VI.
ââ?â?¬ Te csak jól bekávéztál! ââ?â?¬ húzta Gyuri Annát az előadáson. Anna felvetett fejjel, kihívóan nézett rá. ââ?â?¬ Na, nem kell mellre szívni, megértem ââ?â?¬ kacsintott. ââ?â?¬ Edmund állati jó fej, jó haver. Jobb, mint gondolnád.
ââ?â?¬ Kösz ââ?â?¬ paskolta meg a kezefejét Anna.
ââ?â?¬ Te, akarok valamit kérni tőled.
ââ?â?¬ Jó, majd utána.
Fejével a professzor felé intett, és az írólap fölé hajolva jegyzetelni kezdett. Gyuri eleinte figyelt, aztán unottan háromszögeket firkált a füzetébe, és besatírozta őket. Az előadás végére megtelt velük az egész oldal.
ââ?â?¬ „Kis Iluskám, ilyen ez az élet, egymás után jönnek szenvedések” ââ?â?¬ dúdolta miközben összeszedte a holmiját.
ââ?â?¬ Ez egy özönvíz el?tti sláger! ââ?â?¬ csodálkozott rá Anna.
ââ?â?¬ Jé, ismered?
ââ?â?¬ Haha! Te is a nagymamádtól tanultad?
ââ?â?¬ Nem. A nagyapámtól.
Hangosan, üdén kacagtak, ahogy csak a fiatalok képesek.
ââ?â?¬ Áh, csak végetér egyszer minden szenvedés ââ?â?¬ legyintett Gyuri, és egy pillantást vetett a professzorra.
ââ?â?¬ Vígasztalsz?
ââ?â?¬ Mért, rászorulsz?
ââ?â?¬ Ahogy vesszük ââ?â?¬ fogta egy csomóba a haját Anna a tarkóján.
ââ?â?¬ Sírd el bánatodat, gyermekem ââ?â?¬ ragadta meg Gyuri a kezét, és elindult. ââ?â?¬ Van kajajegyem, gyere menjünk gyorsan, mert útálok kétkilóméteres sorba állni.
ââ?â?¬ Már megint! Ezek itt a Lenin téesz döglött tyúkjait saját halottaiknak tekintik ââ?â?¬ bosszankodott Gyuri.
Anna villájába toll akadt. Gyuri undorral fordult el.
ââ?â?¬ Mit vagy úgy oda? Csak mi jövünk meztelenül a világra.
ââ?â?¬ Szidolt ettél hogy ilyen fényeseket mondasz? Azt meséld inkább, mi a bajod, hátha segíthetek.
Anna elkomolyodott:
ââ?â?¬ Nem hiszem.
Gyuri hallgatott, várta, hogy Anna többet mondjon, de hogy nem szólt semmit, felállt:
ââ?â?¬ Hozzak neked is egy szelet kenyeret?
ââ?â?¬ Nem ââ?â?¬ intett Anna.
Amikor visszajött megkérdezte:
ââ?â?¬ Hogy van Edmund?
ââ?â?¬ Szerintem nagyon jól.
ââ?â?¬ Ühüm! ââ?â?¬ nézett Gyuri sokatmondóan Anna szemébe.
ââ?â?¬ Azért nem könny? ââ?â?¬ homályosodott el Anna tekintete.
ââ?â?¬ Hm? ââ?â?¬ nézte figyelmesen Gyuri.
ââ?â?¬ Az emberek, mármint a férfiak… Nem az igazán fiatalok, hanem úgy harmincött?l fölfelé…
ââ?â?¬ A nagy mítosz irigyei.
ââ?â?¬ Milyen mítoszé?
ââ?â?¬ Ami szerint a feketék kétszer olyan férfiak, mint mi.
ââ?â?¬ Nincs elég összehasonlítási alapom ââ?â?¬ statisztikailag.
ââ?â?¬ Szerintem h?lyeség az egész. Nyáron együtt zuhanyoztam velük a táborban, azért mondom. Ugyanaz a dörgés, mint nálunk: ki cérnametélt, ki makaróni.
Anna nem értékelte az asztaltársa humorát:
ââ?â?¬ Az az érzésem, a legutolsó vén pasas is azt gondolja, a szeretője lennék, ha Edmund el nem happolt volna előle. Mondd, mit irígykednek? Tán nőhiány van nálunk?
ââ?â?¬ Van a fenét! Csak nem bírják elviselni, ha egy feketének is jut valaki.
ââ?â?¬ De nekik persze mindent szabad. Edmund mesélte, hogy Sharon ââ?â?¬ ismered véletlenül azt a vagány tanzániai lányt? ââ?â?¬ úgy udvaroltat magának a tanársegédektől kezdve a professzorokig, mint a vöcsök.
