P. Tóth Irén : Kamaszkor

*

Állsz a tükör előtt,

nézegeted magad.

Míg simogat a napsugár,

megigazgatod hajad.

Aranytincseid szemedbe hullnak,

kéklő csillagokat takarnak.

Csendben figyellek a sarokból

s úgy érzem,

te magad vagy a Nap.

Ha látod, hogy nézlek,

durcásan fordulsz el,

magamban mosolygok,

ha mégis kérdezel:

– Jól áll így a hajam?

– Melyik szoknyát vegyem?

– Ezt a cipőt szerinted

Felvehetem?

Megbeszélünk mindent,

puszi jobbra, balra,

te rohanva indulsz el.

– Drágám, vigyázz magadra…

De nem hallod már féltő szavam

gondolatod messze,

elszállt mint a szellő,

a kéklő végtelenbe.

 

szerkesztette: Verő László – 2006. október 21., szombat, 21:19

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:43 :: P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 199 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.