Anna napokig nem ment Anyáékhoz. Telefonált nekik, hogy zárthelyire készül, magol. Amikor végre felugrott hozzájuk szokatlan idegenség, levertség lengte körül. Anya és Apa összenéztek.
ââ?â?¬ Van valami baj? ââ?â?¬ nyugtalankodott Anya.
ââ?â?¬ Nem, semmi.
Anna elutasító hangján érz?dött, hogy nem akar beszélni a bánatáról.
ââ?â?¬ Még vásárolnom kell ââ?â?¬ nyugodott bele Anya, és álltában hozzáírta a listához: „Só, éleszt?". Aztán leakasztotta a nylon hálót a kampóról. ââ?â?¬ Mindjárt jövök ââ?â?¬ vette fel a kabátját.
Apa várt, amíg szapora lépteinek visszhangja elcsendesedett a függ? folyósón, aztán Annához fordult:
ââ?â?¬ Mi a bajod, kislányom?
ââ?â?¬ Az emberek ââ?â?¬ sóhajtott Anna.
ââ?â?¬ Kinek mondod?!
Apa halk hangjából, a hangsúlyából Anna biztosra vette, hogy a kollégáira gondolt.
ââ?â?¬ Apa, én valamit alapvet?en nem értek. A virágok, az állatok, az egész természet annyi színben, és formában jön, miért kéne pont az embereknek teljesen egyformának lenni? Mintha mi nem a természet részei lennénk.
ââ?â?¬ Hát kislányom… ââ?â?¬ billentette oldalra Apa a fejét. ââ?â?¬ Azt mondják, hogy ha egy fehér birkanyájban egy fekete van, mind nekimegy, bántja.
ââ?â?¬ Fordítva is, nem?
ââ?â?¬ A feketék kiközösítik a fehéret ââ?â?¬ bólintott Apa.
Annának egy pillanatra eszébe jutottak a kíváncsi juhok, és úgy érezte, hogy réges régen, az ártatlan, boldog id?kben látta ?ket. Aurea prima sata est aetas ââ?â?¬ hallaná most Apától, ha kitalálná a gondolatait. „Valóban, el?ször mintha az aranykort éltük volna…" ââ?â?¬ révedt el. „Szóval a birkák tényleg megtámadják a más szín?t. Ki hitte volna!" Mereven az apja szemébe nézett:
ââ?â?¬ És mondd, nem illenék nekünk, embereknek a birkák szellemi szintje fölé emelkedni?
ââ?â?¬ Hát… ââ?â?¬ gondolkozott el Apa. A homlokát ráncolta, és krákogott.
Másnap örömmel újságolta Annának:
ââ?â?¬ Sikerült jegyet kapnom a karácsonyi koncertre. Gondolod, hogy Edmundot is érdekelné?
Anna tekintete ellágyult. Szó nélkül átölelte az apját, és gyerekes rajongással összepuszilta. A koncerten ? ült mellé, másik oldalára meg Anya. „Azért jobb, ha fokozatosan ismerik meg egymást" ââ?â?¬ fontolgatta. A sor közepére szólt a jegyük, s mivel mások is ülve maradtak, ?k sem mentek ki a szünetben. Egymás fején áthajolva pár megjegyzést váltottak a szólistákról, a zenér?l.
ââ?â?¬ Milyennek találod Edmundot? ââ?â?¬ kérdezte legközelebb Anna, és teljes szeretete a tekintetében ragyogott, amikor Apához fordult.
ââ?â?¬ Komoly ember ââ?â?¬ ismerte el.
ââ?â?¬ És?
ââ?â?¬ Szimpatikus. Tényleg az.
ââ?â?¬ Tudtam, hogy ez lesz a véleményed! ââ?â?¬ sugárzott Anna.
Apa arca hirtelen elkomorodott:
ââ?â?¬ És mondd, kislányom, feleségül mész hozzá?
Annát váratlanul érte a kérdés.
ââ?â?¬ Mi-mit?
ââ?â?¬ Össze fogtok házasodni?
ââ?â?¬ Arról még nem beszéltünk ââ?â?¬ vallotta be.
Apa mintha megnyugodott volna.
