kisslaki : PERBÁL ATYA ÉS AZ EZREDES

Nyomtatás

Az öreg Forrai ezredes egymaga maradt a szobában. Marika, a nagyseggű nővérke végre kiment a konyhába, mert leforrt a víz a krumpliról. Nem akarta letenni a könyvet amiből felolvasott, pedig már percek óta hallotta, ahogy a káromkodó krumplik forróvíz után ordibálnak, mert fáztak. A bácsi, mint egy rossz gyerek csak erre várt. Magában kuncogva, csillogó szemekkel, élvezettel becsinált mint babakorában. Már előre kajánul nevetgélt, hogy fog szitkozódni Marika, ha bejön. Csalódott. Marika nem szólt, csak visszaült a felolvasó fotelkához, s miután rágyújtott – mert az öreg szerette a szivarfüstöt – mondta:

– Jól van Forrai bácsi, én most ágyat húzok megint, de ma elmarad a sakkparti Perbál atyával. Nem engedhetem be ebbe a bűzbe míg ágyat nem húzok. Majd játszhatnak este a társalgóban, ha Erika nővér megengedi – majd evvel visszament a konyhába a pürépempőt megpaprikázni, mert az öreg, úgy szerette.

Marika már rég elment. Forrai ezredes szótlan megebédelt, és nagyon szégyellte magát. Szomorú volt mert rájött, hogy sajnos tényleg végérvényesen meghülyült. Már gyanakodott rá korábban is, hiszen vizsgálótiszt volt valaha, de a mai beszarás betette a kaput. Ablakhoz tolta a kerekeken járó hatalmas bőrfoteljét, amit még a zuglói villájából hozott ide ebbe a hülye „Angyalkert¿ nevű idősek otthonába. Rágyújtott egy szivarra, s eszébe jutott az elmaradt sakkparti. Arról Perbál atya, és az a nap mikor először találkoztak.

A bilincset az őr leoldotta a papról és az íróasztal előtti székre ültette, majd a százados intésére kiment. Persze maga mögött kulcsra fordította a zárat.

– Vegye le a szemüvegét tisztelendő úr – szólt a csendesen a várakozó emberkének.

– De miért, százados úr kérem?

– Mert megvágom az öklömet mikor pofájába csapok.

– A szemüveg nélkül alig látok, százados úr kérem – remegte.

– Nem lesz rá már szüksége, legfeljebb ha meg nem mondja végre, hogy került a kolostorba Kelemen Krisztina irgalmas nővér. Alias Pusztaszeri Jolán, alias Rabinovics Jolán, zsidó felekezetű tanítónő.

– Nem tudom kérem, nem ismerek mindenkit, most is két kolostornak vagyok a gyóntatója. Romániából is átvettünk menekült irgalmas nővéreket. Tudja, a kórházakba kell a segítség most és ..

Akkor érezte a hatalmas ökölcsapást. A fene – gondolta – hogy ettől rögtön fölborul az ember. Még érezte egy darabig a verést, de később a fájdalmat sem nagyon. Az ütések tompa zuhogása úgy tűnt neki, mintha a szomszédos szobába próbálgatná egy afrikai varázslótanonc a mesterétől kapott új, gonosz démont üzö dobját. Hát ez a Forrai százados nem csapta be. A szemüvegére tényleg nem lesz már szükség – és mielőtt elájult volna, még mosolygott is a véletlenen.

Vagy tucat zsidó lányt, s asszonyt álcázott a kórházuk, de ő csak ezt az egy Felsőpusztaszeri Jolánt – vagy, hogyishívjákot – nem ismerte. (Ha tudta volna, lehet hogy Júdásként végzi )

– Biztos a Horvai doktor hozta be – gondolta Pelbárt atya és zuhant a semmibe..

Az ezredes nagyot ordított.

Elszunyókált, és az égő szivar megégette a kezét. Kintről kopogtak, de választ sem várva Pelbárt atya bicegett be, egy sakktáblával a hóna alatt.

– Margitka elmondta, hogy mit csinált ma ezredes úr. Mégis megengedte, hogy sakkozzunk. Biztos, hogy csak valami múló gyengeség volt. Megeshet mással is.

– Magáról álmodtam Atya. Arról, mikor annak idején majdnem agyonvertem.

– Inkább avval vigasztalja magát, hogy nem sikerült. Én meg azért adok hálát a Mindenhatónak, hogy önt küldte. Más, okosabb tiszt kiszedte volna belőlem a többiek nevét. És én önmagam elkárhoztatva élhetnék halálomig, de hagyjuk ezt kedves ezredesem – s legyintett – inkább rakja el ezt a kiégett takarót. Erika nővér nem fog örülni neki. Már többször is mondta, hogy egyszer még felgyújtja az otthont.

Az öreg pap az asztalterítőt gondosan összehajtogatta és kinyitotta a sakktáblát. Előszedte a nagyméretű fekete-fehér borostyán figurákat, amit vagy hatvan éve kapott szemináriumba vonulása alkalmából. Az ezredes felrakta a bábukat, mivel barátja csak homályosan látott. A háború vége felé veszthette el Perbál atya valahol majdnem teljesen a szeme világát.

Ma ön kezd ezredes – és nézte, ahogy Forrai szeplős, madárnyi kezével a gyalogot remegve kitolja C.4 -re.

A két öreg békésen sakkozott. Perbál atya pálinkát is hozott, amit húga küldött neki Pécsről…