ââ?â?¬ Mint a vöcsök? ââ?â?¬ idétlenkedett Gyuri két kezét csőrként az orra elé tartva.
Anna egy bosszús pillantás után folytatta:
ââ?â?¬ Na, akad is bőven, aki segít megírni a dolgozatait, meg elnézi, hogy nem válaszol meg minden kérdést a vizsgán. Az egyik jobban farkal utána, mint a másik! Ezeknek a kis finnyás férfiaknak csak úgy csurog utána a nyáluk! Saját szememmel láttam! Faji előítélet? Meg hogy nem szép a fekete bőrű Ugyan, ha Sharonról van szó!
ââ?â?¬ Régi vicc, hogy a másik faj n?sténye ellen semmi kifogásunk sincs, az csemege nekünk. A baj ellenkező előjellel kezdődik.
ââ?â?¬ Vettem észre! ââ?â?¬ húzta össze a szemét Anna.
ââ?â?¬ Ne hagyd magad!
ââ?â?¬ Mért, úgy nézek ki?
ââ?â?¬ Nem, csak bátorítalak. Ide figyelj, én tisztelem Edmundot, mert nem mindennapi jelenség, az biztos. Amerikában valami IQ-val mérik az intelligenciát; az övé nagyon magas lehet. A baj az, hogy az utca emberéé túl alacsony.
ââ?â?¬ Mondd, mi kifogásuk van az afrikaiak ellen? Megtámadták valaha is kis hazánkat? Vagy ránk akarták valaha is kényszeríteni a kultúrájukat?
ââ?â?¬ A tatárokra már nem haragszunk, a törökökre sem. A németeket hivatalosan, az oroszokat nem hivatalosan útáljuk. Afrika nincs a történelmi pakliban, ez tény.
ââ?â?¬ Err?l van szó.
ââ?â?¬ Te ide figyelj, mondtam, hogy akarok valamit kérni tőled.
ââ?â?¬ Kérjél.
ââ?â?¬ Ide figyelj! A jövő héten találkozzunk ugyanezen az el?adáson. A legjobb, ha a terem előtt várunk, hogy egymás mellé ülhessünk, mintha véletlenül történne. Ki fogok tenni egy nagyméret? borítékot a padra, te meg vedd el feltűnés nélkül, mintha a tiéd lenne, jó? Add oda Edmundnak.
ââ?â?¬ Mi ez a nagy rejtélyesség, miről van szó? ââ?â?¬ fürkészte Anna meglepetten az évfolyamtársát.
ââ?â?¬ Bízol bennem, meg Edmundban?
ââ?â?¬ Persze, de…
ââ?â?¬ Te, jobb, ha most nem mondok többet. Edmund úgyis mindent elmesél majd, ha itt lesz az ideje.
ââ?â?¬ És az mikor lesz?
ââ?â?¬ Hamarosan.
Anna vállat vont:
ââ?â?¬ Csak ne csinálj valami zöldséget.
ââ?â?¬ El tudod képzelni Edmundról?
ââ?â?¬ Nem ââ?â?¬ rázta a fejét meggyőződéssel.
ââ?â?¬ Látod! Szóval add oda neki a borítékot. Jobb, ha mi kerüljük egymást, ameddig Edmund el nem mondja neked, miről van szó. Ne is vegyél észre.
ââ?â?¬ Ha ez neked jó! ââ?â?¬ húzta fel Anna a vállát.
Egy hét múlva átadta Edmundnak a borítékot:
ââ?â?¬ Gyuritól.
ââ?â?¬ Veled küldte? ââ?â?¬ jelent meg két ránc az orra fölött, de nem szólt semmit. Hozzá hajolt, megpuszilta érte. Anna meg semmit sem kérdezett.
*
Az idézést az ajtó levélnyílásán dobta be a postás. Ott feküdt a parkettán, amikor Anna hazaért. „Mifene-e?” ââ?â?¬ emelte fel a hangját, a szó végén kérdőjelet írva a levegőbe, amint elolvasta. A Deák téri fehér k?csipkés épületbe szólt. Nászutasok szállodájának vélhette az ember, de valódi rendeltetését zománctábla hirdette a bajáratnál: „Budapesti Rendőr Főkapitányság.” Szóval őt most oda invitálják. Mit, invitálják? Idézik! „1967 szeptember 24-én jelenjen meg….” Egy pillantás a naptárra: holnapután lesz. Anna forgatta a lapot a kezében, és mégegyszer tüzetesen megnézte a címzést, hátha nem is neki szól.
