Teakínálgató
Anyám mikor meghalt, akkor kezd?dött. Én találtam meg ?t, az el?szobában feküdt a cip?tartó el?tt a földön. A padlóváza, aminek színéért mindketten odavoltunk, összetörve hevert a teste alatt. Gondolom, rázuhanhatott, miközben szédelgett a vérveszteségt?l. Kedveltem ezt az antikolt daráltmák szín?, kis aranyvirág csokrokkal díszített, óriás padlóvázát, amiért két órát át baktattunk, és negyven percet alkudoztunk Tunézia egy kisvárosában, aminek a nevét már elfelejtettem.
Anyám az eserny?ket tárolta benne. Én pedig különböz? szöszöket, cérna darabokat, miket a szövetkabátomról az iskolába indulás el?tt szedegettem le.
Állandó rendszerességgel szotyihéjat, mozijegyet, vagy
egyszer-egyszer tökéletlen gömböly?ség?re összesodort rágógumi galacsinokat dobáltam a vázába. Mivégett rendszeresen megdorgált lájtosan könny? szavaival, minek ? oly nagy er?t nyilvánított, de az én lelkemben csak olyan nyomott hagyott, mint a vasplatnira rászállingózott tollpihe.
Hát én ezt a vázát sajnáltam, de nem anyámat.
?szinte irigységet éreztem. Mennyire jó neki, nincs több gond, átsírt éj, és els?sorban nincs férfi, ki a szívébe behatol, és a kétségbeesés parazitáját ülteti el a lelkében. Ez az él?sköd?, mely emberi szenvedéssel táplálkozik, további férgeket hoz létre. A bizonytalanság-parazita csemetéi a féltékenység, önsajnálat, önbecsmérlés, és ?rjöngésig gyarapodott, szinte kezelhetetlen düh. Ami tovább mérgezi el?ször a lelket, majd kiül az arcra: karikás szemek, fénytelen b?r és a zavart tekintet után jön a mozdulatok igazodása az ember kavargó, kétségbeesett lelkéhez.
Ett?l már harminc méterr?l meglátni az illet?r?l, hogy személyiségét, látásmódját, kapcsolatait embertársaival másképp, torzítva éli meg és látja
A hullaszállítók jöttek, és vitték anyám zsilettel felvágott csuklójú testét. De a lakásban benn rekedt matatása hangja a biztonsági láncon, csoszogása a kínai mamuszban, minek fels? része olyannyira kitágult, hogy, sokszor kilépett bel?le és a mamusz elhagyása után a lendülett?l még egy lépést téve szidta a kínai keresked?t, akit?l már vagy öt éve vásárolta. E szellem káromkodásától visszhangzott esténként a lakás. Siránkozó hangja, a reggeli fogmosás közbeni undorító öklendezése ott maradt velem. Esténként feler?södött bátorsággal akarta még halála után is birtokolni az életem.
A lakásban benn rekedt a szelleme egy rossz indulatú darabkája, ami magához láncolt, és félemlíteni akart éjjel és nappal.
Tanulás után hazatérve, a bejárati ajtó el?tt hosszú percekig csak vártam és halogattam a belépést. Minden nap hallgatózva remeg? kezekkel nyitottam a biztonsági rács zárját, de beljebb már nem akartam menni.
Volt úgy, hogy már órák hosszat álltam ott, de addig nem mozdultam, amíg a pisilés er?söd? ingerét?l ellilult számat a remegést?l nem kezdtem harapdálni.
A bejárati ajtón belépve, a küszöbön megállva, hosszú percekig csak néztem a váza helyét, és visszatartott leveg?vel, becsukott szemekkel suhantam be a konyhába, majd kabátomat ledobva a fürd?szobában a kádba okádtam, és közben magam alá vizeltem, majd összegömbölyödve aludtam el.
Anyám emlékszelleme még álmaimban sem hagyott, folyton ?, és a vele kapcsolatos történések zaklattak.
Éjszakákon át rettegve a fal felé fordulva, nyitott szemmel próbáltam ébren maradni, hogy ne álmodjak anyámról. Orromat a tapéta hideg papírjához érintettem, két fülemet mindkét kezemmel befogva számat összeszorítva álkapcsomat hol megfeszítve, hol elernyesztve koncentráltam az alvás elkerülésére. Mindkét lábam nagylábujját, mintha csak csettinteni akarnék, húztam össze a talpam irányába. És számoltam a mozdulatokat. Enni már nem mertem otthon, mert féltem és undorodtam az anyám vérét?l, amivel megjelölte az egész lakást.
Minden villanyt felkapcsoltam, a tévét, a rádiót bömböltettem, a wc-re pedig bevittem a porszívót, és ott búgattam egész éjjel.
De ez sem segített. A szemem a hangok, és a fény ellenére is lecsukódott, és rettegve ébredtem fél órás alvási periódus után. Kétheti alváshiánytól a fizikai állapotom drasztikusan romlott. Ã?Å¡gy járkáltam az utcán, mintha egy tökéletesen hangszigetel?, átlátszó plexi burában lennék. Nyitott szemem nem érzékelte a külvilágot, az emberekkel nem tudtam értelmesen kommunikálni, mert lelassult agyam, és testem késve és szelektálva reagált minden küls? hatásra.
Kábán lépkedtem a busz megállója el?tt. Az ellen?r a villamoson pár hozzám intézett szó után inkább már nem is kérte a vonaljegyemet.
Szerda éjjel volt, már tizenötödik napja nem aludtam. Az állandóan lecsukódó szememmel viaskodva, rettegve dörzsölgettem halántékomat. Anyámmal folyamatosan veszekedtem, hogy ne csoszogjon kint az el?szobában.
Borzasztóan dühös voltam rá, mert ahányszor kimentem, hogy er?szakkal leszedjem lábáról a kínai mamuszt, már a hátam mögül a kamrából vagy a fürd?szobából hallottam neszezését, vagy csoszogását. Mikor pedig bementem a szobába, és végre azt hittem, hogy nyugtom lesz t?le, állandóan gyerekdalokat énekelt a hálóban, oda meg én nem mertem bemenni.
Kis fogócska el?l bemenekültem a fürd?szobába. Beálltam a kádba, és jéghideg vizet engedtem magamra. A zuhanyrózsából ébreszt?en ható hidegvíz kopogott a fejtet?mön, elnyomva minden zajt és hangot, de anyám énekhangját és Kálmán dudorászását most is hallottam a fejemben. Megijedtem, mégpedig magamtól. Lehet, ?rült lettem, és nem szellemeket hallok a külvilágból, hanem a fejem belsejében vannak ezek a rémiszt? dolgok.
Elhessegettem magamtól ezeket az ijeszt? gondolatokat. Nincs elég bátorságom magamba nézni.
A hidegvízt?l, és a fáradtságtól dideregve, ha lassan is, de végül megadtam magam átkos ösztöneimnek, és lassan lecsukódott a szemem, miközben a hideg víz áztatta fejem.
