Sebzett kacska karja meggyógyult már, fájdalom és érzékelés nélkül
lógott rosszul, formátlanul összeforrt válláról. A sérült kéz er?tlenül, torzan
lengett minden lépésénél a felegyenesedett test mellett. Horzsolásokkal,
sebekkel lett tele. Amikor az ember, menekülés közben visszaváltott kuszásra,
élettelenül húzta maga alatt az erejét vesztett karját. Minden, útjába akadó
éles k?, gally, de még a száraz f? is sértette, horzsolta, b?rét lenyúzta.
Vérnyomán hamar követték az üldöz?k a sebezhet?, az elejthet? prédát az
állatok. Sebzett megérezte ezt, így inkább felegyenesedve járt, futott,
menekült a csonka ember. Napközben egyedül járta territóriumát, gyakorta
megjelölte teste váladékaival környezetét, fákhoz dörgöl?dzött, köveket vizelt
le, mint az állatok. Ép karja meger?södött a dupla terhelés alatt, ujjai
megügyesedtek a használat kényszerét?l. Szeme fürkészve figyelte a lába alatt
megroppanó köveket, melyik éles, melyik jó ölni, hasítani, fogainak segíteni,
marcangolni. Dárdáját ép ujjaival er?sen szorította, menekülés közben testéhez
állítva. Sebzett nagyobb biztonságban érezte magát a tágas tisztásokon, a
folyóparton, mint az erd? s?r?jében. Magánál gyengébb, kisebb állatokra
vadászott, gyökereket, rágcsáló nyulakat, üregéb?l kikémlel? ürgéket ölt.
Felegyenesedve
felfed?dött lágyéka, szabad területként a reá támadóknak, Sebzettet arra
késztte beborítsa azt állatb?rrel, elrejtse a rá leselked?k el?l. A felfalt
állatok bundáját már nem a hátára vetette, hanem eltakarta vele ágyékát. Ritkás
sz?rét felborzolva fordult a mellette elhaladó csimpaszkodók, medvék felé.
Hangos rikoltással, er?s lábdobogással riasztotta el ?ket attól, hogy
rátámadjanak.
Az alkony els? jeleire visszafordult körútjáról a közös
hálóhely, a közös barlang felé. A szürkületben beosont falkatársaihoz, morogva,
er?s állkapcsából kiálló fogait vicsorítva fiára, Süld?re. Régi, h? társa Morgó
hátához menekedve, leheveredett éjszakai nyugodalomra.
A Lányt körbe
vették a farkasok, édesdeden szuszogtak mellette a kis kölykök, a falkavezér
ébren ?rködött, Kölyökfarkas már átengedte helyét az életer?s, fiatal fiai
egyikének.
Sivítva, süvöltve
érkezett az északi szél, dermeszt? hideg leheletét?l a barlangi tó vize is
megborzongott, apró, fényes hullámocskák fodrozódtak rajta végig. Vize leh?lt,
párája bent rekedt medrében. A tó kék szeme zöldre váltott, majd a barlang tetején lév? nyíláson át
visszatükrözte a gomolygó szürke felh?k színét. A Nap járta ugyan tüzes szekérén útját, de
melege már nem jutott el a hegyoldalra. Zordan, g?gösen úszott a felh?k felett,
világító fénye megtört a gomolygó, vastag felh?takarón. A patak vize a
medreknél jéghártyával cakkozódott, felsebezte az inni igyekv?k mancsait,
lábait. A hegyoldalon hatalmas fatörzsek
zúztak led?ltükben fákat, bokrokat, csattantak a hatalmas sziklákon, sebesen megindulva
gördültek alá, eltaposva minden útjukba kerül?t.
A faleveleket szinte leborotválta az ágakról a vihar,
kisebb ágak reccsenve adták meg magukat az er?nek, tehetetlenül verg?dtek a
hatalmas szélben.
Sebzett és falkája
a barlang legmélyebb odújában meghúzódva, összebújva, riadtan lapult. A medve,
a farkas, az ember meg a lánya, az ember feln?tt fia, mind szorosan egymáshoz
simulva melengették egymást. Hasuk
korgott az éhségt?l, néha kióvakodtak a langy melegb?l a tóhoz inni, egy-egy halat,
csúszómászót befalni.
Alkonyi derengés
volt nappal is, kábultan botorkált a barlang járataiban az ember és ivadékai.
Sebzett dárdájával
tétován kotorta a földet. Üreget szeretett volna, ahová belebújhat, ahol védve
érezheti magát hidegt?l, hirtelen, váratlanul rátámadó állatoktól. Félt. Morgó
mellett kissé elcsendesült benne riadalma, az, ami a lelkébe költözött akkor,
amikor megölte az els? áldozatát.
Morgó testében nem
lassultak le az életfunkciók, gyorsan érkezett a hideg, nem tudott váltani a
téli álomhoz a barnamedve szervezete. Ösztöne újra élelemszerz? körútra
hajtotta.
