Froggy Samex nyakát ölelve riadtan hallgatózott, szomjazott, éhes is volt már, de mégsem mert kilépni rejtekéb?l, onnan, ahol az anyja hagyta. Várt. A sötétben csak a macska teste volt számára a biztos pont, amibe kapaszkodhatott. Várakozott. Riadtan, felzokogó lélekkel kapott minden zörej, minden hang után, hátha anyja érkezik, ahogyan megígérte, jön majd, akkor, amikor a Nap a delel?n jár. Nem láthatott ki a k?bevájt fülke eltorlaszolt bejáratán, nem tudhatta, járja e már útját a Világító szekere. Magányát enyhítette a másik él?lény közelsége, nem volt egyedül. Szívébe mégis belesajdult a lehet?ség, elhagyja ez az anyja is, mint ahogyan magára hagyta szül?anyja, nemz?apja is.
Nem gondolt arra, mivé lesz itt egyedül, nem gondolt arra, mit tesz majd, hová megy, mit eszik, mi lesz vele, csak a végtelen elhagyatottság érzése szorította satuba érzéseit, gondolatait. Keservesen teltek a percek, könnye pergett arcán lefelé, kézfejével megtörölte az orrát, szipogott.
A macska arrébb kúszott t?le, kereste a kijáratott, eljött az ideje annak, hogy reggeli dolgát elvégezze. Froggy dühödten utána kapott, magához húzta, jókorát csapott rá ökölbe szorított kiskezével. Az állat feljajdult, menekülni próbált, végig karmolta a leányka vékony combját. Froggy sikított a fájdalomtól. A macska elmenekült.
Fény sz?r?dött be az ajtón, halk léptekkel közelített az érkez?. Froggy elhallgatott. Teste megfeszült, rúgott, karmolt, harapott, vonyított, mint egy kis állat, amikor az asszony felemelte, azért, hogy magához ölelje.
– Csicsicsisss… – csitította leánykáját Xocsitl – hallgass, maradj csendben, nyugodj meg! Én vagyok az, anyád!
A gyermek verg?dött, hánykolódott az ?t ölel? karokban, sikított, vinnyogott, mart, rugdalódzott.
Xocsitl letette ?t a földre, kiment, elzárta a bejáratot.
Tzswen úszott. Úszott az ismeretlen tengernyi vízben el, mind távolabb a hegyt?l. A víz lágyan hullámzott, hanyatt feküdt, nézte a csillagos eget, nézte a felfoghatatlan távolról fényl? útjelz?it. Idegen ég alatt, idegen vízben, idegen leveg?t szívott, szíve heves dobogását csak a mérhetetlen szabadság érzése csillapította. Tudta, hogy több órányit kell majd egy irányba úsznia ahhoz, hogy eljusson a gátakig. Az égen színes fénycsóva közelített a hegy felé.
– Hiszen ?k, akik a lovon ülnek, láthatják, hogy ez nem tenger, hanem körkörösen elterül? tó! – gondolta döbbenett?l a leveg?ért kapkodó Tzswen.
Visszafordult, heves karcsapásokkal haladt a Megmenekülés Hegye felé. Hajnal el?tt ért vissza a hálóterembe, maninikkel nem találkozott, azok fényárnyéka húzódtak, amikor Tzswen közeledett.
Újra eljött a nap, hogy egybegy?ljenek a tudós papok a további teend?k megbeszélésére.
Etz’nab ruganyos léptekkel lépdelt a meredek lépcs?kön felfelé, szívét meger?sítette Xocsitl f?zete, szeretete. Megszokta már a ritka leveg?t, megszokta már a harcot, a csendes, olykor hangos harcot a zsarnok ellen, remélni, bízni kezdett egy élhet? életben.
A csarnok ma homályban várta az érkez?ket, ablakain ma nem hatolt be a fény.
