A párja
rikoltva ugrott elé a f?be taposott csapáson, gödölye lógott élettelenül az
er?s félkarján. Éles fejhangján sikítva hívta enni társát. Az asszony
szaglászta a falnivalót, öklendezve elfordult, Tépett a bokrok gyümölcséb?l,
beletömte a másik tátogató szájába, az kiköpte, tovább rázta, mutatta az
elejtett zsákmányt.
A farkasfalka lihegve a loholástól mell?zte el a
civakodó párt, bokrok között lopakodva futottak társuk szagnyomát követve a
Fához.
A társak
félkörben leültek mind, egymás mellé. Vonyításuk ének volt az elmúlásról.
Mozdulatlan testtel, mindannyian el?re néz? szemmel, néma csendben ültek a
falkavezér kih?lt teste körül.
A Nap áttörte a homokszemcsés bárányfelh?k
fátyolát, vigyorogva nézett a föld porában senyved?kre.
A
farkasok közül a legbátrabb, leger?sebb hím, felállt szembe fordult a falkával,
rárontott vicsorgó fogakkal két hím, egy jobbról, másik a bal oldaláról.
Ketten tépték a nyakán a bundát, b?re harsant,
vére serkent a megtámadottnak. Lerázta az egyik ordast, belé mart a másik. A
szukák izgatottan remeg? lábaikon mozdulatlan álltak. A Farkas nagyot mart a
baloldalról támadó véknyába, a sebesre harapott támadó sz?kölve elinalt. Szembefordult
a két hatalomra tör?.
Bundájukat nagyra borzolták, máskor is lobogó
farkuk az égnek meredt, duplájára duzzasztva rajta a sz?rt. Csapdostak
álkapcsukkal, vicsorították hatalmas metsz?fogaikat egymásra. Megálltak, néztek
szigorú, rebbenéstelen szemmel egymás szemébe. Nem moccant sem leveg?, sem
levél, a két harcos mozdulatlan fenyegetve állt a küzd?tér közepén. A
fiatalabbik állat egyszercsak a hátára feküdt, felfedte véknyát az er?sebbnek. A
gy?ztes méltósággal eresztette le felborzolt sz?reit, oda lépett a magát
megadóhoz, megszaglászta hasát, nemi szervét, ellépet mellette felemelte hátsó
lábát és a f?re vizelt. A falka összefutott, új vezérük után loholva elindult, arra,
amerre az vezette ?ket, északra a h?vösebb leveg? ígérte felé.
A Lány
szívében mintha a meggyorsult vér kivitt volna valamit, valamit, aminek pedig
ott kellett volna maradnia. A veszteség tétova érzése futott át lelkének
lobbanásában. Hamarosan a falkától lemaradó gyengébb farkasok visszakanyarodtak
társukhoz, a Lányhoz. Az kacagó szemmel nézett végig rajtuk. Elégedett volt.
Itt maradt mellette néhány társa a vándorlásban, társai az éjszakai
nyugovásban. Elégedett volt.
………
Egyszer
csak ott volt. Egyszer csak ott támadt a semmib?l Süld?. Szemében új láz tüze
csillogott, felegyenesedett testét idegen állat irhája fedte. Megállt a
kotorékodú el?tt. Az egykori süld? egyik kezében éles, hegyes k?, másik kezével
szorította a vállára tett dárda nyelét. Szétvetett lábakkal, nyílegyenes
tartással állt, várt.
A lány
ikrei csüggtek mellein, lustán szoptak, jóllakottan feküdtek anyjuk ölel?
karjaiban. Párja guggolt a földön, nagy csontokról marcangolta le a húst
tép?fogaival.
Az Öreg
gyengeségében remeg? fejjel, remeg? testtel kicsordulni kész nyálát nyelve
nézte, vet-e neki is valamit a másik.
A
madarak elnémultak, a feszült csend megcsendül? neszei robbanásnak hatottak a
tiszta éterben.