*
A tél hófúvással kezd?dött, és kemény fagyokkal folytatódott. Amikor Anna a járda szélén feltorlódott hóbuckákon bukdácsolt keresztül eszébe jutott, hogy évekkel ezel?tt ugyanígy csúszkált, dörzsölte a hidegt?l meggémberedett ujjait, amikor egy afrikai diák jött vele szemben. „Lesz még nyár is" ââ?â?¬ nézett akkor a barna arcba, és egyszerre vidámság töltötte el. Most is bels? melegség hatotta át: Edmundhoz igyekezett, mert legtöbbször nála találkoztak. Telefon híján el?re megbeszéltek minden randevút. Telefon? Arra tíz évig kellett várni, vagy különleges érdemeket szerezni ââ?â?¬ az egyedül üdvözít? Pártban.
Teri néni otthon tartózkodott, a szobájában varrogatott. Csak akkor anyáskodott Edmund felett, ha szükségét érezte, mint amikor megfázott. Vizet forralt, kamillát szórt b?ven bele, hogy inhaláljon. Anna ott találta Edmundot a konyhában egy nagy törülköz? alatt verejtékezve. Teri néni éjszakára még kölnis vattát is dugott a füleibe.
ââ?â?¬ Reggelre elpárolog, jót tesz ââ?â?¬ bizonygatta öregesen vékony hangján.
ââ?â?¬ Nem akarsz inkább orvosságot bevenni? ââ?â?¬ csodálkozott Anna.
ââ?â?¬ Nincs jobb a természetes gyógymódnál ââ?â?¬ magyarázta Edmund. ââ?â?¬ Teri néni azt mondja, hogy a nagymamája is így kúrálta a megfázást.
Anna megért?en bólintott. Edmundban mélyen gyökerezik a hagyománytisztelet. „Ezt ugyan nem itt tanulta" ââ?â?¬ állapította meg, és érvelés helyett inkább megnézte, nem csúsznak-e ki a vattacsomócskák.
Rendszerint a rekamié fal fel?li végében kucorogtak egymást átkarolva, a másik vége meg üresen ásítozott díszpárnákkal körberakva. Akkor is itt ültek, ha mindenki a maga könyvéb?l készült a vizsgára, ha Edmund a BBC angol adását próbálta kisz?rni a zavaró zaj közül, ha beszélgettek. Ketten voltak, ketten szabadon, kiváncsiskodó szemek nélkül. Védte ?ket a fal, a függöny, a rolló. A f?t?test ontotta a meleget, nem vágytak ki a hidegbe.
*
Anna várta a fájdalmat, amely minden hónapban elöntötte a testét.
ââ?â?¬ Mondd, neked mindig rendesen megjön? ââ?â?¬ érdekl?dött Katitól bizalmasan.
ââ?â?¬ Néha h?lyéskedik, kihagy egy hónapot.
A „h?lyéskedik" szó megnyugtatta: legalább egyszer haladékot kap, legalább egyszer nem kell úgy éreznie, hogy majd' leszakad a dereka. És mégis, minden bizalom, minden jóhiszem? magyarázkodás ellenére egy szemernyi gyanú maradt benne, amely ott bújkált a gondolataiban, és óvatosságra intette. Ha figyelt is rá, nem említette.
ââ?â?¬ Ndovucska, elutazok. Meghívott Stockholmba az egyik barátom. Már a repül?jegyet is megkaptam ââ?â?¬ újságolta Edmund.
ââ?â?¬ Jé, van arrafelé is barátod?
ââ?â?¬ Évfolyamtársak voltunk. Csak egy hétre szól a jegy, a nyári szünid?ben megyek.
ââ?â?¬ Nem is tudom, mit mondjak, tudod, én meg arra gondoltam, hogy idegenvezetést kéne vállalnom. Nagyon félek a német vizsgától, és ez a legjobb gyakorlási lehet?ség. Még fizetnek is érte.
ââ?â?¬ De akkor nem lehetünk gyakran együtt ââ?â?¬ komorodott el Edmund.
ââ?â?¬ Hiányozni fogsz! ââ?â?¬ nyomta Anna fejét a fejéhez, és belemarkolt a hajába. Puhán, rugalmasan állt ellen a millió kis karika. ââ?â?¬ Azért nem leszek mindig távol ââ?â?¬ nézett állhatatosan a szemébe ââ?â?¬ azt ki se bírnám. Jó, a Balatonról, meg Nógrádver?cér?l nem tudok hazafutkosni, de ha Pesten leszünk. Nem dedósokat vezetek, hogy egy percre se hagyhassam ?ket egyedül. Meg két csoport között is lesznek szabad napjaim.