Chikchan nem a lépcs?n hozatta fel magát, megfélemlült a legutóbbi billegtetést?l. Bár szavát nem tartotta be, a négy maninik azóta már nem volt az él?k sorában. Mégis kihajtott veszett agyában a félelem tüskés bokra, így a hátsó sarokban lév? kútmélység? üregb?l emelkedett fel, „varázssz?nyegén”. A könny?gázzal töltött ül?alkalmatosság kompként m?ködött az épületbe torkoló alagúttól a csarnok sarkáig. Így is szúrták a tüskék, vinnyogott rettegésében attól, hogy valaki kiengedi a gázt, elvágja a felvonó kötelet, valaki az életére tör.
Er?ltette csökött agyát, ki lehet az a valaki.
– Megmenekültek a vízbefúlástól, van mit enniük, itt élhetnek, mindenki nagyon hálás. Ilyen vezet?jük van, mint én, aki mindent megteszek értük! Elégedettek lehetnek az életükkel! A minap is megengedtem Maniknak, hogy nálam, az én oxigén dús termeiben gyakorlatozzon. Az a makacs asszony, meg a párja, csak azok törhetnek az életemre! Nem sikerült a tervem, Etz’nab keresztülhúzta! Egyb?l meggyógyította az asszonyt, az ment vissza az asszonyok lakhelyére, engem Etz’nab megzsarolt. Meg kell ölnöm! Ha megölöm Etz’nabot, az asszony egyedül marad, a fiával, akinek napjai már úgyis megszámoltattak. Enyém lesz, engem szolgál majd! Boldog lesz, hogy egy ilyen férfit, mint én, kielégíthet! Biztosan van f?zete a testi örömök serkentésére!
Beért a terembe, kacsázó léptekkel odacsoszogott a trónhoz. Lehuppantotta formátlan testét, laza csuklómozdulattal intett a kommunikátoroknak, kezdhetnek.
A kommunikátorok elindították a monoton zenét. Felizzították a kristályokat, dereng? fényesség töltötte be a termet. A tudomány papjai nagy sóhajjal hajtották le alázatos fejüket.
Manik lépett el?.
– Törvénymódosítás lesz! �’ jelenlév?k felkapták lehorgasztott fejüket.
Chikchan dülledt szemekkel meredt maga elé, visszafojtott dühe sisteregtette körülötte a leveg?t.
Manik beszélni kezdett.
– Mi a Megmenekülés Hegye vezet? tanácsa, vezérünk a fényességes Chikchan javaslatát megfontolván, döntésre jutottunk, amelyet most a tudós papok elé terjesztünk szavazásra. Kérettetik feljegyezni minden mozzanatot, minden szót jelen törvényhozó testület munkájáról!
A kommunikátorok el?léptek, Chikchan rámutatott hurkás ujjával vezet?jükre.
– El?terjesztjük jóváhagyásra a tudós papoknak, a családok egyesítésér?l el?készített törvénymódosító javaslatunkat.
– A család különnem?ek együttélése, erkölcsi, etikai szövetsége legyen.
Az utódok teljes joggal éljenek a családban, szüleikkel együtt.
Az együttélést, a várható utód születését, a különnem?ek kötelesek bejelenteni a Fényesség Templomában.
Ennek igazolásául a Fényesség Templomában kettérepesztett követ kötelesek a bejelent?knek adni.
Utód születésekor, a templomban bemutatott kisded, amennyiben életképes, amulettet kap neve jelével, amelyet testén visel mindenkor.
Az életképtelen utód nemz?it ivartalanítjuk!
Az életképtelen utódot megsemmisítjük!
Ha az együtt él?k válási szándékuk bejelentik, amennyiben nincs közös utóduk, visszaszolgáltatják a repesztett köveket, új társat teljes joggal választhatnak maguknak. Felavatatlan korú utódaik Eonok Házában nyernek elhelyezést, szül?i jogokat az elvált szül?k többé rajtuk nem gyakorolhatnak.
Az él? természetes elhalálozása esetén az amulettet, a fél követ a Fényesség Templomában tanúk jelenlétében kötelesek a kútba dobni.
Természetellenes halál aratásakor, az azonosítók mindaddig nem dobhatók a kútba, míg az orvosok fel nem tárták a halál okát.
