4. jelenet
A Már Nem Fiatal Úr a földön ül törökülésben. A fiatalabb mellé telepszik. Egy fokkal világosabb van.
A MÁR NEM FIATAL ÚR Arcod sugárzik, szád mosolyra görbül, szemeid csillognak, mozgásod rugalmas, kézszorításod er?s, ruhád felt?n?en hófehér. Sugárzol. Mesélj, mi történt!
A MÉG NEM ID?S ÚR Jól látja, lám minden rám van írva. Elmentem városunk leghírhedtebb nyomornegyedébe, és láttam a nyomornak nyomorát. A szabad ég alatt vagy kartondobozok alá feküdve alszanak, piszokban fetrengenek, és mocskos dolgokat esznek.
A MÁR NEM FIATAL ÚR Mit tettél értük?
A MÉG NEM ID?S ÚR Látva az óriási különbséget társadalmunk legalja és például köztem, kivettem a bankból a megtakarított pénzem, és szétosztottam közöttük egy részét.
A MÁR NEM FIATAL ÚR Ennek semmi értelme. Az egyikük talán már másnap cigarettát vett rajta, a másik még aznap este bement a központba és elveszítette minden pénzét holmi szerencsejátékon, a harmadik néhány óra múlva leitta magát. Valaki pedig már a felt?nésed pillanatában el is ment, hogy valamilyen droggal kiüsse magát. Holnapra már egyik?jük sem fog emlékezni arra, hogy valaki ott járt és nagylelk?en segítette a még nagyobb alásüllyedésüket.
A MÉG NEM ID?S ÚR Mit tanácsoltál volna, mit kezdjek velük?
A MÁR NEM FIATAL ÚR Nem tudom. Ha azt tanácsolom, hogy add a vagyonodat a rokonaidnak és a barátaidnak, semmi örömöd nem származik bel?le, mivel nem fognak jobban tisztelni b?kez?ségedért, és még többet akarnak majd. Ha azt mondom, áldozd fel a papok oltárán, azzal csak a kapzsiságukat növeled. De ha a vagyonodat szétosztod a szegények között, akik egyébként ezt nem várják t?led, ez oly büszkeséggel tölt majd el, hogy az önelégültség b?nébe esel.
A MÉG NEM ID?S ÚR A legegyszer?bb persze az lenne, hogy „szórd szét kincseid és a gazdagság légy te magad!” Mégis, választ várok.
A MÁR NEM FIATAL ÚR Add a pénzed a szegényeknek, legalább nekik lesz valami hasznuk bel?le, ha neked nem is. Végül is, kezdetnek nem rossz. Boldog vagy?
A MÉG NEM ID?S ÚR Egy koldust befogadtam a házamba. Megfürdettem, megetettem, adtam neki kétezer forintot és egy tanácsot, hogy mit kezdjen magával. ?hálával nézett rám, és azt mondta: köszönöm. Ez a szó mindennél többet jelentett nekem. Felvirágoztatta egész napom és kedélyem. Örültem, hogy örömet szerezhettem.
A MÁR NEM FIATAL ÚR Hát békesség van-e a szívedben?
A MÉG NEM ID?S ÚR Teljes mértékben. Tiszta a lelkiismeretem.
A MÁR NEM FIATAL ÚR Találkoztál a végtelen id?vel?
A MÉG NEM ID?S ÚR Mások sorsán való szánakozásom helyébe öröm vegyült, mikor láthattam mosolyuk. Bár csak órákat töltöttem velük, úgy éreztem, mintha mindig is ismertem volna ?ket, a gondjaikat, az életüket. Megállt az id?.
A MÁR NEM FIATAL ÚR Adtál-e szeretetet?
A MÉG NEM ID?S ÚR Minden percben, minden cselekedetemmel.
A MÁR NEM FIATAL ÚR Ezek a céljaid továbbra is?
A MÉG NEM ID?S ÚR Csak egy célom van, minél el?bb a mennybe jutni. (sietve) Mit gondol, miért élek így? Ha már ennyit fáradozom, megérdemlem a jutalmat.
A MÁR NEM FIATAL ÚR (két kezébe temetve arcát) Mit tettél?
