Kritika,
Setétkörnyei Soó Balázs
A beszáradt könnyek sikolya
c. regényéről
A mű szupernóvaként hasított át ezercsillogású irodalmi életünk szemfárasztóan kápráztató egén. A csak gyémánt homokot sodró könyvpiacunk mindent magába olvasztó deltavidékében már-már eltévedhetett az olvasó mértékadó útmutatás nélkül. Setétkörnyei Soó Balázs megérezve a történelmi pillanatot, első megjelenésével platina éket vert az óriás fogaskerekek legérzékenyebb pontjaira, ezzel megállítva tehetetlenül mozgó és mindent beborító kultúrtörmeléket.
„A beszáradt könnyek sikolya” nem is igazán regény, inkább egy modernkori Biblia, dramatikus történetfüzér, példákat állító summákkal és verses részekkel, amelyet Setétkörnyei saját rajzaival illusztrált. Az erős hatású mű már az első fejezet végére megpattintja a valódi befogadásra képtelenné keményedett belső világunk burkát, amelynek mattá koszlott üvegét eddig átláthatónak gondoltuk. A könyv felett görnyedő olvasót, sírva röhögő, testét himbáló agylágyultnak gondolhatnánk, aki már képtelen szabadulni a második fejezet után. Tovább haladva, az olvasó metamorfózison megy keresztül, hátrapillantva megláthatja eddig volt barnaburkú báb önmagát, melyet idáig sűrű sárga élettelennek tetsző folyadékként töltött csak ki. Pillangó szárnyunkat az élet tölti fel feszességgel, mintázatát, pedig saját világunk képei adják.
Setétkörnyei nem kérdez, de szavai mélyen lappangó kérdéseket indukálnak bennünk, melyeket a legtökéletesebb pillanatokban válaszol meg. Az évszázadokat átfogó lapokon kísérőnk egy soha nem öregedő nőalak, akit név és leírás nélkül kapunk, így magunk képzelhetjük valósággá. Kísérőnk ő az élményben, Setétkörnyei női mivolta, aki puhán ragad magával, társas élménnyé sokszorozva a lapoktól már elszakadt, bennünk burjánzó történetet.
350 oldal soknak tűnhet, pláne egy-ültő helyben való olvasásra, de ez oly kevés e mű esetében. Többek is arról számoltak be, kikhez jómagam is csatlakozhatom, hogy az utolsó lap elolvasása után legyűrhetetlen vágyat éreztek az újrakezdésre, valamint arra, hogy felállva és hangos szóval mondják ki azt, amit olvasnak.
Kedves, e sorokat olvasók! Már bizton hallottak a műről, melynek értékeit talán felesleges is volt említenem! Szerény eszközeimmel igazán csak a bizonytalankodók kérdésködét siettem eloszlatni, amely kétségtelenül önmagától is eloszlott volna idővel.
Péter
2008 március 17.
