I.
És ím elnyel minket a sötétség
a meleg nyár oly hamar tovaszáll
már most hallom a hangot, itt a vég:
sírkövön dolgozó vés? hangját
Létembe oly gyorsan betör a tél
fagyos, jéghideg és halált hozó
tovasorvad, megfagy minden, mi él
mír szívem is k?kemény jéggolyó
Az ablakomon kopog az es?
tán bitófát ácsolnak odakint
elmém most döbben rá, hogy túl kés?
a hóhér néhány percen belül int
Kint a zaj nem akarózik sz?nni
koporsó készül, de vajon kinek?
tagnap nyár, ma ?sz, így kell elt?nni
hiszen úgy sem jut jobb sors senkinek…
II.
Szeretem zöld szemeid fénysugarát
drágám, de nekem most minden keser?
semmi nem nyújt vigaszt szívemnek már
elnyel az ?sz, sajnos, ilyen egyszer?
De szeress örökké, most ne hagyj el
légy szerelmem, n?vérem és anyám!
az ?sz-lét utolsó perceiben
ne hagyd, hogy gy?zzön rajtam a magány!
Nem tart már túl sokáig, a sír úgy is vár rám
akár nyári virág, úgy múlok el
de hadd legyen arcod utolsó, mit szemem lát
s hadd haljak meg úgy, hogy te átölelsz!