Az együtt él?k mindkét fele, köteles munkát végezni a közösség érdekében, hajnal hasadtától, delel?t követ? harmadik szakaszig.
Munkájukért külön juttatás jár, amelyet az erre kijelölt pap oszt szét közöttük ciklusonként egy alkalommal. A juttatás mértéke: gyermekeik étkezéséhez, ruházásához elegend? élelem és alapanyag.
Az utódok kisded koruktól ifjú korukig minden nap kötelesek az Eonok Kertjében, majd testi, értelmi fejl?désük haladtával az Eonok Házában, hajnaltól delel?t követ? harmadig jelen lenni. A gondozottak, tanulók kötelesek a megfelel? gondozásnak, tanításnak megfelelni, eleget tenni. Gondozójuk, tanítójuk teljes joggal bír felettük, gondozásuk, nevelésük, tanításuk ez ideje alatt. A gyermek, a szül? a gondozónak, a tanítónak ellent nem mondhat!
További okításuk érett korúkra való felkészülésük módja, mikéntje, a tanítók megítélése alá esik. A tanító köteles a tanítvány további fejl?dének útját a társadalom hasznára megjelölni.
Azonos nem?ek együttélése mind család jelleggel, mint egyéb indokkal, tiltva van! Azonos nem?ek találkozása fedett helyen, kedvük teljesítése okán, tiltva van!
Az el?terjesztést én Manik, az ?rz?k feje, megtettem a Fényességes Vezér állásfoglalásából kiindulva, a kommunikátorok által szerkesztett formában.
Egyetértésük jeleként kérettetik a fehér golyót az urnába beledobni!
A zsarnok ferde szemei még jobban elsz?kültek, ahogyan a törvény szavai peregtek, gúnyos-kéjes mosolyát már nem is tartotta fontosnak elrejteni. Feltápászkodott, átvette a tálat, felmutatta, megcsillantották rajta a kommunikátorok a mesterséges fényt, majd körbevitték.
Elvette mindenki a gyümölcsdarabot, hamarosan ellazultak a hatóanyagától, a meditációs zene hatásától, a tompa és éles fények váltakozásától.
Etz’nab látta maga el?tt a fáradt, elgyötört asszonyokat, amint kisdedjüket ringatják fáradtságtól remeg? térdeiken, hanyatló karjukkal ölelve a szunnyadó kicsinyeket. Látta maga el?tt a kedvetlen férfiakat, ahogyan várják, asszonyuk letegye a gyermeket, várják, hogy a feleségük feléjük forduljon. Látta maga el?tt a nyugtalan éjszakai verg?déseket, az álomtalan álmokat, a dermedt ébredéseket.
– Minden jobb, mint a család hiánya! – gondolta végtelen keser?séggel.
Tzswen szemeit elöntötte a könny, majd torkára folytak, nyelte el nem sírt könnyeit. Hirtelen felállt, a döbbent pillantások kíséretében el?re ment, megállt, hátat fordítva a zsarnoknak, sugallni kezdte gondolatait. A termet betöltötte a víz, a tengernyi víz képzelete, a gát körkörös magas fala, a járm?vek repülése a nagy víz felett.
Szembefordult a vezérrel:
– Miért nem tudattad velünk, megmenekültekkel, hogy a Földet nem mindenütt fedi víz, miért építettél eleve gátakat a Megmenekülés Hegye köré, hogy a víz ne apadhasson természete szerint?
– A családjogi törvény szavazása a napirend! Rendzavarásért elzárás jár a jobbító veremben! – Manik hangja remegett az indulattól, intésére a maninikek már vitték is Twzsent a büntetés színhelyére.
– Honnan tudod, amit kijelentettél? – kérdezte Ook
– Nincs ár-apály a tavon. – válaszolta halkan a fogoly.
– Réé – dúdolta az ?rz?.
Tzswen ránézett kérd?n, majd folytatta a dallamot.
– Mi-szó-lááá…
Ook keményen megszorította Tzswen karját.
– Gyerünk, vár a süket fülke!
