/ Kisslakinak, tisztelettel /
Reggeli fénynél elhalványult a lámpa fénye. A férfiak a fürd?ben beszélgettek készül?dés közben.
– Chikchan nagyon készül az ünnepre. Isis ünnepe közeleg. A sötét szív? zsarnok már szomjazza az embervért. Már sóvárog a halál gyönyörére, már epedez a gyötrelem, fájdalom, kegyetlen halálú emberélet áldozásáért.
Nem meri nyíltan tenni, hiszen ez vezetett a vízözönhöz is, a harc a hatalmasok között, a mind nagyobb emberáldozatok számáért. Parancsoltak a szélnek, parancsoltak a víznek, parancsoltak a jégverésnek, a Föld mélye beleremegett kegyetlen harci eszközeik diszharmonikus doholásába.
Most újra, megint kezd?dik közöttük, a hatalmasok között a harc.
Most már felderítették, kik maradtak meg, kiknek maradtak meg eszközeik.
Most már elbontják a befalazott sziklatemplomok el?l a vízmentesen záró falakat, most már kiszabadítják régi eszközeik titkos tároló helyét. Támadnak egymásra! Csak egy maradhat! Csak egy uralkodó, a Sátán els? embere a Földön!
A Sátán vért, fájdalmasan kiontott vért, gonoszul megölt emberek kínját akarja!
Chikchan nem tud támadni más életben maradt csoportokra. Nincs módja, nincs, mivel támadjon, odalett az arzenálja nagy része. Saját hazugsága áldozata lett.
Azt prédikálta: szeretet, béke, túlélés, új élet. Így csak néhány bizalmas emberének adhatott parancsot, a természet er?it befolyásoló eszközök átmentésére. Azok azokat barbárul, tudatlanságukban tönkretették.
Így nem fog tudni legy?zött embereket, foglyokat áldozni a Sötétség Urának!
Így csak egy választása maradt, az itteniek közül áldoz.
Sokáig gondolkodtam, mi az oka a kosárlabda játékok feltámasztásának, itt ebben a ritka leveg?ben. – merengett Etz’nab, Ahaw döbbenten hallgatta apja monológját.
Jaj a legy?zötteknek! Ez a sport oka, célja a „jaj”! A veszteseket fogják feláldozni a k?oltáron. Az ? istenüknek a halálfélelem, a halál gyötr? kínjainak szenvedés teli órák, percek gyötrelmei kellenek! Élve kimetszik a feláldozottak szívét! A szeretet, a tisztesség nevében gyilkolnak! Most, itt ráadásul a zsarnoknak új szív kell! A tiédre fáj a redves foga! Hite szerint a szívben lakik a bátorság, az okosság! Azt hiszi, a te szívedet majd szereti ?benne a te anyád! Agyalágyult! Idióta zsarnok.
Etz’nab szitkozódott, prüszkölt a méregt?l, az arcára csorgó vízt?l. Ahaw teste már kivörösödött a reázúduló forró vízt?l, csak állt, nyakát el?renyújtva, er?sen figyelt.
– Apám! – szólalt meg Ahaw a lélegzetnyi csendben – Amikor a küldetésemet teljesítettem a Dolinában, az új embertanítványokat vezettem volna új mez?kre, ott, akkor, hirtelen megláttam, a Feketelovat! Felettem repült, alacsonyan, cikkcakkban. Azonnal elindultam hazafelé, hogy elkerüljem a felfedést, beszámoljak itthon, nem vagyunk egyedül! Alacsonyan jöttem, hogy meg ne lássanak, így a Megmenekülés Hegye fölött lenézvén, láttam, nem tenger, nem víztenger vesz körül bennünket, ahogyan Chikchan emberei állítják, hanem tíz vízgy?r?, közötte kör alakú szárazföldekkel. A körök közepén emelkedik a Megmenekülés Hegye! Nem tudom, mi az oka, hogy már az útrakészül?désnél becsaptak minket! Nem tudom, mi szükség erre, meg a többi félrevezetésre! Nem értem, csak a szívem szomorú. Félek.
–Ne félj! Ne félj, szívem gyermeke! Bízz Istenben, kergesd el szívedb?l, értelmedb?l, lelkedb?l a félelmet! Ã?°zd el a félelem ördögi démonát magad mell?l! Ne félj! Bízz, higgy! Benned Isten szeretete, békessége, öröme lakik, semmi sem lehet károdra!
– Indulni kell az Eonok kertjébe!! – szólt be a függönyön keresztül Xocsitl. Lilia! – hangjában kis öröm bujkált, ahogy a leányka valódi nevét kimondta. – A hírmondó már a templomtéren veri a dobját! Igyekezzünk!
Etz’nab és Ahaw átsiklott a tavon, a gyógyító barlang ajtajánál, beledobták azonosító lapisukat a nyílásba. Az ajtó kinyílt.
A földre dobva egy test hevert. A test körül alvadt véren csillant meg a bees? napsugár. A két orvos lemondóan állt meg felette.
– Feln?tt férfitest –állapította meg a fiatal orvos. Nyakán, arcán, karján lév? sebekb?l vérzett el. Megfogta az egyik élettelen kart, felemelte, majd elengedte.
– Még nem h?lt ki! Nemrég lehet itt!
– Vizet! – hörögte a haldokló. – újabb vér szivárgott bugyborékokat hányva a nyaksebéb?l.
– Benik! Benik! – szólította a harmadik orvost Etz’nab.
Benik a hátsó helyiségb?l el?re sietett a hívásra. Pillanat alatt felmérte a helyzetet, visszafordult az eszközökért, amivel talán még megtarthatják a szétmarcangolt embert a keserves életnek.
Tzswen az építéseken fogyó hittel irányította az épületek, átjárók összerakását.
A széles raklapok könnyedén siklottak a föld felett, rajtuk a megmunkált k?tömbökkel. El?re kiszámított, megmetszett kövek, mint a gyermekek épít?kockái, úgy illeszt?dtek egymáshoz, játéknak t?nt annak, aki nézte a hatalmas építkezést.
Tzswen, keser? dalocskát dúdolt magában, mint a bábos a marionett bábut, úgy mozgatta a nagy tömböket, azok szinte saját jó szántukból illeszkedtek a helyükre. Épültek a házak, kórházak, iskolák, sportcsarnok, áldozati helyek, felvonulási terek Berendezték az itteni élet színpadát. A hiramiák tervei pontosak, a munkamódszerük precízek, az eszközeik egyszer?ségükben nagyszer?en m?ködtek.
Tzswen nem volt hiramia mester, ? nem jutott el a beavatásig, nem volt pap. Az ? tudása annyi volt, amennyi a részletek kivitelezéséhez kellettek, amennyit a világi iskolában megtanulhatott. A hiramiák külön laktak, külön étkeztek, külön rendben vonultak, külön ültek a Fényesség Templomában, magasabban, mint a tanultak.
Tzswen köznapi életet élt, hídépít? tudása mellett zenélt, zenét szerzett. A hiramiák utasítása szerint építette a dolomitokat, a hanggerjeszt? bázisokat, az energianyeréshez a szárazulatokon, és a Megmenekülés Hegyén. Rakta a köveket egymásra, egymás mellé, megfelel? szögben, megfelel? távolságra, megfelel? magasságra. Nem tudhatta miért pont annyit, miért pont úgy. Nem tartozott rá, nem ismerhette a titkos tanokat.