Az Öreg
megérezte a fenyeget? veszélyt, rápillantott fiára, k?baltáját szorosan
megmarkolta, görnyedten, lassan felállt. Aszott b?re ezer ráncába, csíkokat
festett a föld. Ezüstszín?, megritkult bozontját felmeresztette, de hiába,
nemz?szerve már töppedten bújt meg a ráncok között, az Öreg nem tudta már magát
fenyeget?nek, hatalmasnak mutatni.
Süld?
egyenesen húga felé vette az irányt, ordítva rontott rá, szemében gyilkos indulattal
már messzir?l nyúlt a csecsszopók után. Az anya Társa hirtelen felmagasodott
guggoltából, egy mozdulattal magához húzta a kisebb test? hegyi embert. Hatalmas karjaival
kezdte kiszorítani bel?le a szuszt, mint a kígyó, amelyik megfojtja prédáját, ?
is úgy, lassú halállal édesítve zsákmánya húsát, húsába mélyed? fogai alatt
kiserkent a vér. Süld? mind er?tlenebb?l rúgkapált, kezével akart lazítani a
szorító végtagokon. Jobb kezén az ujjak közül egy, a legkisebb csak egy csonk,
az alig behegedt sebb?l újra vérezni kezdett.
Az anya görnyedten az eml?jén lógó kisdedekt?l, megriadt,
visító terheivel elfutott. Futott a csapáson a tisztás felé.
Sebezettben felhorgadt a gyilkolás vágya,
hatalmasat ütött vén, remegését feled? kezében lév? k?baltával a síkföldi,
fekete ember fejére. A koponya reccsenve beszakadt. A támadó ernyed?
szorításból köhögve, fuldokolva hemperedett ki Süld?.
Apja
felette állt, kezében újabb ütésre készen a k?baltával. Süld? hasán csúszott
apja lába elé, aki maradék erejével, büszkén tette lábát leigázott fia nyakára.
Sebzett arrébb lépett, horpadt mellét homorította, fia felpattanva elé állt.
– Óóóóóó-ho-hó-ho-hó – adta tudtára apjának
háláját a fiú.
– Ah-ah-ah-áh – válaszolta az apja.
Süld?
k?késével ágakat nyiszált, ágakat gy?jtött, húzta a patakparthoz közeli
padkához. Sebzettel megértette, hogyan kotorja, ássa a földet, mélyítse a
lyukat a földben. Hatalmas lapulevelekre kaparta a földet, amit egy mozdulattal
arrébb húzott az útból a süld? ember két forduló között.
Hamarosan
elkészült a földkunyhó Süld? szinte gyakorlottan rakta rá az üreg tetejére a
faágakat, majd a lapuleveleket rávonszolta földestül.
Kissé meghajolva léptek be a h?s üregbe, Sebzett
régi emléke Morgó szárazlevélb?l sz?tt vackáról felrémlett, kiment, a hatalmas
lapukon száraz füvet húzott a kunyhó talajára. Agyában újabb kép támadt a
hosszúfogú hódokról, kid?lt farönkökhöz vezette fiát, lábával rátapodott a
száraz törzsre, jelezve övé, az övék. Ketten vonszolták a kunyhó elé,
eltorlaszolták vele a bejárhatóságot, éppen csak egy lyukat hagytak, testük
ki-be présel?désének helyét.
Többször megperzselte ?ket a nap, többször
megsimogatta ?ket gyengéd ezüst fényével a hold, amikorra elkészültek.
Az irha
Süld? teste körül idegenül b?zlött, az Öreg gyanakodva szaglászta. A sima,
fényes, fekete b?r rázsugorodott testére, kipattant, szétfeslett, felfedte
visel?je duzzadó izmait. Az Öreg, ha tehette, fogaival tépett a fia testén
éktelenked?, idegen szagokat árasztó b?rb?l. Süld? is érezte, felfedi hollétét
a szag, amit a zsugorodó b?r áraszt körülötte. Gyakran meghempergett a földön,
a homokban, a füves réten, mindenütt, ahol járt a felszedett új szagokkal fedte
el saját b?zét.