Edmund utazásakor Anna éppen otthon tartózkodott.
ââ?â?¬ Kimegyek veled a reptérre ââ?â?¬ mondta magától értet?d?en.
ââ?â?¬ Jobb, ha nem. Majd megmagyarázom ââ?â?¬ simogatta meg az arcát, nehogy megsért?djön. ââ?â?¬ Vasárnap jövök vissza, este felszaladok hozzád.
ââ?â?¬ Csak egy hét múlva leszek itthon.
Maguk se hitték, milyen lassan fog eljönni az az este. Anna szenvedéllyel fúrta Edmund mellébe a fejét: „bárhol legyek is, bárhol, vele mindig otthon leszek. Akárhol…"
ââ?â?¬ Hoztam neked valamit.
ââ?â?¬ Kár kinyitni ezt a gyönyör? csomagolást ââ?â?¬ forgatta Anna a kezében. Óvatosan húzta meg a szalag szárát, úgy bontotta ki a papírt, hogy máskor is használni lehessen. Hatszemélyes modern ev?eszköz került ki a dobozból. ââ?â?¬ Vége az alumíniumkanál korszaknak! ââ?â?¬ kiáltott fel. Körbe rakta az asztalt, majd hátrébb lépve gyönyörködött benne. Megölelte Edmundot, és közvetlen közelr?l a szemébe nézve kérdezte: ââ?â?¬ Most már elárulod a titkot?
ââ?â?¬ A Gyuri testvérénél voltam.
ââ?â?¬ Az évfolyamtársadnál? Stockholmban?
Edmund bólintott:
ââ?â?¬ Feri tavaly megismerkedett egy svéd lánnyal. Levelezni kezdtek, folytatták. Mondanom se kell, hogy egymásba szerettek. Nagyon rázós volt a helyzet, amikor Helga kicsempésztette Olaszországba.
ââ?â?¬ Hogy?
ââ?â?¬ Jugoszlávián keresztül.
ââ?â?¬ Az egy vagyonba kerülhetett.
ââ?â?¬ Biztos. Feri persze nem merte magával vinni a papírjait, ezt vittem most utána. Tudod, leckekönyv nélkül csak ideiglenesen vették fel az orvosira.
ââ?â?¬ Akkor az volt abban a nagy borítékban! ââ?â?¬ világosodott meg egyszerre Anna el?tt.
ââ?â?¬ Igen, de nem akartalak téged belevonni.
ââ?â?¬ Tudom. Az Gyuri ötlete volt. Szóval ezért kellett ?t kerülnöm! Jobb, hogy semmir?l sem tudtam, csak halálra izgultam volna magam ââ?â?¬ nyelt egy nagyot.
ââ?â?¬ Senki nem fogott gyanút, simán átsétáltam a vámon. Nem is gondolták, hogy egy magyar papírjai vannak nálam.
Anna megkönnyebbülve igazgatni kezdte Edmund halántékán a hajat.
ââ?â?¬ És mondd, legalább boldogok Feriék?
ââ?â?¬ Hát… ââ?â?¬ bizonytalanodott el Edmund.
ââ?â?¬ Nem? ââ?â?¬ nézett rá Anna csalódottan. ââ?â?¬ Mégis hogy élnek?
ââ?â?¬ Mint két ideges ember.
ââ?â?¬ Kár.
ââ?â?¬ Esküv?r?l nem beszéltek egyetlen szót sem. Hozzám persze nagyon kedvesek voltak, nemcsak ?k ketten, hanem mindenki. Egészen más világba kerültem.
ââ?â?¬ Lényegesen jobba?
ââ?â?¬ Hát…nem bámultak meg, sehol semmi megjegyzés. Képzeld, Helga nagybátyja minden csütörtökön a királyi család egyik tagjával bridzsezik. Most mondta le el?ször tíz év óta, mert az egész rokonság összegy?lt, hogy velem találkozzon.
Anna elgondolkodott:
ââ?â?¬ Milyen kár, hogy olyan hideg hely!
Edmund kérd?en ráncolta a homlokát.
*
Anna bronz szín?re barnult a gyakori napozástól. Az újonnan érkezett csoport tejfehéren-sápadtan hunyorgott a fénybe körülötte, és olajjal kenegette magát. „Szólnom kell nekik, hogy az orvosi rendel? el?tt mindig áll egy joghurttal teli tál, ha valaki leégne:"
ââ?â?¬ Falls sie Sonnenbrand haben sollten…ââ?â?¬, és visszafordulva a Duna csendesen hullámzó, Nap-csillagokkal teleszórt víztükrét nézte.
