Még kevesebb fény, annyi, mint a legelején.
A Még Nem Id?s Úr karját fogva, görnyedten jelenik meg. Ruhája véres. Némán bámulnak egymásra. Az id?sebb vontatottan megszólal.
A MÁR NEM FIATAL ÚR A világ tönkre tesz, hát nem veszed észre? Nincs értelme!
(A Már Nem Fiatal Úr zokogva leborul az ifjabb lábai elé, aki fejére teszi a kezét.)
A MÉG NEM ID?S ÚR Hát el?bb föladtad? (szelíden) És még nagyra voltál a tanácsaiddal. A pénzemet ellopták, mert a mohóság hatalmába kerítette a szegényeket, és már nem érték be biztató szavaimmal, mulatni akartak. Megvertek és kifosztottak, pedig mindenemet odaadtam volna.
A MÁR NEM FIATAL ÚR Ellened fordultak a te állítólagos híveid. Nem becsültek, becsaptak. Elkárhozottak!
A MÉG NEM ID?S ÚR Ne kiabálj, nem ?k tehetnek róla, hanem ami itt körülöttünk van. Én nem hibáztatom ?ket.
A MÁR NEM FIATAL ÚR (feláll) Hazudj csak, csapd be magad! Semmit sem segél ez már rajtad! A nagy segíteni akarás lesz a veszted. ?rültséged biztosan oda föl vezérel. Holnap talán arra ébredsz, hogy többet nem fogsz tudni felébredni, mert rég elhagytad a testedet.
A MÉG NEM ID?S ÚR Te tanácsoltad, mit tegyek, és én belementem. Most már azonban nem akarom feladni, tanítanom kell, amíg még bírom. (Karját nyújtja. Kimerülten) Kötözd be a sebeimet és engedj utamra!
A MÁR NEM FIATAL ÚR Boldogtalan! Hol bujkál a fájdalom a hangodban? Miért nem hallom?!
A MÉG NEM ID?S ÚR Minden egyes sebhelyet, minden egyes vércseppet az ember er?szakosságának köszönhetek, holott mindannyiunkban ott az ösztönlény, az állat, ami csak félelemb?l vagy éhségb?l pusztít, szemben az emberrel, aki nem csak ezért rombol és öl. Kérdem én, melyik ér többet?
A MÁR NEM FIATAL ÚR Az ember képes jó és rossz között dönteni, van intelligenciája, értelme, érzelmileg gazdagabb.
(Balról besompolyog egy zöld szem?, szürke sz?r? házimacska. Szaglászik, majd leheveredik. Mindketten megütközve pillantanak rá. A Még Nem Id?s Úr elmosolyodik.)
A MÉG NEM ID?S ÚR (mosolyogva) Mondod te. És mit ér el vele? (A macskát nézi) Bastet istenn? vigyáz rám.
A MÁR NEM FIATAL ÚR Bastet? Honnan tudod a nevét? Talán ismered?
A MÉG NEM ID?S ÚR (fejét csóválja) Te nem értesz engem.
A MÁR NEM FIATAL ÚR (csendesen) Talán jobb is. Túl sok vagy nekem. Ennyit kevesen bírnak el.
A MÉG NEM ID?S ÚR (lekuporodik a macskával szemben, de távol t?le) Néhány évvel ezel?tt tettem egy olyan fogadalmat, hogy ha a macskám meghal, soha többet nem nevetek. Mára persze már mást gondolok a halálról. Sajnos nem sikerült rajta segítenem. Vagy kevés voltam hozzá, vagy ez karmikus törvényszer?ség volt. Tehát ez volt a sorsa, el kellett mennie, és úgy kellett elmennie, ahogyan. Fáj… a hiánya… önz? vagyok még kissé. De szerelmem iránta sokkal nagyobb! Bárcsak tudhatnám, kiben születik újjá! Oly tökéletes, oly isteni! Túl intelligens, túl emberi, túl fenséges és túl tiszta. Ha van valaki, akire felnézhettem: az az ? bölcsessége volt. (A Már Nem Fiatal Úr olyan gesztust tesz, mint aki unatkozik.) Gyakran házsártos, ravasz és kényes ez a lény, de ilyenkor szerepet játszik, s próbálgatja hatalmát felettünk, embereken. Mégis, ha kér, udvariasan teszi. Beléd lát, ismer és mégis bizonytalan az emberben, mert az ember eredend?en gonosz, ösztönét elnyomja az egoja. De a macska, az állatok ego nélküliek. Egyenesebbek, mert nem csapják be magukat, nem hazudnak. ?k élnek. Mi tévelygünk, bár örökké az egyenes utat keressük. ?k ezen lépdelnek, de az ember gyakran félrerugdossa ?ket az útból: büntet, bábunak tekint, és mindenféle mutatványra tanít, produkáltat. (A Már Nem Fiatal Úr olyan mozdulatot tesz, mint aki nem ért egyet az állítás tartalmával.) Tisztelem az állatokat. De legf?képpen a macskákat. Lélekvezet?k… Dorombolásuk andalító és titokzatos. Tudnak valamit, amit mi nem.
A MÁR NEM FIATAL ÚR (halkan, gúnyosan közbeveti) Dorombolni?
A MÉG NEM ID?S ÚR (folytatva) Vannak ?k, vagyunk mi, van a környezet, és még millió más kifürkészhetetlen dolog, amit szem nem láthat, fül nem hallhat. ?k tudják. Elfogadják. És nem akarnak változtatni rajta. Nem akarnak beavatkozni. Mert ?k felismerték, hogy a világ ennél egy magasabb rend? rendez?elv szerint m?ködik… ?k emlékeznek. Mi már csak felejtünk.