Úgy dobbant be a
csend a nagy süvítés, recsegés, ropogás után, mint a vízbe vetett k?, szinte
érezni lehetett az elhalkúló hullámok körkörös sodrát. A farkasok kórusa
felvonyított, felemelt fejjel szájukat nagyra tátva sikítottak. Az emberek
fülükre tapasztották kezüket, tátogatták szájukat, mint a partra vetett hal. Morgó
nagy lendülettel felegyenesedett, két hátsó lábán állva mells? lábaival
nagyokat csapott a leveg?be. Dühödt morgással leereszkedett végtagjaira,
megindult futva a patak felé.
A patakban nem
folyt víz, a víz hiánya felfedte a meder szemérmét, kilátszott minden titka.
Kövek, döglött halak, hamarabb ide sodort fatörzsek, ágak, hód tetemek.
Morgó belépett a
patak valahai útjába, elindult benne lefelé a hegyr?l, futva, zihálva, hörögve
kapkodta a különös szagú leveg?t. Nyomában loholt csapata, a menekül? falka.
Sebzett sem tör?dött most lógó karjával, végtagjaira ereszkedve iramodott a
medve után. A farkasok hamar megel?zték a lomha nagy állatot, el?re iramodva
rohantak a holt mederben. A meredélyr?l lankásabb domboldalra jutottak, itt már
nem volt oly metsz?en hideg a lég, itt már nem maradt jégcsipke szegély a
patakmeder két oldalán, csendesült a hideg, szelídült a táj.
A szélvihar itt is megtépázta a fákat, kettéhasadt
törzseik jajongva reccsentek, amikor leszakadtak a törzsr?l. A ritkás f?
magasan, szálasan sárgán meredezett a kiszáradt talajon, de a kövek nem
görögtek, itt nem indult meg a domb alágördülni a völgybe. A patakmederbe
visszanyalt a folyó vize. A széles folyó háborogva hömpölygött, megállítva a
falka riadt nyargalását.
Zihálva,
elfulladva, kimerülten nyúltak el a vízparton. A farkas falka körbe-karikába
futott körülöttük, oda-oda szaladva egyikükhöz, másikukhoz. A Lány magához
ölelte Kölyökfarkast, gurgulázva, torokhangon duruzsolt neki. A farkas
megtisztogatta ?t a rászáradt szennyt?l. A farkasok Sebzett elé álltak,
várakozva az élelemre. Sebzett elvesztette a dárdáját loholása közben. Vizslatta
a talajt, mivel vadászhatna. Itt a kövek már lecsiszolódtak az egymáshoz való
dörzsöl?dést?l, mikorra lehozta a folyó a magasabban fekv? helyr?l a
k?darabokat, sziklatörmelékeket gömböly?vé formálódtak.
Az ember felemelt
egyet-egyet majd messzire dobta. Szikrák szakadtak a másik k?b?l, a ráesett
kovak? súrlódásától, kápráztatva pattantak Sebzett szeme el?tt. Sebzett
hunyorgó szemekkel nézte. Megismételte. Elvétette a célt. Elfordult, kereste,
mit lehet enni, mit lehet inni. Vadászat nélkül. Nyomában a farkasok loholtak.
A folyónál hasra
feküdt, lefetyelte a vizet. Keser? szájízzel, fintorogva nézett fel. Abbahagyta
az ivást.
A bokrokon
kornyadt levelek, töpörödött bogyók ritkálottak. Sebzett mohón kutatta szemével
a lankás tájat, látott elfutni kecskeszer? állatokat, egész csoportot. Dübörg?
léptekkel haladt a távolban az elefánt csorda, az egész falka a földre lapult
ijedtében, amikor hozzájuk is elért a föld remegése.
A folyóvize
nyugtalanul örvénylett hátuk mögött. Halak vetették magasra magukat a vízb?l,
fény csillant a hátukon, a gy?r?dz? víztükrön. Sebzett felemelt egy élesen
törött faágat, elszántan a folyó felé indult vele. Belegázolt a vízbe, magasra
emelte ép karját, kezében a dárdával. Célzott, talált, botján remegett a
felszúrt hal. Falni kezdte zsákmányát, szétvetett lábakkal a vízben állva.
Hatalmas hullámok támadtak a folyam közepén, erejük hanyatt lökte Sebzett
törzsét, fulladozva kapálódzott a sekély vízben.
Soha nem látott
hal emelkedett ki a víz alól, hátából kis halak pattantak a vízre.
A falka dermedten állt a parton, Sebzett mozdulatlanul
támaszkodott a fövenyen karjára, béna karja elveszetten feküdt mellette.
Fényes, fekete
alakok léptek a csónakból a partra. B?rük, mint a fekete márvány, szemük
fehérje villogott ívelt szemöldökük alatt, duzzadt ajkaik g?gös fölényt
mutattak, éppen úgy, mint léptük és mozdulataik.