A MÉG NEM ID?S ÚR (szemöldökét összeráncolva, fenyeget? hangon) Már megint a gyehennával jön?
A MÁR NEM FIATAL ÚR Mások boldogsága és jobb helyzete legyen a célod! Ne önmagadért élj! De önmagadat add! Segíts az elesetteken! De ahogy elnézlek, nem fog menni. Ki vagy te, hogy így mersz színlelni és játszani másokkal? (fájdalmasan felkiáltva) Felfogtad, mit tettél?
A MÉG NEM ID?S ÚR (elcsendesedve) Tisztességes játszmát akar?
(A Már Nem Fiatal Úr bólint.) Akkor viselje is a következményeit. Mostantól kezdve… nem, nem ígérek semmit. Az leszek, aki egykor voltam. Mikor megszülettem.
A MÁR NEM FIATAL ÚR De ne naiv.
A MÉG NEM ID?S ÚR Két hetet adj nekem.
Rodin Gondolkodójának pózában ül egy n?i alak a bal oldalon. Elkezdi mondani a szöveget, a második szó után a színpad forogni kezd vele egészen a mondandója végéig. Izmos test?, arca kivehetetlen, sötét burkolja, csak itt-ott csillan meg rajta néha egy-egy fénynyaláb.
SZOBOR Lovas vagyok ló nélkül, utazó vagyok út nélkül, cél vagyok, de nincs lehet?ségem. Nincsenek problémáim, csak megoldandó feladataim. Leszülettem és vállaltam a terheket. (Három évesen közöltem, hogy én választottam a szüleimet.) Harcban állok a házammal. Határok nélkül élni! Magyarország nem létezik. Amerika nem létezik. Németország, Horvátország, Románia és a többi megsemmisült. Csak úgy vagyunk. Összefüggünk, különbözünk. Nincs háború, az ellentétek csak építenek. Jin és jang összeforr. Nekem nincs párom.
Ül rajtam egy átok: amint kimondok vagy leírok valamit, az a mi valóságunkban szertefoszlik, és éppen az ellenkez?je történik velem. Csak a gondolataimban lehetek szabad, mert ott bármit hihetek, ott bármi megtörténhet. Amint materializálom, megfordul, hátat mutat. Csapdában vagyok.
Akármi történhet, én nem én vagyok. Nem az, aminek látszom. Körülöttem semmi sem természetes, mert bennem túl nagy a természet iránti igény. Ha kérdezel valamit, mindig találok valami pontatlanságot abban, amit mondasz. Az én válaszaim nem egyértelm?ek. Homályos vagyok. Enigma vagyok. Mert semmi sem az, aminek látszik. A telepátiában bízom. A szavak megbízhatatlanok. Nyelvünk túl csodálatos, de létezik egy egyetemes nyelv: a gondolatátvitel. B?nösség – minden relatív. A morált és erkölcsöt mi találtuk ki, de léteznek a természeti törvények, áthághatatlan szabályok. Einstein elmélete itt bukott.
Félek, hogy mindez nem igaz, csak a különlegesség iránti vágy. De hisz nincs is bennem vágy. Akkor miért képzelgek folyton? A fejemben élek. Egy szemüveg mögé rejt?zöm, hogy ne lássak, mert így legalább azt a látszatot keltem, mintha minden kép éles lenne.
Türelmesnek kell lennem. Vállalom önmagam. El akarok menni. Csak még az e világra hozóimmal kell megbékélnem. Vakok. És én nem akarom látni ?ket.
Hangosak, mégsem hallják egymást. Se engem. Összeroppanás. Rettegés. Zárt. Távolság. Ajtók. A magányban lelem örömöm, mert ami másnak magányt jelent, számomra a mindenség. Otthon vagyok a lebegésben. A rokonaim lehúznak. Azt hiszik, csak a matéria van. De én papírsárkányként verdesek, miközben eregetnek a szélben. És nem szabad a testemnek hinnem. Vizes vagyok. Leveg? az elemem.
Kozmikus dal, le kell-e még születnem? Macska voltam. Hetéra voltam. Mára k? vagyok. A hideg melegít. A jég olvaszt föl. Paradoxonok az épít?köveim.
A kiindulási pontnál megáll a színpad. A szobor elt?nik.