A MÁR NEM FIATAL ÚR (fészkel?dik, majd sóhajt egyet) Túl sok id?t szánsz erre az értelmetlen gondolatmenetre.
A MÉG NEM ID?S ÚR (Nem reagál az öreg nyilatkozatára. Komoran) A tudás hatalom, a tudás kín, a tudással pusztítani lehet. Van egy parancs: Ne ölj! Mégis vágóhidakat építünk, húst eszünk. Nap, mint nap részesei vagyunk a gyilkosságoknak.
A MÁR NEM FIATAL ÚR Ha gyümölcsöt eszel, akkor is vétkezel. Minden él? bántása…
A MÉG NEM ID?S ÚR A különbség a tudatban és érzésekben van. Bár ma már a szintetikus kaják is elárasztanak minket. Levesporok, habok, E339, E450, E451. Ki tudja, miket tukmálnak belénk.
A MÁR NEM FIATAL ÚR Számít ez? Hisz élsz!
A MÉG NEM ID?S ÚR (lágyan) De hogyan?
A MÁR NEM FIATAL ÚR Nem igaz! Építhetsz is. Ha nincs kórház és megfelel? gépek, kik és hogyan gyógyítják meg a betegeket? Vagy…
A MÉG NEM ID?S ÚR Minél több mesterséges tárgyat készítünk, annál több energiát használunk, annál nagyobb a környezetszennyezés. Annál távolabb kerülünk a bennünk bujkáló fényt?l. Rousseau-nak igaza volt, térjünk vissza a természetességhez! Fedezzük fel magunkban a lélek és a szellem erejét, és gyógyítsunk az energiánkkal! Boldog vagyok, hogy mindezt újra és újra elmondhatom és végignézhetem ezeket az elgondolkodó, összeráncolt homlokokat…
A MÁR NEM FIATAL ÚR Hagyjuk ezt, semmire sem fogunk jutni. Nem hiszem, hogy boldog vagy.
(A „tanító” összeroskad, de a „bölcs” még idejében elkapja. Leül vele, és az ölébe hajtja arcát.)
A MÉG NEM ID?S ÚR Te meg az állítólagos boldogságod! (Legyint🙂 Áh… Nem, már nem vagyok az.
A MÁR NEM FIATAL ÚR Végre belátod. Mire volt jó ez a h?sködés? Az emberiség haszontalan, kártev?, nem becsüli az értékeset, mert észre sem veszi. Amint valaki kit?nik közüle, idegenkedve, ellenségesen fogadja és megpróbálja megrontani. Ha ez nem megy, tönkretenni. Sajnállak, de el?bb abba kellett volna hagynod, be kell látnom.
A MÉG NEM ID?S ÚR Boldogtalan vagyok, mert már nem küzdhetek többé. El kell mennem az igazság, a béke, a boldogság, a végtelen id? és a tiszta szeretet birodalmába, mialatt itt továbbra is folyik a test, a lélek és a szellem sárba tiprása… Soha nem akartam még ennyire ragaszkodni ehhez a földhöz.
(A macskára pillantva) Megbocsátok…
A fekv? Még Nem Id?s Úr lassan emelkedni kezd felfelé. Felülr?l halvány rózsaszín fénycsík pásztázza végig. Az id?sebb szoborrá dermedve ül, nem néz utána, mintha ott se lenne. Hallani a tábla nyikorgását. Egyre hangosabb, míg leesik, és azonnal minden elsötétül.
Fény. A tükör megint ugyanott, ugyanúgy. Valaki oldalt ráver egy kalapáccsal. Repedezni kezd, csörömpölve betörik, a képek torzulnak benne.
Függöny.
Telnek a percek. Lassan felcsendül Müller Péter – Sziámi -: Illa-berek, sürg?s reinkarnáció cím? albumáról az 5. szám „Én nem akarom tudni, hogy mit keresek…”
Hogy van-e Isten, vagy nincsen
Hogy te hiszel vagy nem hiszel benne, az mindegy
De az életed arra van,
Hogy úgy éld le, mintha lenne.
Egy az Isten vagy egy se
De azért mindenki szeresse
Lépj be úgy, mintha bent volna
Ha netán belépsz egy templomba.
Te csak iszol és zabálsz és kefélsz.
Csoda, hogy az ajtón még beférsz.
Az lesz majd a katasztrófa,
Hogyha nem bír el az akasztófa.
Az a napi négy-öt-hat karambol
Már neked is sok a kalandból.
Miért iszol szomjúságot?
Éhséget, mondd, miért eszel?
Refrén:
Én nem akarom tudni, hogy mit keresek, mert ha tudom, akkor nem találom meg.
Én nem akarom tudni, hogy mit akarok, mert ha tudom, akkor semmit nem kapok.
Én nem akarom tudni, hogy mit szeretek, mert ha tudom, akkor nem ismerem meg.
Kicsi az ember, ha térdepel
Sokféle Isten érdekel
Többnyire meg is érdemlik
Megbocsátják, ha nincsen mit.
Letérdelsz és imádkozol,
Mert áhítatba estél,
Letérdelsz és imádkozol,
Hogy áhítatba ess.
Majd átitat az áhítat,
Keresned fölösleges.
Refrén
Neked jól állna, ha lenne.
Nekem jó lenne, ha állna.
Elnézlek, ahogy itt el?ttem térdelsz,
Ez minden férfi álma.
Még egyszer elmegyek, miel?tt elmegyek.
Te meg kelj fel és járj egyet a parton.
Szevasztok lányok, én már üdvözültem,
És magamat ehhöz is tartom.
Refrén
Egy 1998-ban írt novella átirata.
2002.
