Élt egyszer egy földm?ves aki dolgos, jószív? és önzetlen volt. Napkeltét?l napnyugtáig m?velte a földet, hogy gazdagon term?vé váljon. Egyszer – munkáját befejezve,-hazafelé tartva – lát egy szárnyaszegett kis hollót a földön verg?dve. Látszott rajta hogy repülne szegény, de nem tud – bármennyire próbálkozik – pedig ha nem tud felemelkedni, vadállatok martalékává vàlhat.
Megsajnálta a földm?ves, felemelte, kabátja zsebébe helyezte, és hazavitte. Etette, itatta, szeretgette. Pár nap elteltével felépült a kismadár. Szárnyait próbálgatva repkedett a szobában, konyhában, verandán.
Az asszonynak nem tetszett hogy a férje ennyit foglalkozik a hollóval, akárhányszor közelébe repült, mindig durvàn elhessegette. Zavarta a látványa is.
Egyszer tésztát dagasztott az asszony, majd otthagyta az asztalon, hogy szépen megkeljen, miel?tt formára szaggatja. Egy óvatlan pillanatban odarepült a kisholló, és kiváncsian csipegetni kezdte. Ízlett neki nagyon a tészta.
Amikor az asszony visszatérve ezt meglátta, nagy haragra gerjedt. Elkapta a kismadarat, és kivágta a nyelvét, majd úgy elhajította, hogy messzire zuhant le a háztól.
Ebédid?ben hazajött a gazda. Amikor megtudta, mi történt a kishollóval, nagy bánat lett úrrá rajta.
Nem is akart már enni, hanem azonnal a madár keresésére indult.
A nap már leereszkedett a fák lombjáig, mire az erd? széléhez ért.Harsány hangon szólitgatta.
– Hol vagy holló ? Hol vagy kis barátom ?
A holló az ismer?s hangra fölfigyelt a fák lombjai között. Sebesen a hang irányába vette útjàt. Amikor megpillantotta az embert, fojtott hangon próbálta jelezni hogy :
– Itt vagyok! – Majd, amikor közel értek egymáshoz, örömmámorban úszva üdvözölték egymàst. A holló a faágakon ugrándozva mutatta emberének a fészkéhez vezet? utat. Bemutatta neki fiókáit és a feleségét, akik örömmel fogadták. Megvendégelték amivel tudták.
Másnap haz indulni készült emberünk, amikor a holló két zsákot mutatott neki. Az egyik nagyobb volt, mint a másik. A holló arra kérte az embert, hogy válasszon közülük egyet ajándékba, útravalónak. Az ember szerény volt, és így a kisebbet válszatotta. Szépen elbúcsúztak egymástól majd a férfi elindult hazafelé a s?r? fák között.
Amikor hazaért látta ám, hogy az asszony dühösen várja. Kérdései szinte záporoztak:
– Hol töltötted az éjszakát ? Hogyan mertél engem egyedül hagyni ? – hajtogatta egyre.
Amikor kifogyott a szuflából, a gazda sorjában elmesélte neki, mi is történ. Akkor az asszony elvette t?le a zsákot, és kinyitotta.
Szeme-szája tátva maradt a csodálkozástól, amikor megpillantotta benne a sok gyémántot és ragyogó aranyékszereket. El is határozta, hogy másnap ? is meglátogatja a hollót, és hoz egy ilyen zsákot t?le.
Ahogy felvirradt a nap, és a kakas kukorékolásától lett hangos a vidék, gyorsan felpattant az ágyából. Összeszedte motyójàt, és útnak indult. Ment ment és közben csak arra a sok kincsre gondolt, mely majd a zsákban lesz. El is érkezett az erd?höz. Szólítgatta a hollót, aki meg is jelent a hivásra. Örömmel fogadta az asszonyt, és vendégül látta fészkénél.
Amikor elérkezett a búcsú ideje, a holló neki is el?vett két különböz? méret? és súlyú zsákot, majd felajánlotta útravalónak az egyiket. Az asszony csak méregette, hol az egyiket, hol a másikat, majd a nagyobbikat, súlyosabbikat választotta.
Aztán megköszönte a hollócsaládnak kedvességüket, és elindult hazafelé. Jócskán elhagyta már az erd?t, amikor a kívàncsisága ràvette hogy kibontsa a zsákot, és megnézze, mi van benne. Kioldozta a zsák száját. Látta hogy a mélyén kígyók, skorpiók mozognak, sziszegnek vérszomjasan a hirtelen fény hatására, mely megzavarta nyugalmukat.
Az egyik majdnem megmarta a kezét. Rémülten dobta le a zsákot, és sikoltozva, eszeveszetten rohant hazáig.