ââ?â?¬ Mondd, az NDK-sok se hoznak magukkal soha családi fényképet? ââ?â?¬ kérdezte a szovjet túristák vezet?je, miközben elnyúlt mellette a törülköz?n.
ââ?â?¬ De, sokszor megmutatják a gyerekeikét.
ââ?â?¬ Az oroszok soha. Mindig azt mondják: nem szokás náluk magukkal hordozni, de nemrég egy lány bevallotta, hogy megtiltották nekik. Kioktatják ?ket csupa ez is tilos, az is tilos-sal miel?tt ide engedik. Alaposan megijesztik, hogy nálunk hemzsegnek a nyugati kémek, akik be akarják szervezni ?ket. Nem is mernek sehova egyedül menni. Néha már úgy érzem magam, mint valami óvónéni.
ââ?â?¬ Az NDK-soknak megvannak a maguk spiclijei. Egy-két nap alatt kiszúrom, kik azok.
ââ?â?¬ Mondd, és ?k is felteszik a kis sztereotip kérdéseiket?
ââ?â?¬ Nem tudom, mire gondolsz.
ââ?â?¬ Mikor az els? csoportom megérkezett, és a második nap azt kérdezte, hogy viszonyulnak a magyarok a zsidókhoz, meg a négerekhez, azt hittem, hogy privát alapon kíváncsiak. Erre megjön a második csoportom, és ugyanilyen sorrendben ugyanezt kérdezi. Mondanom sem kell, hogy a harmadik, a negyedik, meg az ötödik is.
ââ?â?¬ A németek nem közvetlenkednek. De te mit válaszolsz az oroszoknak? ââ?â?¬ nézett rá Anna titkolt izgalommal.
ââ?â?¬ Bosszantom ?ket. Azt mondom, hogy mi mindenkit imádunk, nálunk már gy?zött a szocialista internacionalizmus.
ââ?â?¬ Hú! És mit szólnak hozzá?
ââ?â?¬ Azt, hogy náluk is.
„Milyen mázli, hogy a paradicsomban élünk" ââ?â?¬ emlékezett Anna a beszélgetésre másnap a buszon. Visegrádra igyekezett a csoportjával. Ahogy kifordultak az útra, és elérték a falut, asztalok során árulták a helyi termel?k a friss gyümölcsöt. Ketté szeletelt hatalmas görög dinnye kínálta magát ââ?â?¬ Anna a távolság ellenére is érezni vélte az illatát. Egész napra a képzeletébe fúrta magát az élénk szín? piros húsa, melyben a fekete magok ívben helyezkedtek el, mint egy többsoros nyaklánc. A dinnye hamvas-frisseségével csábította, még álmában is megjelent. Másnap reggeli után ki akart szaladni érte, de a csoportjában egy n? megbetegedett, orvoshoz kellett vinnie. „Nem baj, csak nem kapkodják el azt a dinnyét" ââ?â?¬ nyugtatgatta magát. Azután jött az ebéd, megbeszélés a hétvégi „Ki mit tud?" vetélked?vel kapcsolatban. Anna már a nyelvén érezte a dinnye ízét; egyre türelmetlenebbül mocorgott, nem értette mit szaporítják a szót. „Nemzeti szín?! Piros a húsa, kis fehér csík alatta, zöld a héja" ââ?â?¬ fedezte fel. Bármerre nézett, a dinnyét látta. Futott a faluba. Mire odaért fakó, üres asztalok repedeztek a napon, mintha sosem folyt volna rajtuk édes-mázgás gyümölcs leve. „A dinnye!" ââ?â?¬ futotta el könny a szemét, ââ?â?¬ „A dinnye!" ââ?â?¬ csurgott végig az arcán. A zsebkend?je után nyúlt, és félig felemelt keze megállt a leveg?ben: „Csak nem fogok sírni egy nyamvadt dinnyéért, mint egy gyerek! E-egy gyerek? Gyerek!" ââ?â?¬ nevezte meg azt a csöppnyi kételyt, mely most hatalmasra n?tt a tudatában. A fakó asztalok sorára nézett, majd az órájára. Lassan vacsora id? volt, nem a piacé. Sarkon fordult. A visszafelé vezet? úton megpróbálta hideg fejjel összegezni a tényeket. Már másodjára maradt ki a fájdalom; ez már nem h?lyéskedés, hanem hírközlés. Hogy is lehetett ilyen naív? Miért nem gondolt rá? Az anyag gyenge min?ségét okolta, amiért egyre sz?kebb a fürd?ruhája fels? része.
