek semmit.
– nmagadat veszíted el.
– Ã?Å¡gy is önmagam vagyok¦
– Hogyan látod magad tíz év múlva?
– Én mindig egyedül¦ nem tudom. Nem tudom, mi lesz tíz év múlva.
– Jöv?re?
– Ugyanígy, mint most.
– Két év múlva?
– Akkor is.
– Három?
– Akkor is.
– Ez tehát az életed legnagyobb célja, hogy ždolgozz? a restiben?
– Az én életem legnagyobb célja, hogy n? legyek.
– Ezen kívül? Mert tételezzük föl, hogy nem leszel n?. Erre egyébként igen nagy esélyed van.
– Kurvákodni fogok. Amíg tudom, csinálom, aztán majd ha kiöregszek, – most huszonegy éves vagyok és konkrétan tudom, hogy van még öt évem â?? szóval huszonhat évesen nem leszek már az a hú, de kis kapós n?.
– Kösz. Én harminc vagyok¦
– Mondom, hogy ez más! Pesten már a románok miatt nem lehet, ráadásul azok jól is néznek ki. Ezért romlott meg így a prostitúció… meg az intézetekb?l is sorra jönnek ki a gyerekek, aztán mennek ki az utcára.
– Szerinted milyen esélye van egy ilyen fiatalnak?
– Annak van esélye a normális életre, akinek megvan a szül?i háttere, vagy örököl.
– Ha van szül?i háttere, nem megy a žgyivibe?, nem?
– Hát, van úgy, hogy a gyámhatóság miatt megy valaki intézetbe, mert rossz, attól annak még vannak szülei. A legtöbb intézetis lány kijön, aztán felcsináltatja magát az els? faszival és azt hiszi, hogy van családja. Aztán kés?bb a gyerek is megy az intézetbe.
– A kör bezárul. Intézetis n?nek intézetis gyereke lesz?
– Pontosan. Nagyon ritka a kivétel. Persze van olyan is. Akkor, ha nagyon normális hapsit fog ki. Akkor sikerülhet.
– Te ismersz ilyet?
– [b]Ismerek. Meg az is biztos, hogy az ilyen n? nem fog elmenni dolgozni. ?k nem olyanok.
– De hát miért?
– Mert az utcán egyszer?bb megkeresni. Egyetlen csajt ismerek, az megcsinálta. Az intézetis pénzéb?l vett egy kis házat, lett három gyereke, és egész nap dolgoznak a férjével. ?nyugodtan él. Pedig mekkora ringyó volt! Ha tudnád¦
– Mi lesz azzal a rengeteg pénzzel, amit a lányok az utcán keresnek?
– Elbulizzák, eldrogozzák, meg ilyenek. A buli, a drog, a cigi elviszi. Ha egy nap csinál tizenötezer forint kanyart, az semmi. Mert a drog, a f? grammja nagyon drága, f?leg, ha még mellé vesz egy-két ruhát â?? mert divatosan akar öltözködni â?? már el is költötte.
– Fontos a divat?
– Fontos.
– Te mennyit költesz ruhára?
– Hát én nem sokat. Én inkább kéregetek, meg adnak is a csajok, meg turkálóba járok, de azért nem öltözök ždivattalanul?.
– Milyen képet ?rzöl önmagadban â?? önmagadról?
– Nagyon sok rossz volt, amikor gyerek voltam â?? azért volt jó is â?? de mindig szabad ember voltam. A szabadság nagyon fontos.
– Mit?l vagy szabad?
– Hogy nincs mellettem senki, aki dirigál. Nekem nagyon sok évem volt, ami úgy telt el, hogy nem voltam boldog. Engem azért szeretnek sokan a városban, mert olyan kis hülyül?s-féle vagyok. Szóval engem nem zavarnak ki a hetero helyekr?l. S?t, inkább bírnak, mivel bohóckodok, mert szeretem, ha az emberek mosolyognak. Az mindegy, hogy rajtam nevetnek, de legalább nevetnek, mégse szomorúak. Ezt nem akarom megváltoztatni magamban. Vagyis semmit nem akarok megváltoztatni magamban. Továbbra is felvállalom, ami vagyok: a kis kalapommal, a francia m?körmömmel tipegek â?? nem gáz, ha néznek¦ Ez van. Hozzá kell szokniuk az embereknek, elvégre 2005 van.
– Ha felépíthetnéd, milyen lenne a saját világod?
– Én úgy képzelem el a világot, hogy vagyunk mi, emberek: kínaiak, leszbikusok, magyarok, melegek, heterok, és az a legkomolyabb, hogy mindenki a pénz miatt szenved. Mert a pénz tesz tönkre mindenkit. ssze kellene tartanunk, és nem lenézni másokat, mert mindenkinek vannak hibái. Nincs tökéletes ember a Földön. És akkor jönnek a hív?k a dumájukkal, hogy Jézus segít, meg ilyenek. Hát, elmondom neked, hogy nincs ma olyan ember, aki nem fog a pokolra jutni, mert nincs tökéletes ember. Ezért kellene elfogadni egymást, mert mindenkinek meg van a maga problémája. Én éppen azon csodálkozok, hogy az embereknek még van ideje azzal foglalkozni, hogy žnézd, ott egy buzi!? Hiszen nemsokára azon aggódhatunk, hogy lesz-e kiló kenyér, vagy mib?l fizetjük ki az albérletet¦ Tudod mit kéne? sszetartani az embereket, segíteni egymáson, nem kéne vitázni, és tudod, mit utálok a legjobban? Hogy itt mindenki akkora embernek érzi magát! Bemennek a konditermekbe, felfújják magukat mindenféle szerekkel, aztán úgy néznek ki, mint a luftballon a vidámparkban. Mindenki férjen bele a bugyogójába, aztán kész. Milyen jó lenne már!
– És mit csinálnánk?
– Ugyanúgy menne minden, csak nem lennének balhék, nyugalom lenne.
– Tudod, mire gondoltam így végezetül? Énekelhetnél nekem egy dalt!
– Régen nagyon szép hangom volt ám! Azt mondták, nagy reménység vagyok!
– Na, hát akkor ez nem lesz nehéz.
– De mit énekeljek? Tök sok számot tudok.
– Hát, amit akarsz. Mi volt régen a kedvenced?
– h, hát sok. De volt egy, amit hittanon énekeltünk, azt nagyon szerettem! Ã?Å¡gy volt, hogy kaptunk egy szívecskét, ami több szín? volt és nyitogatni kellett, meg énekelni mellé:
žRút volt szívem, sötét,
De Jézus oda betért.
Lemosta b?neimet
Ágy lett szívem hófehér.
Ott járok majd, tudom,
A színarany úton,
Micsoda nagy szeretet:
Lemossa b?neimet¦?
