El?ször is, itt idézek egy versemet. De ez az alapja, amiért megírtam ezt a szösszenetet. Csak amolyan múlt id? idéz?, meg jelen id? idéz?, és végül jöv?id? idéz?nek szántam. Kedveseim, nézzétek el nekem, hogy olyasmibe kontárkodom, ami nem az én világom. És bár el?re magírt szövegemet másolok be, lehet, hogy közben toldok-foldok még hozzá. Ami még eszembe jut menet közben. Na akkor, jöjjön a vers. nagyon komoly ám!
… Végzet – múlt …. jöv? – képlet …
A sors éppen öklével pofán vágta az emléket
Sajnos három – sorommá vált – jelen álom
Ez volt a vers. És akkor itt jön az ajánlásom, és a köszönet nyilvánítás: …
– Ajánlom Rifiröfinek a versemet, és köszönöm a segítséget neki, mert ha ? nincs ez a vers meg sem születhetett volna. És köszönöm a szomszédnak, hogy átjött egy fej hagymáért a levesbe. És köszönöm a szponzoromnak, akit?l még egy vasat sem láttam eddig, mert mindent eliszik és elkártyázik. Köszönöm Juliska néninek az újságosbódé tulajdonosának, hogy fél áron nekem adja a csomagolópapírnak szánt tavalyi lapokat. És köszönöm a hajléktalan csövesnek, hogy a cip?mre köpött egy jókorát. Nem gy?ztem a f?be törölni. És köszönöm a banknak, hogy nincs hitelem nála. És köszönöm a McDonald's-nak, hogy a szemetesb?l odaadja a maradék szart, amit más már nem eszik meg. És köszönöm mindazoknak, akik részt vettek abban, hogy megszülettem. Köszönöm még azoknak, akik nem szólnak hozzám. Köszönöm a barátaimnak, hogy végig mellettem voltak, amikor éppen nem volt mellettem senki az idegosztályon. Köszönöm az ápolóknak, hogy telenyomtak váliummal, és boldog álmokat tudtam álmodni. Köszönöm az orvosoknak, hogy tör?dtek is velem. Köszönöm a takarítón?nek, aki kávét hozott nekem, dupla áron, szimpla adagot. Köszönöm még az olvasóimnak, hogy két levelet küldtek jobbulást kívánva, de kiderült, nem is nekem lett címezve, hanem a szomszéd kórterem egyik betegének, aki id?közben elhalálozott. No és végül, köszönöm az alagsorban dolgozó f?t?nek, hogy megengedte, hogy a t?zbe vessem a könyveimet … jaj, majdnem elfelejtettem a lényeget!
És köszönöm a törpehörcsögömnek, hogy volt és várt rám. Már nem él. Amíg a zárt osztályon voltam kimúlt, meg?rült a magánytól. És nem volt aki enni adjon neki. Eltemettem.
Ide írom a végrendeletem: …
– És mert jó embernek tartom magam, Rátok hagyom azt a bef?ttesüveget, amiben a borosüvegdugó gy?jteményemet tartom. A dugókat megtartom, felf?zöm és szalagfüggönyt csinálok bel?le az ajtóra. És egy másik versemet is Rátok hagyom, mert azt akarom, hogy az utókor emlékezzék rám is. De el?tte még a hírességek utcáján (nálunk is van már, bizony!) én is ott hagyjam a lenyomatomat, vagy a kutyám. És rátok hagyom a bakelit lemezeimet. Kett? van, egyik Korda- Balázs, a másik Boney M, én is ajándékba kaptam, még keresztapámtól a ballagásomra. Csak lemezjátszóm sosem volt. Azt nem kaptam soha. De biztosan jó számok vannak rajta. A borítón csodálatos csillogó ruhában vannak az emberek. Vannak még egyéb ingóságaim is, azokat nem tudom kikre kellene hagynom. Nincsenek barátaim, sem rokonaim. Talán a házmester, ismer valami jó ószerest, és kapok t?le értük egy kis pénzt. Csak néhány darab bútor, ágy, egy asztal, két szék, és egy kétajtós szekrény. Meg egy rezsó, és egy Szokol rádió, két majd nem új lapos elemmel. Még a múlthéten vettem ?ket. Ha megkapom a pénzt, elmegyek világot látni. Még sosem voltam a tengernél. És úgy gondoltam, már nem kell útlevél, gyalog nekivágok, majd csak odaérek. Id?m van b?ven. A házinénit?l el sem köszönök, még lógok neki kéthavi lakbérrel. Azt hiszem ennyi amit Rátok tudok hagyni. A végére hagytam a verset. Majd nem elfelejtkeztem róla. Ezzel zárom soraimat.
Csak egy kis dal amit Rátok hagyok …. ez a címe a versnek.
Minden álom a sötétben születik,
Vedd hát köpenyed és indulj el,
Keresd meg hová temették
Meg sem született gyermekeid.
Sötét angyalok kísérjenek utadon,
Vezessenek a mélységek legsötétebb zugába,
Fogd magad és menj, ne nézz vissza,
Lelked már sosem lesz többé tiszta.
