Ahogy leereszkedtem a folyókon
Mindig arra mentem, merre kapitányom vitt
Jártam száz vízen és ezer vízi úton
Minden nap egy új hely, új víz, új hit
Legénységem mindig is büszke volt rám
Vittem az angol gyapjút s a flamand kelmét
Szabadon szálltam a szelek büszke szárnyán
Soha semmi nyomomba sem ért
A tavalyi tél forgatagában
Mikor a tenger is szinte befagyott
Elértem a távoli Peninsulákat
S mint sehol máshol, annyi színt láttam ott
Vihar tombolt, engem mégis megáldott
Engem nem összezúzott, de repített
Táncoltak velem a kék hullámok
S nyugalomban teltek az éjjelek
Éreztem a tenger édes ízét
Mámorosan tudtam, otthonom ez
Mint bort, ittam smaragdszín? vizét
S tudtam, balszerencse sosem követ
Attól kezdve versek árjában úsztam
A hullámok voltak a verssorok
Apró fáklyákként mutatták az utat
Minden éjjel a csillagok
Néha vízi hullákba ütköztem
De sosem hittem, ez baljós el?jel
Szerencsétlenek halálán nevettem
Mondván: ?k már nem, de én még élek
Láttam, amit nem láthatott senki
Az égen a kósza villámokat
Mikt?l féltek gyáva matrózaim
Ám én tudtam: mind csak utat mutat
Láttam különös naplementéket
Fényár, lila, sárga és kék
Majd a felh?kön felt?ntek kardmetszések
Nem álmodtam, tudom, vérzett az ég
Zöld éjeken gyakran álmodoztam
S hallgattam szirének távoli dalát
Volt száz hely, hová el nem jutottam
S éreztem e hiány nagy bánatát
Egy álló hónapig szeltem a vizet
Magam sem tudván, hova is tartok
Ám úgy is csak a szabadság érdekelt
Mígnem felt?ntek ismeretlen partok
A távoli Florida földjére értem
Hol ezer színben pompázik a táj
Szivárvány, virágok, ?s dzsungel
Hogy titkát nem tudhatom, annyira fáj
Láttam halászokat kint a nyílt tengeren
Elúszott mellettem egy leviatán
Mindenhová eljutottam, hová lehetett
Nem létezett számomra távolság
Gleccserek, ezüst napfény, igazgyöngyök, kék ég
A világ csodái kísértek el utamon
rökké énekelt a végtelen mélység
S tudtam a szélr?l, hogy h?séges barátom
Ã?Å¡gy megmutattam volna másoknak, mit láttam
Hogy arany s énekl? halat rejtenek a habok
Bárcsak más is hallaná, azt kívántam
Mir?l szólnak a véget nem ér? dalok
Megjártam a sarkok hideg jégkatlanát
S h?sként tértem vissza a halál földjér?l
Megkerültem e bolygó mindkét pólusát
S már nem hiányzott semmi a szabad létb?l
Eljutottam végül egy szigethez
Mit szegélyeztek gyilkos sziklazátonyok
Nekem ez sem árthat, g?ggel hittem
S törött testem most már csak vánszorog
Szabad vagyok most is, bár ne lennék szabad
Félig vízbe fúltan, félig meg?rülten
Zokogok, s sajnálom önmagam
Roncsként sodródva az árral, összetörten
Visz az ár, nem tudom, fogalmam sincs, hová
Felettem vöröses színekben játszik az ég
Mintha fölém halotti leplét borítaná
Lassan kezd megsz?nni számomra a lét
Sötét árnyékok hada vetül a vízre
Mintha engem gyászolna a tenger
Halcsapatok járnak köröttem körbe-körbe
Mintha azt remélnék, a víz mindjárt elnyel
Mélységi szörnyeknek s távoli viharnak
Remegek, ha meghallom morajlását
Legy?z a kék némaság örök haragja
S úgy visszavágyom a vén Európát
Láttam csillagporos szigeteket
Tengerészek legmerészebb álmait
, madarak, mondjátok, mit tehetek
Hogy megfordítsam az id? szárnyait?
Senki nem felel, s én már túl sokat sírtam
A hajnal megtöri szívem, az éj is szomorúság
Megfelelni magamnak sosem bírtam
S most itt vagyok, süllyedek, elnyel a néma ár
Szálljatok csak, hullámok, de már nem nekem
Én nem kelek versenyre soha többé a széllel
Nem nézek szembe a borzasztó gályákkal sem
Csak a sötét, örök, mindent elnyel? tengerméllyel
