Amikor el?ször látta, még fel sem t?nt neki…
Megcsodálta persze ?t is a 32. oldalon, csak úgy, mint a többi lányt, akik szinte egyformán tökéletesek voltak, ahogy egy drága férfimagazin meztelen szerepl?it?l elvárja az ember; megcsodálja, aztán továbblapoz valami jól ismert izgalommal a bordái mögött, hogy övé lehet újra a titok, amiért semmit nem kellett tennie, egyszer?en csak megvásárolni és hazavinnie az újságot.
Ahogy ott ült a legénylakása öblös kanapéjának dohányszagú, otthonos ölelésében, hirtelen úgy érezte, hogy olykor egészen könny? dolog férfinak lenni. Nem kell hozzá h?snek lenni, csak meg- és túlélni a hétköznapokat, amelynek könnyed magányában lazán ellavírozhat az élet unalmas és nehéz percei között, s amely magányos id?szakban elegend? energiát fordíthat bonyolult önmagának megismerésére. Nincs szüksége igazából senkire: az egyszemélyes hajó már úton van a sima tengeren és köszöni, de nem vesz fel hosszú távra potyautast, akármilyen csábosan feszül rajta a parányi, tengerészkék melltartó, mint azon a modellen, a 17. oldal kihajtható lapján… Hiszen annyi kiköt? van a világon…
„EROTIKUS FANTÁZIÁK” – ez volt az összeállítás címe, és a férfi örömmel hagyta magát elcsábítani a kétdimenziós kalandok sodrában, ahogy az egymás után perg? lapokról rámosolygott egy-két ingerl? pillantás, amelynek üzenete lassan összeállt az elméjében egyetlen dübörg? vággyá; ragadozó lett ismét.
Szétolvadt körülötte a szoba.
Az érzékeit megragadó és gúnyosan maga után vonszoló élmény hatása alatt öröm volt legy?zöttnek lenni, bármeddig elviselte volna ezt az érzést, amely minden alkalommal átkódolt valamit a m?ködésében, és amelyt?l a valóságban laza és oldott lett, amikor éleslövészetre került sor a nemek harcában. Imádta a n?ket, és ?t is imádták a n?k. Egyszer?en nem tudott veszíteni.
A 39. oldalnál aztán váratlanul hiányérzete lett. Maga sem értette a dolgot, csak némán bámulta a fejében tátongó ?rt, amelyet egy pillantás válthatott ki valamelyik fényképr?l, néhány másodperccel korábban. Visszalapozott, és megtalálta, amit keresett: a 32. oldalon aranyhajú lány szállt alá a fellegekb?l, hatalmas, hófehér szárnyakkal a hátán, mint egy megvalósult prófécia valami átkozottul régi írásból, hogy meztelen igazságot szolgáltasson az emberiségnek, ezen belül éppen neki, aki kiszáradt szájjal úgy bámulta a jelenséget, mint aki még soha nem látott pucér valóságot.
A lány nemes egyszer?séggel tökéletes volt.
Angyal volt, de nem csupán a szárnyakra korlátozódó kosztüm varázsában, hanem a lelke legmélyéig, és még azon is túl. Szelíd pillantása és szinte bocsánatkér? félmosolya megbabonázta: egyszerre azon vette észre magát, hogy kitépi a lapot és elhelyezi a hálószobája falán, hogy kedvére gyönyörködhessen benne bármikor.
Hosszú hetek teltek el, de az angyali lány félmosolya megunhatatlannak bizonyult.
Szinte élettársak lettek. Minden nap órákig bámulta és elalvás el?tt beszélt hozzá; elmesélte a nap élményeit és kudarcait, s a lány cseng? hangon válaszolt.
Mindig nagyon gyengéden és figyelmesen bánt vele: az els? együttlétük el?tt például romantikusan gyertyát gyújtott – óvatosan persze, hogy a papír meg ne gyulladjon, aztán…
Persze tudta, hogy ez nem normális, és nap, mint nap elhatározta, hogy letépve a posztert szakít vele, de ez az elhatározás az Angyal szemébe nézve mindig csak elhatározás maradt… képtelen volt elszakadni t?le.
