Ha
vánszorogsz
is
sorsod
útján,
s
lelki
békéd
egyre-másra
elkerül,
ha
néma
éjen,
csillagtalan
sötét
égen
fölötted
már
a
fekete,
halálhangú
csend
feszül,
s
mint
fojtó
köd
téli
tájra,
a nyugtalanság
jéghidegen
rádterül,
csak meg ne állj!
Még menj tovább!
Már célba érsz
és vár a fény!
Csitul majd
a
rút
gomolygás,
bús
terhével
végsőt
jajdul,
mint a
tél,
ha
hószín
ágyán,
tiszta
gyolcsán
szivárványos
szép
tavaszlány
áldott
álmát,
édes
titkát
betölti
a
szenvedély,
s
fájdalmas-szép
kínsikollyal
születik
a bíborfényű
békesség,
az
új
REMÉNY.
*
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:43 :: Gősi Vali