*
Állsz a tükör előtt,
nézegeted magad.
Míg simogat a napsugár,
megigazgatod hajad.
Aranytincseid szemedbe hullnak,
kéklő csillagokat takarnak.
Csendben figyellek a sarokból
s úgy érzem,
te magad vagy a Nap.
Ha látod, hogy nézlek,
durcásan fordulsz el,
magamban mosolygok,
ha mégis kérdezel:
– Jól áll így a hajam?
– Melyik szoknyát vegyem?
– Ezt a cipőt szerinted
Felvehetem?
Megbeszélünk mindent,
puszi jobbra, balra,
te rohanva indulsz el.
– Drágám, vigyázz magadra…
De nem hallod már féltő szavam
gondolatod messze,
elszállt mint a szellő,
a kéklő végtelenbe.
szerkesztette: Verő László – 2006. október 21., szombat, 21:19
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:43 :: P. Tóth Irén