„Mifene!” ââ?â?¬ húzta föl aztán a vállát értetlenül. Tett egy kört az asztal mentén. „Na igen, mindenki gyanús, aki él, a halottakról meg mit lehessen tudni…” ââ?â?¬ idézte a mondást, miközben az öklét rágta. „Mi lehet a hasfájásuk? Csak élni merészelek, más bűnről még nem tudok.”
A megadott napon a megadott szobába kopogott be. Két civilruhás rendőr fogadta. Elkérték a személyi igazolványát, egyeztették az adatait, és hellyel kínálták. „Jobb lenne a tér valamelyik padján!” ââ?â?¬ sóhajtott magában Anna, ahogy az ablakból a Neptunos szökőkútra, a fák kopaszodó lombjára látott.
ââ?â?¬ Itt valami félreértés lehet, semmi szabálytalanságot sem követtem el ââ?â?¬ kezdte. „Vagy legalábbis semmiről nem tudok” ââ?â?¬ egészítette ki magában.
ââ?â?¬ Nem félteértés ââ?â?¬ mondta a kövér ötvenes magabiztosan.
ââ?â?¬ Nem? ââ?â?¬ Anna elnémult. Hátradőlt a széken, és várt.
ââ?â?¬ A címe? Ja igen, itt van ââ?â?¬ emelte fel az előtte fekvő papírt. ââ?â?¬ A lakásban ugye nem maga a főbérlő?
ââ?â?¬ Nem. Albérlő vagyok. A főbérlő tavaly Hollandiába ment kiküldetésbe, és ott maradt.
ââ?â?¬ Aha! ââ?â?¬ pillantott fel az aktából a kövér.
ââ?â?¬ Akkor maga „jogcím nélküli” lakó ââ?â?¬ állapította meg szenvtelenül a másik, egy kövérkés negyvenes.
ââ?â?¬ Igen, de a “jóhiszemű jogcím nélküli” kategóriába tartozom, mert
már három éve vagyok ott bejelentve.
A kövér valamit bejegyzett az el?tte fekvő aktába.
ââ?â?¬ Családi állapota?
ââ?â?¬ Elvált.
ââ?â?¬ Gyerek?
ââ?â?¬ Nincs.
ââ?â?¬ Ö-öö ââ?â?¬ dünnyögött a kövérkés. ââ?â?¬ Maga egyetemista, ugye?
ââ?â?¬ Igen.
ââ?â?¬ Kikkel jár együtt?
ââ?â?¬ Kikkel? A többi egyetemistával.
ââ?â?¬ Nem úgy értjük ââ?â?¬ húzta el a száját a kövér. ââ?â?¬ Bennünket az érdekel, hogy kik a barátai.
Anna mintha nyomást érzett volna hátul a fejében.
ââ?â?¬ A barátaim? Szintén egyetemisták.
ââ?â?¬ Pontosan kik?
ââ?â?¬ Név szerint ââ?â?¬ egészítette ki a kövérkés határozottan.
ââ?â?¬ Az csak énrám tartozik ââ?â?¬ vélte Anna ugyanilyen határozottan.
ââ?â?¬ Maga azt csak hiszi. Minden ránk is tartozik.
Annának keserű nyál gyűlt a szájába. Hallgatott. A kövér komótosan lapozott, aztán cuppogott egyet, és folytatta:
ââ?â?¬ Na, jó. Akkor mondja, miből él.
ââ?â?¬ A szüleim tartanak el, és korrepetálok is egy gimnáziumban.
ââ?â?¬ Az tilos.
ââ?â?¬ Ez nekem új! Amióta csak iskolák léteznek a világon, a szegény idősebb diákok korrepetálják a tehetősebbeket. Arany János is korrepetált, Petőfi is korrepetált… Különben az egyetem közvetítésével kaptam a munkát. Gondolják, hogy illegálisan jártak el?
ââ?â?¬ Na jó ââ?â?¬ hümmögött a kövér némi mérleglés után ââ?â?¬, akkor térjünk vissza arra, kik a barátai.
ââ?â?¬ Miért akarja tudni? ââ?â?¬ dőlt előre Anna.
ââ?â?¬ Itt mi kérdezünk ââ?â?¬ figyelmeztette a kövér kemény hangon ââ?â?¬, és látva, hogy Anna összeszorított ajkakkal változatlanul hallgat, így folytatta: ââ?â?¬ Különben ne is mondja el, úgyis tudjuk.
ââ?â?¬ Akkor miért kérdezik? ââ?â?¬ vágott vissza Anna nyugalmát megőrizve.
ââ?â?¬ És mondja, előfordul olyasmi, hogy a barátai ott maradnak éjszakára?
