Kellemes bizsergést érzett végtagjaiban, ha a közeled? éjszakára gondolt. Mosolyogva rendezgette a könyveket a hatalmas, mennyezetig ér? polcok között. A csillogó fények, a zene, a koktélok zamata, a fiúk mosolygós szemei, forró, felfedezni vágyó kezeinek reménye mind-mind varázzsal töltötték fel. Imádta ezt a munkahelyet, mert nem kellett félnie, hogy valaki felfedi édes titkát, gondolkodhatott, s kikapcsolódhatott a gyengéden beáramló napfényben, a zömök sz?nyegek elnyeltek minden titkos sóhajt. A megnyugtató csend, a könyvlapok zizegése, a suttogó emberek tisztelete a könyvtár iránt megható volt. A nagy üvegablakok szinte beszippantották a délután mosolyát. Végre kett? óra lett, és elindult haza. A lift megint nem m?ködött, így sóhajtva lépkedett felfelé a negyedikre. Micike már türelmetlenül várta az ajtóban. A kulcscsörgés hallatán vidám nyávogásba kezdett, és kedvesen dörgöl?zött a belép? gazdi lábaihoz.
– Gyere édesem! – szólt neki simogató hangon, majd az egyik táskából el?varázsolt egy kis grillezett csirkeszárnyat, ami ebédr?l maradt meg. A macska nagyokat nyelve falatozni kezdett. A szobában kinyitotta az ablakot, és teleszívta magát a beáramló langyos, ?szi leveg?vel. Néhány mozdulattal megszabadult ruháitól, amelyek nehéz jelmezként terhelték a fakó mindennapokban. A tükör el?tt állva, végigsimított vállain, mellbimbóin és a csíp?jén. Egy kicsit elid?zött a köldökében lév? testékszernél, majd el?vette a krémet, és gyengéden megmasszírozta elcsigázott vádlijait. Bekapcsolt egy halk, kellemes zenét, martinit töltött a csilingel? jégkockákra, majd végighevert a pamutsz?nyegen, és élvezte az anyag meleg érintését a fedetlen testén. Megint a fények jutottak eszébe. Újra borzongás kúszott végig egészen a térdeit?l a nyakáig. Nyelvével ajkain vándorolt végig, mintha egy csókot igyekezett volna visszaadni. Teljesen felszabadultan élvezte a pénteki nap varázsát. Megitta a maradék italát, és készül?dni kezdett. A langyos víz felfrissítette kissé, a szivaccsal megdörzsölt b?re életre kelt, és a habfürd? lágy buborékai finoman igazodtak hajlatai pihés völgyeihez. Soha nem törölközött meg, hanem hagyta, hogy a vízcseppek leszáradjanak róla, és addig végigsimította vállait egy különleges balzsammal. A ruhát már tegnap este kiválasztotta, és kellemes izgalommal érintette meg minden darabját. A világosbarna harisnya a fehér, csipkés bugyival roppant erotikus látványt nyújtott már önmagában is. Nem szeretett kihívóan felöltözni, olyan kurvásan, mint a többiek, sokkal jobban érezte magát egy szolidabb öltözetben. Ma estére félhosszú barna szoknyát választott és fehér selyemblúzt. Nagyon egyszer? volt, de akinek tetszeni akart, az vonzónak találta ebben is. Kimondottan erotikus gondolatokat ébresztett ez a rejtett báj, a kívülr?l szolid vágy bels? vadsága.
Elkészült. A lépcs?ház kihalt volt már ilyenkor, de mindig elhaló suttogást hallott a háta mögött. Mikor az utcára lépett, már nem félt. A bártól mindössze kétsaroknyira lakott, így hamar meghallotta a tompa zenét. A füstös kis bejárat el?tt ismer?s arcok mosolyogtak rá. Az este megint elragadta magával olyan messzire, hogy azt hitte, innen nincs többé visszaút. Kellemes hangú és illatú férfiak hívták meg egy-egy italra, és az egyik különös tekintettel pillantott végig rajta, mintha a lelkébe szeretett volna látni. Kedvesen pillantott vissza rá, és egyszerre elege lett minden hazugságból, az egyéjszakás kalandokból és minden félelemb?l. Nem akart többé rettegni, nem akart többé idegen ágyakban ébredni és megalázottan várni azt a hívást, amit már annyiszor ígértek neki, és soha nem kapott meg. Nem akarta magát többé odaadni a vágyai miatt. Biztonságot akart, egy olyan valakit, aki kitart mellette. Talán ez a férfi lesz a nagy ?.
Kézen fogva sétáltak a hajnali sikátorokban. Nem szóltak semmit, csak a férfi vetett kérlel? pillantásokat felé. Tudta mit akar. Egy viharos ölelést, ami után nem marad semmi, csak az összegy?rt leped? rosszalló ráncai. Már nem akart semmit, csak hazamenni Micikéhez és végigaludni a délel?ttöt, miután telesírja a párnáját. Nem kívánta a férfit, és éppen el akart búcsúzni, amikor a két gyalogos rend?r felt?nt. El?ször csak végigmérték ?ket, majd az egyik megbökte társát, valamit súgott, és megindultak feléjük. Tudta, hogy ez a megaláztatás már mit sem fog számítani, egyszer?en vége lesz, és pár pillanat múlva otthon lehet.
Mindkett?jük személyiét elkérték, és a férfi igazolványát pár pillanat múlva a földre dobták.
– Takarodj! – mordult rá a nagyobb darab, mire a férfi futni kezdett visszafelé, ahonnan jöttek. Valószín?leg soha nem találkoznak többé. Az ? igazolványát többször is átlapozták, pedig már találkoztak vele. Minden gúnyos pillanat egy-egy sebet metszett a könnyeibe, amelyek észrevétlenül hullani kezdtek sötét patakokká összemosva a szemfestéket és a rúzst. Ki fogja bírni. Összeszorítja a fogait, és kibírja még egyszer utoljára.
A gumibot iszonyatos er?vel szúródott a gyomrába, és tehetetlenül omlott bele a fal mellé összegy?lt szemétbe. Egyik cip?je elszakadt, harisnyája szemei felszaladtak a térde felé, blúzára mocskos sár tapadt. Most nem szabad mozdulni, és akkor abbahagyják. Nem kap többet. Öklendezett, és hányt. A rend?rök undorodva néztek rá.
– Rohadt buzi! – mondta az id?sebbik, és leköpte az el?tte hever?t.
A fiatalabb a képébe vágta a személyiét, és gúnyosan lebiggyesztette ajkait.
– Nem jött össze a parti kiscicám? Legközelebb nem szeretnénk meglátni, hogy errefelé keresed a kuncsaftjaidat! Másfelé köcsögölj a haverjaiddal együtt, te…te buzeránsok gyöngyszeme!
Még hosszú percekig feküdt a sárban, mire képes volt megmozdulni. Mintha leszakadt volna a gyomra az ütést?l. Már nem a fájdalomtól sírt, nem a megaláztatástól, a verést?l vagy a csalódásoktól, hanem a magánytól, attól, ami mindig vele marad, és közönyösen nézi, miként tér haza a megfojtott vágyaival.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:38 :: Zatykó Zoltán
