Megható történet a szerelmespár egyik tagjának tragikus és váratlan sorsa. Tipikusan drámaian romantikus sztori, hogy egy boldog és végtelennek t?n? nap után meghal a fiatal lány, aki el?tt ott a karrier és a boldog családi élet lehet?sége, és a párja pedig bele?rül a hiányába. Tipikus jegyek a halálhírt hozó rend?rök, a kórházi jelenet, a következ? hetek mozdulatlan szenvedése.
Az ilyen történetek általában nagy hatással vannak az olvasókra, hiszen egy ártatlan szerepl? – legyen az gyerek vagy egy fiatal lány – végzete torokszorító, a sors kudarcát a bimbózó élet felett sokszoros empátiával vagyunk képesek megélni az íráson keresztül. Az igazi áldozat, akinek el kell szenvedni a társ hiányát, a magányba és az alkoholba menekülve építi magában újra a múltat, majd a semmibe hullva találja meg a szerelmét újra. Valahol ez is a „boldog vég”, úgymond.
Nagyon megindító történet, azonban túlságosan az olvasó fantáziájára hagyja a részletek finomságát, azokat az apróságokat, amivel fokozni lehet az átélést. Az én szubjektív érzéseim szerint tényszer?nek, esti híradás jelleg?nek t?nik az írás, mintha csak egy rövid beszámolót olvasnék egy mindennapos esetr?l, amit percek múlva már el is felejtettem. Pontosan a történet tipikussága kívánná meg az apróbb részleteket, valami pluszt, ami egyedibbé tenné a f?szerepl? szenvedését és magát a novellát is. A közepe felé érdekesnek indult a cip?ben fokozatosan megjelen? láb, majd a test, de ott megszakadt egy kissé a misztikum, és átfordult egy közönséges öngyilkosságba. A bekezdések és a rövid, csattanós mondatok is a széttagoltságot er?sítik, bár hozzá kell tennem, hogy magam néha túlságosan is hosszúra nyújtok egy-egy gondolatot, így itt idézhetném Thalor Miklós egyik kedvenc aforizmáját: „Attól, hogy nem értenek meg, még nem vagy m?vész!”
Az ilyen történetek általában nagy hatással vannak az olvasókra, hiszen egy ártatlan szerepl? – legyen az gyerek vagy egy fiatal lány – végzete torokszorító, a sors kudarcát a bimbózó élet felett sokszoros empátiával vagyunk képesek megélni az íráson keresztül. Az igazi áldozat, akinek el kell szenvedni a társ hiányát, a magányba és az alkoholba menekülve építi magában újra a múltat, majd a semmibe hullva találja meg a szerelmét újra. Valahol ez is a „boldog vég”, úgymond.
Nagyon megindító történet, azonban túlságosan az olvasó fantáziájára hagyja a részletek finomságát, azokat az apróságokat, amivel fokozni lehet az átélést. Az én szubjektív érzéseim szerint tényszer?nek, esti híradás jelleg?nek t?nik az írás, mintha csak egy rövid beszámolót olvasnék egy mindennapos esetr?l, amit percek múlva már el is felejtettem. Pontosan a történet tipikussága kívánná meg az apróbb részleteket, valami pluszt, ami egyedibbé tenné a f?szerepl? szenvedését és magát a novellát is. A közepe felé érdekesnek indult a cip?ben fokozatosan megjelen? láb, majd a test, de ott megszakadt egy kissé a misztikum, és átfordult egy közönséges öngyilkosságba. A bekezdések és a rövid, csattanós mondatok is a széttagoltságot er?sítik, bár hozzá kell tennem, hogy magam néha túlságosan is hosszúra nyújtok egy-egy gondolatot, így itt idézhetném Thalor Miklós egyik kedvenc aforizmáját: „Attól, hogy nem értenek meg, még nem vagy m?vész!”
Mindenesetre a novella megható, de finomítani kellene a történések közötti hézagokat, hogy egy gördülékeny írás szülessen.
