â?? Uram, kérlek, segíts gyermekemen! â?? könyörgött a maninik.
â?? Mi a baj? â?? kérdezte higgadt hangon az orvos.
â?? Ã?Å¡gy gondolom a tüdeje fázott meg, lázasan zilál, köhög, hörög. Etzâ?¢nab kérlek, segíts!
â?? Segítek, ha tudok! â?? biztosította az aggódó apát az ember. â?? Melyik gyermeked beteg?
â?? A kicsi lány! A legkisebb, tudod, hogy elhazudtuk az életkorát az összeíróknak, mikor ide indultunk, nem kilenc, még csak hét éves!
â?? Mióta lázas?
â?? Mikor a Nap delel?n járt, azután tört reá a láz!
â?? Nincs nálam semmi orvosság, hiszen ha itt vagy, tudod hova indultam! Gyere velem, megkérdezzük Xocsitl készült-e már új kivonat lázcsillapításra. Nem volt elég a mindent elpusztító víz, még a raktárkészlet egy része is elpusztult szállítás közben, amit ide készítettünk! Ágy csak arra számíthatunk, amit az emberek minden tiltás ellenére magukkal hoztak a kézi csomagjaikban.
Xocsitl elébük ment az úton, mosolyogva bólintott férje felé, kérd?n a maninik felé.
â?? Van orvosságod a tüd?gyulladásra? â?? kérdezte visszahunyorítva Etzâ?¢nab.
â?? Milyen fajta a gyulladás?
â?? Nem tudhatom, nem láttam a beteg gyermeket.
â?? Nedves gyulladás, a gyermek izzad a láztól!
â?? Adok, amit tudok, van gyógytealevél a mosdatáshoz, borogatáshoz, van gyulladáscsökkent? tapasz, tedd a mellére. Itasd gyakran, kortyonként enyhe sós vízzel, amit lepároltál a tó vizéb?l! Simogasd arcát, kezét, százegyszer, meg újra százegyszer, és újra százegyszer!–tanácsolta Xocsitl.
â?? Vigyázz a gyermek oldalát ne takard ki, mindig maradjon melegen, vállait h?tsd, talpát, tenyerét! â?? tette hozzá az asszony.
â?? Hogyhogy veled van? â?? nézett mer?en az orvosa maninikre. â?? Hogyan lehet veled a férfiak táborában?
â?? Haját kopaszra nyírtam, fejletlen kis teste nem t?nik fel senkinek, többnyire egyedül játszik a hálótermekben. Halott anyját siratgatja. –válaszolta a kétségbe esett apa.
â?? Hozd át ide hozzám! Most! â?? parancsolt rá szikrázó szemekkel az asszony! â?? Nem n?het durva, aljadék férfiak között!
A termetes férfi megroggyant gerinccel, összecsukló térdekkel esengve nézett a haragos n?re.
â?? Nem volt más esélyünk, hogy életben maradjunk, csak ha beállok a zsarnok test?rségébe. Pénzem, vagyonom nem volt, csak az er?s testem. Mást nem adhattam, csak az er?met, asszonyom, fiú gyermekeim, és cseppnyi lányom életéért. Feleségem elgyengült, magára kellett hagynotok! Leánykám az életért küzd teste forróságában, ezen a zord, h?vös hegyen! Fiaim Manik test?rségére, könyörületlennek neveltetnek. Kettérepeszti szívemet a bánat! – a maninik ordított a fájdalomtól.
â?? Térülj-fordulj, igyekezz! â?? parancsolt rá Xocsitl. A katona elindult, siet?sen igyekezett a tó felé.
Az asszony, és a férje megálltak egymással szemben a kertben, az ágyások között. Most csak ketten voltak a csillagfényes ég alatt. Egymás szemét kutatták. Megtalálták másikuk lelki tükrében az örök szeretet fényét. Etzâ?¢nab érezte a felé áramló szeretetet, rajongó szerelmet. Felpezsdült ereiben a vér, frissességet, életer?t, életörömöt érzett. Xocsitl lehajtotta fejét férje vállára, várt, érezni kezdte, ahogyan átjárja minden sejtjét párja jelenlének öröme. Eggyé vált a kett?, és eggyé vált az egy a mindenséggel. Boldog lelkük együtt reppent magasba és együtt hullt a mélybe, emelkedett fel újra a végtelen magasságokba, majd megint újra együtt lélegeztek a Föld tüdejével, a fákkal, a vizekkel. Szellemük felreppenve ismét együtt szikrázott a fényes csillagokkal a végtelenségben.
â?? Csillag Néném! â?? sóhajtott fel Xocsitl, hálásan az égnek.
â?? Magasságos Bátyám! â?? szólt Etzâ?¢nab. Mély sóhajtással tértek vissza testi mivoltukba, a jelen földi valóságába.
â?? A zsarnok szívátültetést akar magának. Ifjú szívre vágyik! Egészséges ifjú szívére! â?? tört fel a férjb?l a bánat.
â?? Beszéld rá, hogy egy jaguár szívével jobban jár! â?? kereste a kiutat tétován a feleség.
â?? Mindenképen megszegi a legels? parancsolatot: Ne pusztíts! Ehhez ideológiát fog kreálni. Tanácsadói a kommunikátor papok, már oltogatják a népet, hogy az a méltó ünneplése a megmenekülés évfordulójának, ha a Mindenség Urának életer?s ifjat áldozunk!
â?? Hiszen minden ember tudja, hogy a Mindenség Ura nem kívánja, hogy megszegjük parancsát: Ne ölj! Mindenki tudja, ezért jutottunk erre a sorsra, mert megszegtük az els? törvény¦
â?? Igen, mindenki tudja, de a zsarnok szorításában meghajlik az emberi tisztesség, úgy tesznek, mintha egyetértenének. Csak a jelenre gondolnak, csak magukra, túlélni, csak ez dobog bennük. Chikchan arra számít, majd én leszek az, aki véres áldozat álcája alatt, kioperálom az él? ifjúból a dobogó szívet.
â?? Kit szemelt ki áldozatul?
â?? Nem mondhatom ki a nevét! â?? suttogta elhaló hangon a nevel?apa.
Az égen elhalványultak a csillagok, újabb gomolygó felh? takarta be az ormot, szél fodrozva, bodorogva ülepedett a lankákon át, a fennsíkra.
Nedves hidege megdermesztette a két reményked? ember szívét.
A szárnyékban, feler?södött a kristályedény fénye. Sárgán világított a kénsavban oldott tengeri állatok testéb?l porlasztott festék.
â?? Anyám meghallgatja imámat! â?? sóhajtotta az anya.
â?? Ã?Å¡gy legyen! â?? válaszolta az apa.
Etzâ?¢nab elindult a visszafelé, mert hamarosan felfénylik a hajnalhozó csillag. Amikor feljön a hajnalcsillag, akkor neki már a hálóhelyén kellene lenni.