A felismerés kérdéseket keltett benne, amelyek szerteágaztak, és újabb kérdésekhez vezettek. Kérdések, kételyek ââ?â?¬ válaszok helyett. „Beszélnem kell Edmunddal" ââ?â?¬ kristályosodott ki benne, mire visszaért az üdül?be.
A telep igazgatója el?szerettel fitogtatta modern gondolkodásmódját, megértését az idegenvezet?k el?tt:
ââ?â?¬ Ha szívügyben telefonálni kell, csak jöjjenek bátran az irodába.
Anna igyekezett nem berontani hozzá.
ââ?â?¬ Mikor megy a postára? ââ?â?¬ kérdezte ügyetlenül leplezett nyugalommal.
ââ?â?¬ Úgy negyedóra múlva ââ?â?¬ sandított rá az igazgató.
ââ?â?¬ Feladna nekem egy távíratot?
ââ?â?¬ Milyen címre? ââ?â?¬ húzta el? fiókjából az ?rlapot.
ââ?â?¬ Kenyeres Edmund, Budapest, VII. kerület ââ?â?¬ egészítette ki Anna egy bet?vel a Kenyere nevet, hogy magyarosan hangozzék.
ââ?â?¬ Ahá, szívügy? ââ?â?¬ mosolygott sejtelmes-megért?en az igazgató. ââ?â?¬ Tudja mit? Töltse ki maga ââ?â?¬ nyújtotta át a papírt, meg a tollat.
ââ?â?¬ Mihelyt visszajön a postáról azonnal kifizetem.
ââ?â?¬ Áh, elmegy a többi költséggel együtt ââ?â?¬ legyintett az igazgató nagylelk?en.
ââ?â?¬ Köszönöm ââ?â?¬ próbált mosolyogni Anna, de képtelen volt elnyomni a gondolatot: „Vajon akkor is ilyen készséges lenne, ha tudná ki rejt?zik a magyaros hangzású családnév mögött?" ââ?â?¬ Tün?d? pillantást vetett az igazgató pirospozsgás arcára, tüskefrizurás fejére. Az ?rlap „üzenet" rovatába a következ?ket írta: „Gyere értem holnap a nógrádver?cei állomásra. Együtt mehetünk vissza a kettes vonattal: Anna."
Megkereste Ildikót, a másik NDK-s csoport vezet?jét.
ââ?â?¬ Ildi, irtó z?rben vagyok! Azt hiszem, azaz majdnem biztos, hogy ââ?â?¬ csak mély lélegzettel tudta kimondani: ââ?â?¬ terhes vagyok.
ââ?â?¬ Te jó ég! ââ?â?¬ kapta Ildikó szája elé a kezét.
ââ?â?¬ Muszáj beszélnem a barátommal. Elmegyek holnap Pestre ebéd után, holnapután visszajövök. Nézz majd a csoportortomra!
ââ?â?¬ Ne izgulj, majd egybeterelem ?ket. Mondd azt nekik, hogy hivatalos ügyben kell sürg?sen elmenned, s ha van valami, forduljanak hozzám.
„Remélem megkapja a táviratot" ââ?â?¬ feküdt le, és kelt fel Anna ugyanezzel a gondolattal. Ebéd után bedobta a fogkeféjét a retiküljébe, és elindult a három kilométerre lév? állomásra. Már messzir?l látta, hogy Edmund a padon ül. Futásnak feszült a lába, de állapotának belényilalló tudata ugyanúgy, mint a lelkében kavargó bizonytalanság visszatartotta.
ââ?â?¬ Ndovucska!
ââ?â?¬ Szimba! ââ?â?¬ szédült valósággal Edmund karjaiba.
ââ?â?¬ Csak nem vagy beteg?
ââ?â?¬ Nem, nem.
Edmund szemét nem tudta megtéveszteni:
ââ?â?¬ Van valami szokatlan a nézésedben.
Anna megrázta a fejét. A Nap teljes erejével t?zött a padra.
ââ?â?¬ Fordulj meg, látom, hogy bántja a szemedet.