ââ?â?¬ A barátaim? Nem.
ââ?â?¬ Na jó, akkor inkább így teszem fel a kérdést: ki szokott magánál éjszakázni? ââ?â?¬ könyökölt fel a kövérkés.
ââ?â?¬ Én.
ââ?â?¬ És még?
ââ?â?¬ Néha a barátom.
ââ?â?¬ Más nem?
ââ?â?¬ Nem. Ki más?
ââ?â?¬ Pont ezt akarjuk megtudni.
ââ?â?¬ Én senki másról nem tudok. Csak észrevenném, ha valaki horkolna, vagy mászkálna éjszaka a lakásban.
A kövér lejjebb csúszott a széken. Pocakja kikerekedett, mint egy pattanásig felfújt futballabda. Belenézett az előtte fekvő iratba, csücsörített egyet a szájával, és útálkozva kérdezte:
ââ?â?¬ És ki az a bizonyos barátja?
ââ?â?¬ Szintén egyetemista.
ââ?â?¬ Aha! Milyen?
ââ?â?¬ Orvostanhallgató.
ââ?â?¬ És magyar? ââ?â?¬ kérdezte különös hangsúllyal.
ââ?â?¬ Nem.
ââ?â?¬ Hanem?
ââ?â?¬ Kenyai. De miért kérdezi, ha úgyis tudja?
ââ?â?¬ Már mondtam, hogy itt mi kérdezünk.
ââ?â?¬ Ja, bocsánat.
ââ?â?¬ Na, szóval a barátja…
ââ?â?¬ Mi lenézzük azokat a n?ket, akik négerekkel, hm-m-m… barátkoznak ââ?â?¬ közölte sokatmondóan a kövér.
„Na persze: vizet prédikálnak, bort isznak, mint mindig. És micsoda gátlástalanul csinálják! Hát jó, én sem tegnap jöttem le a falvédőről!” Erőltetett nyugalommal, tagoltan kérdezte:
ââ?â?¬ És ez hivatalos álláspont?
A két férfi futólag összenézett.
ââ?â?¬ Szóval, ami a barátját illeti…
„A saját fegyverüket fogom ellenük fordítani” ââ?â?¬ határozta el Anna.
ââ?â?¬ Nézzék, én ebben a rendszerben nevelkedtem ââ?â?¬ kezdte, majd hatásos rövid szünetet tartott. ââ?â?¬ Hittem abban, amire tanítottak ââ?â?¬ nézett rájuk jelentőségteljesen. ââ?â?¬ Márpedig kiskoromtól fogva azt tanították, hogy a szocializmusban az emberek egyenlőek ââ?â?¬ nyomta meg az utolsó szót. Az iskolai rádióban is mindennap ezt énekelték:
Egyik ember annyi, mint a másik,
bár a bőre barna, vagy fehér.
Egyet ér, mert egyenlő az ember,
mennyi munkát végez, annyit ér.
ââ?â?¬ Igen ââ?â?¬ bólintott a kövérkés hivatalos képpel.
ââ?â?¬ Biztosan emlékeznek erre az indulóra ââ?â?¬ folytatta Anna szemrebbenés nélkül ââ?â?¬, úgy kezdődik, hogy:
Drága föld, szülőhazámnak földje,
drágakőnél drágább kincset ád,
nincs a földön gazdagabb, szebb ország,
minden ember érzi, hogy szabad.
ââ?â?¬ és hogy mégnagyobb zavarba hozza a két rendőrt, dúdolni kezdte az első szakaszt.
A kövér Annára függesztett tekintettel hallgatott, csak az arcizma rezdülése árulta el, hogy irritálja a kihallgatott viselkedése. A kövérkés megint bólintott:
ââ?â?¬ Mi is ismerjük ezt az indulót.
Anna a sikeren felbuzdulva bíztatta magát: „Rá kell tennem még egy lapáttal”, és olyan hangon folytatta, mintha mesélős kedve támadt volna:
ââ?â?¬ Tudják, Kenya angol gyarmat volt, amikor a barátom ide érkezett Indiából, ahol éppen befejezte az állattan szakot. Ott hallott arról, hogy a magyar állam ösztöndíjat ad afrikai diákoknak, mert a magyar állam segíti az elnyomott afrikai országok népeit. Hivatalosan nem is kérhetett vízumot ide, titokban intézte el a magyar követséggel Delhiben. Be se üthették az útlevelébe, itt várt rá a repülőtéren. A jegyet is Bécsig kellett megvennie, Budapest csak úgy szerepelt rajta, mint átszállóhely.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:47 :: Arany Ágnes
