Szerepl?k: A MÁR NEM FIATAL ÚR
] hitehagyott bolondok?
A MÉG NEM ID?S ÚR
A SZOBOR = A N?
Szín: el?ször a néz?k önmagukkal szembesülnek a tükörképüket látva. A néz?tér nem teljesen sötét.
Majd erd?s, romos vidék, meghatározhatatlan. Nyomortanya. A MÉG NEM ID?S ÚR egyik szobája.
Id?: kezdetben a jelen, majd a jöv?ben, kb. 2001 után 10 évvel.
A színpad sötét, a néz?tér világos, de a függöny, ahogy felmegy, azzal párhuzamosan kissé halványulni kezd. Egy hatalmas tükör van a színtér el?terében (keresztben, végig ér), melyben jól tükröz?dnek az emberek.
I.felvonás
1. jelenet
A „SZOBOR hangja” hallható:
Frusztráció
Disszimiláció
Hodály, Duna Plaza, Meki…, pólyás baba az asztalon, jobbra-balra mozi (kivetít?), zabálás, tömegpszichózis, gyerekek anya nélkül, párok, süketelés, üres tekintetek, a n? a férfi arcát lesi, a szemébe néz, de a pasi szeme a színesen mozgó kockákat bámulja. Hang nincs, csak z?rzavar valahol a mélyben. Valójában hangzavar van, valójában nesztelenség, csönd valahol lent-bent. Egy anya a babakocsit ringatja, közben szürcsöl a poharába bámulva, keze gépies mozdulatsorokat halmoz egymásra, az apa képe a képeken ragad. Zene, többféle, több oldalról.
Egészségtelenség, b?z, emberek, undorító. Hol vagyok? Értéktelenség. Tudnak egyáltalán ezek olvasni? Men? cuccok és kikopott mackónadrág. Oppozíció. Üresség. Tömeg. Alig van szabad asztal, mindenki a helyét keresi…, hogy hova ülhetne.
„Foglalt?” A fiú felnéz: „mi?”, egy hang a külvilágból? „Ja, igen, foglalt”, de kinek is? Nem, nem foglalt. Akkor miért mondtam? Csak néznek ki a fejükb?l. KÁOSZ, no lám, öregek is vannak, vajon miért? Mit láthatnak, hát nem emlékeznek a múltra, hogy lehet így ffffffelértéktelenedni?! Itt mindenki sorba áll, csak éppen egymás kezét nem fogják. Nincs egyéniség? Vagy mindenki ugyanazt az álarcot hordja, az egyikre kicsi, a másikra nagy, van, akire pont jó, de miért kell követni? Jó, mi? Gyros, McDonalds, Thai, Wendy’s, Mexican, Kékszakáll, Pizza és szemét, szemét, söpredék… szemét az ember – ki kellene hajítani – és csak szemetet hagy maga után. Az anya a gyerekét eteti, oh milyen tápláló ketchupos tészta, f?szeres, húsos, a gyerek egy-két éves lehet, a kocsiban villáról nyalogatja, közben izeg-mozog. Az ital víz, helyes, no ez már valami, ja a gyerekkel valami sárgás löttyöt itatnak, persze nem pohárból, megteszi a cumi is – kapja be, ha hisztizni mer! „Mindjárt kap egy pofont” – talán a kicsinek mondta, jó hely ez neki, jó hely. Úristen, hol vagyok? Egy nagy szeméttrágya kell?s közepén ülünk. Hoppá, egy terhes anya is erre lófrál. Semmi sem tiszta, mosakodhatnékom van, menekülni szeretnék, a fejem egyre vörösebb. Hol a nyugalom, hol az ÉN? Kérdések, nincsenek válaszok….a gyerek várakozón néz az apjára, aki viszont nem reagál, helyet keres, közben tömi a fejét, no meg a gyerekét szimpla reklámdumával, mert magától nincs ötlete, hiába, sablonszöveg az igazi, igazából nincs is itt, nem lát senkit és semmit, de agyát mégis elborítják az ábrák, de akkor HOL VAN? …
És én is itt terpeszkedem nyakam behúzva, apróra görnyedve közöttük, miközben ítélkezem és bíráskodom és sírok, majd figyelek a bels? hangokra, az álarcom az álarcom….
Duna Plazában a tömeg, és az „én”, aki mindenb?l ügyet csinál, mert úgy érzi, a világot folyton elbaltázzák, ? pedig nem akar részt venni benne
Teljes sötétség mind a két oldalon. Következ? kép:
A világ romokban hever. Néma csönd. Minden sötét. Telnek a percek. 3 perc után egy robbanás hallatszik. A távolból mintha a t?z pusztító lángjai villannának fel pár másodpercre. Egy n?i sikoly hosszan beleolvad a némaságba. Minden fekete.
Lassan fény vetül a színpadra. Egy erd? áll ell?ttünk. Kiégett farönkök. Sár, tócsák. Zöldes-barnás levelek. Hátrább, középen áll még úgy-ahogy egészben egy fa, két kígyószer?en rátekeredett telefonzsinórral, de semmi fenséges tartás nincs benne, bármelyik percben összeomolhat. Ennek a kopasz koronáján, egy korhadt ágon ferdén himbálódzni kezd egy tábla. Rajta felirat áll:
A Pokol kapuja
Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
Én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
Rajtam a kárhozott nép városába.
Nagy alkotóm vezette az igazság;
Isten hatalma emelt égi kénnyel,
Az ?s Szeretet és a f? Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Az utolsó sorok lekoptak, csak annyi látszik bel?le:
itt lép fel mind menny
Csak ez ad nyikorgó hangot a darab folyamán végig, de a párbeszéd kezdetét?l csak nagyon halkan. T?le balra, jobbra, hátrébb m?anyag és fémhulladékok. Jobbra egy sikátor széle látszik. A természet és a város között nincs határ. Minden poros, nehéz a leveg?.
Kb. 1,5 perc után füst gomolyog be a színpadra, és a „semmib?l” el?terem 2 férfi. A füst lassan oszlani kezd, kiderül, hogy egy a háttérben lev? roncs autó hátuljából ered. Félhomály van. A szerepl?k sincsenek megvilágítva. A darab során sosincs normális világosság.
Jobbra el?l egy kopott autóbuszmegálló tábla van. Ez alatt áll egy sármentes száraz felületen A Még Nem Id?s Úr szemben a közösséggel. Kopott farmer, b?rcip?, koszos, félig kit?rt ing van rajta.
Mellette jobbról, a közönségnek háttal, botjára támaszkodva A Már Nem Fiatal Úr. Szakadt nadrágot és inget visel. A fels?testét pokrócba bugyolálta. Cip? nincs rajta.