Anna átvetette a pad ül?kéjén a lábát, és a támlájára hajtott fejjel szemlélte Edmundot.
ââ?â?¬ Ha sötétben felgyújtod a villanyt, te egyb?l be tudsz nézni. Én nem: olyan, mintha éles kés vágna a szemembe ââ?â?¬ húzta az id?t. Nem tudta hogyan kezdje a mondanivalóját.
ââ?â?¬ Ndovucska, mi van veled? ââ?â?¬ hajolt hozzá Edmund.
ââ?â?¬ Nézd csak, jön a vonat.
Az ablaknál ültek le egymással szemben. Edmund elgondolkozva nézte Annát, várta, hogy mondjon valamit. Anna zavartan pislogott.
ââ?â?¬ Ndovucska, mi van veled? ââ?â?¬ érintette meg a kezét.
ââ?â?¬ Mostanában ââ?â?¬ fogta Anna suttogóra a hangját. Edmund közelebb hajolt hozzá az ?ket elválasztó kisasztal fölött. ââ?â?¬ Tudod, mostanában változásokat veszek észre magamon.
ââ?â?¬ Például?
ââ?â?¬ Irtóra megkívánok valamit, meg, meg a testemen is…
Edmund szótlanul d?lt hátra az ülésen, le nem vette a szemét Annáról. A következ? állomáson sokan szálltak fel. A vagonban fülkék helyett padsorok választották el az utasokat. Egy kiskatona került a közelükbe.
ââ?â?¬ Nahát, maga aztán messzir?l jött ââ?â?¬ fordult azonnal Edmundhoz. ââ?â?¬ Honnan?
ââ?â?¬ Kenyából.
ââ?â?¬ Az Afrikának melyik részén is van?
ââ?â?¬ A keletin ââ?â?¬ válaszolta Edmund, aztán Annához hajolt: ââ?â?¬ És a periódusod?
ââ?â?¬ Már másodjára maradt ki.
ââ?â?¬ Teljesen egyértelm? ââ?â?¬ nézett rá nagyon komolyan.
ââ?â?¬ Ott még melegebb lehet, mint nálunk ââ?â?¬ folytatta a katona.
ââ?â?¬ Igen ââ?â?¬ válaszolta Edmund ââ?â?¬ le nem véve Annáról a szemét.
ââ?â?¬ Meséljen már valamit Kenyáról! ââ?â?¬ kedélyeskedett tovább a baka.
ââ?â?¬ Nézze, szívesen tenném, de most nagyon fontos dolgot kell megbeszélni. Látja, nem vagyok egyedül ââ?â?¬ nézett Annára.
ââ?â?¬ Mit? Nem hajlandó beszélgetni velem, amikor pedig barátkozni akarok? ââ?â?¬ emelte fel a hangját a kiskatona. ââ?â?¬ Mit? Finnyáskodik, hogy nem beszélget velem. A fene a beképzelt négerét! Idejön a nyakunkra, és még pimaszkodik is! Hogy az anyád keservét! Vigyázz, mert mindjárt kihajítalak!
Edmund felállt. A katona is. Az id?s kalauz, aki a szemközti sorban kezelte a jegyeket, egyetlen fürge lépéssel közöttük termett, és csitítóan a katona vállára tette a kezét:
ââ?â?¬ Hagyjuk a diák urat, hagyjuk kérem. Maguk meg jöjjenek velem! ââ?â?¬ tárta ki védelmükre a karját. A katona hangosodásait a füle mellett elengedve a kocsi végébe vezette ?ket két egymás melletti üres helyre.
ââ?â?¬ A kiskatona biztos felhajtott néhány pohárkával ââ?â?¬ magyarázkodott elnézést kér?en.
ââ?â?¬ Biztos ââ?â?¬ ismételte Anna.
Edmund feldúltan hallgatott. A kalauz visszament a jegyeket ellen?rizni, a katonát csitítgatni, aki szitkozódott még egy darabig, aztán elcsendesedett. Anna a karjával törölte le az izzadságot a homlokáról. Lehúnyta a szemét. Szótlanul, egymás kezét fogva utaztak Pestig.
Az állomásnál taxiba ültek, Edmund megadta a címet. Csigalassúsággal haladtak a délutáni forgalomban. Edmund a házhoz közeledve odaszólt a vezet?nek:
ââ?â?¬ Elég, ha itt letesz bennünket a sarkon.
