Margit néni leakasztotta a Miasszonyunk oltára mellől a Máriászászlót. Vigyázva összegöngyölte és lihegve, lassan lefelé mászott a magasból a kétágú létrán. Az ötödik grádicsnál megpihent, mert már nagyon zakatolt a szíve, homlokáról fáradt verejtékcseppek csúszkáltak lefelé. Pedig a kápolnában hűvös békés csend volt. A néne kioldotta fekete fejkendőjét az álla alatt, s féloldalt ülve merengve gunnyasztott a létrafokon. Innen csaknem kézzel is elérhette volna a hatalmas márvány emléktáblát, ahol a Nagyháború elesett hősei voltak felsorolva. Kaszás Bálint neve alatt rögtön Ködvös Mártoné (1896 – 1916), a hites uráé következett.
Margit néni megpihentette tekintetét a táblán, ahol a sárga aranybetűk zsibongva összekapaszkodtak, mint darázsgyerekek a bogárjátszótéren.
Ahogy lehunyt szemmel a létra oldalát ölelte, szinte látta Sávosi bácsit a hetven éves hallgatag szikár postást, kiről azt mondták a kocsmában, hogy mióta a legények a muszka ellen mentek, alig győzi itt a munkával. A férfiak röhögtek a kocsmában, csak Sávosi bácsi szopogatta szótlan savanyú borát. Állítólag a Kaszás Pannit szuttyogatja, pedig annak háromcsillagos cukszfűrer az ura. A múltkor esküdtek Bálinttal, mert erre tíz nap extra szabadságot kapott az oberstertöl.
Az öreg 16 nyarán hozta a tábori értesítést ugyanavval a szöveggel amit a Kaszásék is kaptak. a nyomtatott betűk tömegéből csak a tintával beírt névre, és a „Csatamezőn hősi halált halt”-ra emlékszik. Ilyen lapot aznap még hét család kapott a faluban, köztük Kaszásék is. Panna pár napos házasság után lett özvegy, ahogy özvegy lett Margit is, – igaz, neki egy évet adott az Úr, hogy örüljenek egymásnak.
Persze alighogy letelt a gyászhét, a harangozó már besuttyantott Kaszás Pannihoz, miután kötelességszerűen előtte bekongatott vecsernyére.
Margit nem olyan céda fajta. Pedig ö is kívánta az embert. Éjszakánként, mikor Bogár Bandiról álmodott, felriadva sóvárgó fájdalmában a párnáját harapdálta, majd álomba dédelgette simogatta magát. Reggelenként lelkiismeret furdalás kínozta, poklok tüzétől remegett. Egyszer mikor plébános úrnak magányos éjszakáiról hebegett szégyenlősen zavartan, az csak legyintett és azt mondta, hogy ne lopja ilyesmivel az idejét. csak a bűnösöknek adhat abszolúciót, a fene egye meg, már itt ül vagy egy órája s néhány öregasszonyon kívül nem jött még senki gyónni. Úgy látszik ez a falú a legerkölcsösebb az egész megyében.-
Hetek, hónapok zargatták egymást mint idegen kutyát a falka, ki húst lopott tőlük. Margit még sokáig álmodozott Bogár Bandiról, s arról a vasárnapi búcsúról 19 -ben, mikor ott urasan mézeskalácshuszárt lőtt neki a céllövészbódénál. Hajóhintáztak, majd a kertvendéglőben sört ittak, s hogy nevetett, mert Bandi bajsza belelógott a pohárba. Már azelőtt beleszeretett a hangjába, mikor egyszer disznónak való hashajtóért ment a patikába, és kihallotta Bandi bömbölését a kocsmából, ahogy az mulatott nótázott cigányzenére, hogy „ lányok, lányok, lányok a faluba”. Csodálatos férfias bikahangja volt. Később nagykedvű lovagja, kontyalávaló kupica likőrrel kedveskedett neki, s aztán hazafelé a búzamező mentén lekanyaríntotta magáról az árokpartra a birkalajbit, kisimította, s maga mellé húzta Margitot. Óvatosan mintha szelíd galambot keresne, benyúlt pruszlikja alá és melleit markolászta nagy buzgósággal. Margitnak a sör is fejébe szállt a hőségben, meg Bandi szerelme szüntelen mohósága is magával ragadta, eszeveszetten visszaölelte Bandit és jelentfelejtve zuhantak egymásba.
-Margit néni majd lezuhant a létráról, merengésében. Éppen csakhogy megkapaszkodott másik kezével is a létra fokában. Araszolva lassan, de nagy nehezen sikerült leérnie a Máriászászlóval. Nekiállt, hogy kiporolja, kigőzölje. Hogyisne, hogy megint megszólja a plébános úr mint a tavalyi körmenet előtt a sekrestyében ?
Margit néne, nem vihetjük ki ilyen gyűrötten a Szűzanyát az emberek közé.-
Tisztelendő úr a Faragó Vera lebabázott és én csak egyedül vagyok, – folytatta volna, de összeszorult a torka és csak könnyeit nyelve dadogott zavartan.
Még most is bepárásodik a szeme a szégyentől ha rágondol. Legalább ne lett volna ott az a templompribék Kaszás Panna, a falu szája. Biztos telekürtölte a vidéket, hogy Margit mán még a templomot se tudja tisztán tartani. Milyen mocsokban élhet ez odahaza?. Persze az atyának kiment a fejéből, hogy a Szerbiából menekült mindenesük, Faragó Vera nem dolgozik, ö meg egymaga nem tud mindent elvégezni segítség nélkül. Na, ezt a Verát is jókor látogatta meg az úristen, – kalandoztak tovább gondolatai – most búcsú előtt, mikor kettőnek is sok lenne a munka. Azért ennek a lánynak nagy a szerencséje, – károgta Panna,- a Kertész úr a gyerek apja és biztos, hogy Szent Mihálykor titokban tartották meg a kézfogót -.
Ha ez tényleg így van akkor az jó parti a galambomnak – gondolta a néne. Kertész úr tényleg talpig úriember, hiszen bicikli kölcsönzője és tánciskolája is van Tapolcán a Petőfi utcában ahol a pék lakott. Azt vette ki táncteremnek, és most ahogy a Panna mondja valami diszkózást tanulnak párosával. De ma már a mamák nem kísérik lányaikat. Mán más a módi.
Margit néni felsóhajtott. A templom falán van még hely díszes márványtáblának. Csak nehogy Kertész neve is felkerüljön oda. És ne kelljen másnak Faragó Verának mézeskalácshuszárt lőni.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:37 :: kisslaki
