Jómagam imádok vendégségbe járni.
Tudja ég, mi okból, de szeretem azt a semmihez sem hasonlítható érzést, amikor ismer?seim otthonában leülhetek egy percre, s úgy figyelhetem meg ?ket, ahogy soha addig – higgyék el, a legjobb mód, hogy ?szintén megismerhessük barátainkat… mert saját környezetében mutatkozik meg a jellem, ott, ahol a maga ura lehet, s ezügyben voltak már felemel?, de keserves élményeim is.
Emlékezetem most az el?z?ekb?l ragad ki részleteket, s bocsássák meg nekem, ha itt-ott elkalandozom, hiszen annál, ha a házigazda személyesen f?z nekünk, csak egy nagyobb öröm érhet: ha jó társaságot is kerít mellé… és ennyi az embernek már elég a boldogsághoz.
Jóuram étkez?jében nem el?ször jártunk, de mindig szívesen megyek: amint belépek, azonnal körbevesz valami jól ismert otthon-érzés, ahogy bezárulnak körülöttem a falak; egy család életének eklektikája színezi a képet, és valami meg nem fogható hangulat, amit nem változtat meg a múló id?: talán az élet szépségeinek folyamatos, megunhatatlan keresése, mely visszaköszön a ház minden porcikájáról.
Tamás, a férjem és Sándor barátom azonnal megtalálja a helyét ebben a fonott székes, f?szeres f?tt étel illatú világban, ahol a Veres Ildi és párja már kényelmesen elhelyezkedtek, csupán a Kicsi szaladgál ide-oda, mert a gyerekeknek id? kell, hogy mindent megismerhessenek, míg nekem elég egy csésze ital, hogy ne érezzem idegennek magam, s minden rendben van, ha már ott g?zölög el?ttem
A KÁVÉ:
Mit nem hagyhatok ki Jóuram étkei felsorolásából, hiszen jó kávét inni önmagában öröm, s ritka pillanat… ahogy felkeverem a tetejére simuló, világos, krémes habját, a felcsapódó pára megnedvesíti az ujjaimat – a f?zött kávé minden pillanata élvezet – miután megédesítem – csak egy leheletnyit, hogy a markáns, kesernyés íze azért megmaradjon – aztán csak némán kevergetem: így ismerkedünk, miel?tt a számhoz érne a csésze, minek formája sem elhanyagolandó – mert a legszenvedélyesebb kedves is ügyetlenné válik egy kényelmetlen, recseg?s ágyban – de Jóuramnál a csésze formája is méltó a tartalmához, csak úgy, mint az üveg alján vidámsárga összevisszaságban mosolygó barackszeletek az
ÁGYASPÁLINKA
alatt, mit saját kez?leg készített, s bár jómagam nem vagyok nagy pálinkás, azért ezt meg kellett kóstolnom, s nem bántam meg: ízében még éreztem a nyári nap aranyát, mely kész csoda egy üvegbe zárva, és a sárgabarack zamatát, ahogy végigszalad a nyelvemen, és csak a torkomban csíp el?ször az alkohol, amit el is felejtettem, hogy benne van… talán ez a jó pálinka ismérve, ha mindenekfelett a gyümölcs uralkodik, s csak eztán érezhet? a többi íz, mely úgy égeti végig a töményszeszhez nem szokott nyel?csövem, mintha tüzes golyót nyeltem volna; "ez fert?tlenít" – mondják többen, aztán rágyújtanak. S éppen abban a pillanatban érkezik Fehér Miklós és a Tanár úr, aki kéri, hogy ne szólítsuk így – csak egyszer?en Gyurinak – de a név már túln?tte a kérést, s önálló életet él: mi továbbra is Tanár urazzuk, hát ez van. De a Fehér megszorongat, és azt mondja, hogy szép vagyok, amit megint nem hiszek el neki – de nem baj azért ha mondja – s már isszák is az ebéd el?tti ágyaspálinkát, majd ismét rágyújtanak… Különböz? dohányárúk illata vegyül: cigaretta ás pipafüst fogja közre a anekdotázók jókedvét, mely békés és meghitt beszélgetésbe belejajdul az ember szíve: hát, így is lehet? S bár sokféleségünk okán bármikor kipattanhatna egy parázs vita, ennek veszélye mégsem fenyeget: tisztelet és szeretet rejlik a mondatok mögött, minek különbségeir?l Jóuram, s a Tanár úr okít éppen, miközben Léna, a csendes szellem az ebédhez terít – igen jó kritikus, nagy irodalomkedvel?, s méltó társ Jóuram mellé – majd perceken belül asztalon a g?zölg? fazék, s benne
AZ ÚJHÁZI TYÚKHÚSLEVES,
mely aranysárga gyöngyözéssel tölti ki a tányéromat, hogy aztán szétáradjon a számban az a f?szeres íz, amilyen csak az igazi, magyar húsleves lehet. "Egészségesnek er?, betegnek orvosság" – mondaná nagyanyám, de ? már az égiek étkét eszi, bár egy pillanatra megáll mellettem, s homlokomra teszi a kezét, és én úgy eszem a levest, hogy ? is érezze az ízét, amivel igen elégedett lehetett, mert nemsokára némán továbbállt… a leveshez tartozó zöldség, s a csontjáról lemálló hófehér hús egy hatalmas porcelántálban kerül elénk: benne a leves összetev?i ugyanúgy tökéletesek, mint a kif?tt levük – a majdnem piros répa szinte szétesik a kanalam alatt, s én lelki szemeim el?tt látom, ahogy Jóuram egyenként válogatja ?ket a piacon, s ett?l ezerszer jobban esik a falat…