ââ?â?¬ Mi az, már te is sóher vagy? ââ?â?¬ jegyezte meg félhangon a soff?r, mintha magához beszélne, és beletaposott a fékbe. Anna behúnyta a szemét. A taxi megállt.
ââ?â?¬ Mivel tartozom? ââ?â?¬ nyitotta ki Edmund a pénztárcáját.
ââ?â?¬ Egy tízes lesz.
ââ?â?¬ Tessék ââ?â?¬ számolt ki tizenötöt ââ?â?¬, és nem vagyok sóher ââ?â?¬ nyújtotta át.
A vezet? zavartan tekintett a pénzre, felvonta a vállát, és szó nélkül eltette. Anna köszönés nélkül szállt ki. „Már csak pár lépés a kapuig" ââ?â?¬ nyugtatta magát.
ââ?â?¬ Én ugyan nem adtam volna borravalót annak a pasasnak ââ?â?¬ jegyezte meg a lépcs?házban.
ââ?â?¬ Pont azért adtam, mert nem számított rá.
A fal mellett a dívány sarkában egymást átölelve Anna úgy érezte, mintha hosszú utazás után végre hazatalált volna. Behúnyta a szemét, azt ismételgette magában, hogy a világ szép, a világ jó ââ?â?¬ és azon igyekezett, hogy elhiggye. A titkát megosztotta Edmunddal ââ?â?¬ már csak a fele súlyát érzte. Újra és újra a Mona Lisa jutott eszébe ââ?â?¬ és ? is rejtélyesen, befelé mosolygott. Amikor Edmund kezét nézte az övén nyugodni, elrévedezett: „Tejeskávé lesz" ââ?â?¬ és sugárzott bel?le a gyöngédség. Edmund ellágyult tekintettel nézett rá, és a haját símogatta. Egy hosszú szál csiklandozva hullott Anna vállára, ? meg óvatosan két ujja közé fogta, és végighúzta a körme között, mint néha, gyerekkorában tette. Az egyenes szál összepöndörödött.
ââ?â?¬ Megváltoztattad a keresztmetszetét ââ?â?¬ vette át Edmund, és a fény felé tartotta, mintha látná. ââ?â?¬ Ovális lett.
ââ?â?¬ Minél oválisabb annál göndörebb? ââ?â?¬ pillantott Edmund hajára.
ââ?â?¬ Aha! Praktikus a melegben, átjár rajta a leveg?.
ââ?â?¬ Most már tudom miért szögegyenes az eszkimók haja, meg a fókák bajusza ââ?â?¬ húzta a férfit. Magában pedig azt mondta megindultan: „Fele-fele lesz".
Anya ââ?â?¬ a maga titkos útjain ââ?â?¬ megérzett valamit.
ââ?â?¬ Tudod, gondolni sem merek rá, hogy feleségül mész Edmundhoz, és elutaztok Kenyába. Ki tudja mi vár rád abban a messzi országban, mi meg nem leszünk a közeledben, hogy segíthessünk ââ?â?¬ aggódott.
ââ?â?¬ Miért gondolod, nem lesz jó dolgom Edmund mellett? Nem megnyugtatóbb-e az a tudat, hogy ha messze is, de boldog vagyok, mintsem itt lássatok keseregni?
ââ?â?¬ Hát ha boldog leszel ââ?â?¬ csengett ki Anya hangjából a kétely. ââ?â?¬ És a gyerekek? A gyerekeidre nem gondolsz? Se a fehérekhez, se a feketékhez nem fognak tartozni.
ââ?â?¬ Szerintem mind a kett?höz fognak.
ââ?â?¬ Amit ti magatokra vállaltok, az a ti dolgotok, de a gyerekeitekre rákényszeríteni valamit, amibe nekik nincs beleszólásuk!
ââ?â?¬ Anya, biztos vagyok benne, hogy szép, és okos gyerekeink lesznek. Mért, milyenek lennének? ââ?â?¬ húzta fel a vállát. ââ?â?¬ Ez igazi vérfelfrissülés, ahogy mondják.
ââ?â?¬ Ezt aztán annak lehet nevezni! Egészen biztosra veheted, hogy afrikai nincs az ?seid között ââ?â?¬ szögezte le határozottan.
ââ?â?¬ Nalátod. Anya, én se Edmund, se gyerekek nélkül nem tudom elképzelni az életemet.
ââ?â?¬ Gondoltam ââ?â?¬ ingatta a fejét.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:47 :: Arany Ágnes