Megpróbált beszélni a dologról egy barátjával, de annak furcsa pillantásai elhallgattatták; egyáltalán nem tartotta helyénvalónak kifecsegni a közös titkaikat, hiszen egy úriember soha nem beszéli ki a szeretett n?t a háta mögött…
Utolsó próbálkozása, hogy visszatérjen a normális életbe csúfos kudarcot vallott: egy este idegen lányt vitt fel a lakásába, aki szinte ráragadt egy értekezlet utáni italozás alkalmával, és akinek a szemébe pillantva elhitette magával, hogy talán ? lesz az, aki kiragadja ebb?l a lehetetlen szerelemb?l. Szép n? volt – sz?ke vagy fekete, arra kés?bb már nem emlékezett – de csinos volt és okos is; talán idézett valamit Thomas Manntól – de már arra sem emlékszik, hogy mit – és ismerte az általa kedvelt autómárkákat is…
A zenei ízlésük szintén megegyezett: a lány imádta a jazzt, és szerette az LGT-t, és csókolni is jól tudott, és a b?re is szépen feszült, ahogy lehullott róla a ruha, mégis… a férfi egy darabig kerülte az Angyal pillantását, ahogy dacosan, de csak azért is végigszántotta ujjaival az el?tte fekv? forró testet, aztán hirtelen felugrott, mint akinek megégett a keze, és közölte a vendéggel, hogy mennie kell, mert képtelen megtenni, amire készülnek.
A lány el?ször nem is értette, aztán dühös lett, majd átkozódva elrohant, de ez a férfinak már semmit sem számított. Csak az érdekelte, hogy az Angyal megbocsásson, hogy elnézze neki ezt a majdnem végzetessé váló tévedést, hogy egy percig is hitt az átkozódva elrohanó lány áruló valóságában…
Amikor az Angyal már álmaiban is kísértette, és napközben nem tudott nyugodtan létezni, és éjjel nyugodtan aludni, elhatározta, hogy addig megy, amíg pontot nem tesz ennek az ?rületnek a végére.
Hajnal felé aztán egyszerre egy bárban találta magát – körülötte megszámlálhatatlan üres pohár – és szinte felröhögött a felismerést?l, hogy bódult agyában hiába is keresné a megoldást, amikor a mellette álló pincérn? megszólította:
– Mingyár’ zárunk. Iszik még valamit? – kérdezte dohányosan recseg?, már-már ijeszt?en karcos hangon, miközben kitaposott cip?je orrával megdörzsölt egy elvakart szúnyogcsípést a vádliján.
A férfi lemondóan legyintett, mint akinek minden mindegy, aztán pénzt kotort el? a zsebéb?l, mert aznapra befejezettnek érezte az önpusztítást.
– Kerekíts… – dörmögte, és a n? kezébe nyomott egy tízezrest, majd felnézett rá… és abban pillanatban villámlás vakította el.
– Te vagy az! – kiáltotta majdnem józanon, mert hirtelen felismerte az Angyalt ebben a csapzott pincérlányban, aki halvány félmosolyra húzta a száját:
– Te meg részeg vagy… – szólt, de a borravaló feldobhatta, mert továbbra is ottmaradt.
– Nem, nem! – kiáltotta izgatottan, mert már biztos volt benne, hogy ? az: a szeme, a haja, a szája… hiszen betéve tudta, ismerte minden titkát. ?volt, csak kisminkelve és megfésülve, de ?, és most itt van, és megtalálta, és… – Ismerlek. – lihegte – Te vagy az, az angyalszárnyakkal, a magazinból…
A pincérlány még szélesebb mosolyra húzta a száját.
– Ja! Az erotikus fantáziák… – aztán felröhögött és a füle mögé t?rte a haját. – Jó lóvé volt, csak mégis hülyén sült el, mert balhézott a hapsim miatta…
A férfi csak bámulta.
Kit érdekelt innent?l bármi is?
– Gyere! – szólt és megfogta a kezét. – Hazaviszlek. Semmi keresnivalód ebben a lebujban.
– Meg?rültél? – a lány felháborodottan kihúzta a kezét a szorításból. Hosszan bámulták egymást, amit a lány bírt kevesebb ideig, aztán mégis megragadta és szorított még egyet a férfi kezén majd megindult egy távolabbi asztal felé, ahol hatalmas termet?, kopaszra nyírt férfiak kártyáztak.
Mikor visszanézett, a férfi még egy darabig értetlenül bámulta, aztán arcán a legy?zöttek fájdalmával kifordult az ajtón.
A lány sóhajtott egyet, és az egyik kártyázó férfihoz lépett.
– Mit dumáltatok annyit azzal a csírával? – kérdezte a fickó, mert nem szerette, ha a n?je sokáig beszélget a vendégekkel.
– Csak próbálkozott… – legyintett könnyedén a lány. – De leépítettem.
A kártyák szerint a kopasz nyerésre állt. – Akkor jól van angyalom. – szólt és megpaskolta a lány fenekét.