Aztán sürgés-forgás jelzi, hogy a fogásoknak még nincs vége, s én egy icipicit megbántam, hogy kétszer szedtem a levesb?l, amikor Jóuram elénk teszi azt az ételt, amit Sándor barátom kedvéért készített: a vajas lében párolódott
SONKÁBA TEKERT SPÁRGÁT,
minek illata betölti az étkez? leveg?jét, s csiklandja az ínyt…
A spárga diszkrét íze szenvedélyesen ölelkezett a markánssá érlelt sonkaszeletekkel – szintén saját készítés – minek aromáját meglágyította ugyan a párolás, de íze belef?tt a spárgarudakba, mit rágni sem kellett: engedelmesen olvadt szét a szájpadlásomon, s öröm volt nézni, ahogy a rácsurgatott, s?r?re kevert besamel-mártás kocsonyásan rezeg a vörösl? sonkatekercs tetején…
CSERSZEGI F�°SZERESSEL
öblítettük le a pillanatok alatt elkapkodott finomságot, ami mindig jólesik nekem, de a spárga után különösképpen finom volt, s bevallom, sokan akkor már moccanni sem tudtunk, s ismét pipa és cigarettafüst ölelésében adtuk meg, ami az elménknek is jár: régvolt id?k nagy m?vészeit emlegettük meg, s értettünk egyet abban, hogy a szépségeket óvni kell a világban, legyen az bármilyen m?vészeti ág, tovább kell adnunk a világörökség részeként…
Eközben odabent további meglepetések vártak: kézzel faragott fatányérban
ILLATOSAN OMLÓS SZARVAS SZELETEK,
melyek a Jóuram szerint hat órán át párolódtak, s vajpuhává sültek a végén; s én bevallom vadhúst nemigen eszem, azért figyeltem a körülöttem ül?k arcát, ahogy szájukhoz ért a nemes étek: behunyt szemmel rágtak, majd elégedetten csettintettek a nyelvükkel, s ez nem csak a szarvasnak szólt, hanem a
KÜLÖNLEGES RAGÚNAK
melyben padlizsán és gomba falatok kényeztettek az ínyenceket is kielégít? szószban megmártózva, s a
BURGONYAPÜRÉNEK
melyet a gondos háziak olvadt vajjal kevertek habosan könny?re, s a
PÁROLT RIZSNEK,
melynek szerepe nem volt különösképpen hivalkodó, csendes szólam volt csupán az ízek szimfóniájában, mely nélkül mégsem lenne tökéletes a dallam, mit Jóuram vezényelt.
És, ha azt hiszi a becses Olvasó talán, hogy ezek után magunkra lettünk hagyva, nagyon téved…
GERE TAMÁS VILLÁNYI CUVEE-je
a maga vörösl?en csillogó, testes szenvedélyével…. nos igen. Ízében benne volt a kés? ?szi lankák napsütötte fanyarsága, s enyhén savas bukéja jótékonyan vette kezelésbe elnehezedett gyomrunk telítettségét, amelynél nagyobb problémát soha sem kívánnék Barátaimnak, s magamnak…
Talán el sem hiszik nekem, de mindezek után Jóuram egyszercsak megszólalt: "Még meg sem kóstoltátok a desszertet…" – egy emberként nyögtünk fel: "még az is van?" – mire Léna már hozta is fel a pincéb?l a hidegre h?lt
SOMLÓI GALUSKÁT,
amire els?re azt hittem, hogy már nem fér belém, aztán kétszer szedtem: a keserédes, olvasztott csokoládétól megszaftosodott piskótadarabok, és a diós mazsola harmonikus összeolvadása duplán jólesett a sok pikáns íz után, ráadásul a kupolaként csúcsosodó tejszínhab a tetején sem volt émelyít?en elcukrozva, éppen csak annyira volt édes, hogy h?vös, hófehér felh?ként segítse a többiek ízkavalkádját a szájüregemben, kényeztetve a nyelvem minden pontját… mennyei volt.
Sokat és jóíz?en nevettünk.
Nincsenek rá szavak, kés?bb milyen jó érzés volt nézni az arcokat a délutáni napfényben, a virágládákkal szegélyezett teraszon.
Id?nként elkaptam Jóuram szeretetteli, elégedett pillantását is, ahogy végignézett rajtunk és néha ? is észrevette, hogy figyelem ?t. Tudja, hogy tudom – bárki bármit mondhat – hogy ez az ? világa: megeleveníteni egy olyan rég elfeledett életstílust, amelyben a barátok érdek nélkül élvezik egymás társaságát, hol jó étkek, min?ségi italok mellett mindenki hozzátesz valamit a barátsághoz legjobb tudása szerint… néha csak egy szót, egy mondatot, vagy egy jó történetet, hogy ne felejtsünk el nevetni sem ezekben a bizonytalan, kiszámíthatatlan id?kben… s esküszöm, ha Krúdy, Ady, vagy Faludy egy pillanatra leült volna közénk, elégedetten elmosolyodott volna talán, s nyugodtan visszament volna a fénybe azzal a tudattal, hogy vannak még emberek, akik szeretik a szépet és becsülik a barátságot, s tisztelik az írott szót, és vigyáznak azokra az értékekre, amelyeket örökül hagytak ránk, és akik képesek aszerint látni és láttatni ezt a világot, ahogy ?k itthagyták nekünk…
Jó érzés hinni, hogy akár így is lehet.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:38 :: Kiss Jánosné
