Június 1.
Ma végre beköltöztem ebbe a rég áhított belvárosi lakásba. Remek környéken van N. város szívében, a közelben sétálóutcák mindenféle üzlettel, csupa nyüzsgés, csupa élet. Erre vágytam egész életemben; a vidéki élet sosem ízlett nekem, s?t fojtogatott. Még az sem szegi kedvemet, hogy egy órával el?bb kell felkelnem, mert a munkahelyemet elég nehéz megközelíteni a reggeli forgalomban. A munka rengeteg lesz, de szeretem ezt csinálni, és a fizetés is pompás. Ezt az állást egyébként megpályáztam.
Nagyon költséges egy ekkora lakást fenntartani, de igazán beleszerettem. Két szoba van; a keletre néz?t dolgozónak rendeztem be, itt van az ágyam is – egy szekrényb?l lehet lehajtani. Jó megoldás, nem? A nyugatra néz? szoba lett a nappali, nem túl nagy, de egy agglegénynek éppen megfelel. Összefutottam az alsó szomszéddal, egy csinos fiatal maca, sajnos v?legénye van, a jöv? hónapban összeházasodnak – ennek ellenére kikezdett velem, és hát én sem vagyok fából… A lakás többi helyiségét még ki kellene festenem, f?leg a fürd?t. Mekkora kád van benne! Teljesen zavarosan írok, de annyira fel vagyok dobva. Istenem! Szép nap ez a mai!
Június 3.
Anyáméktól levelet kaptam; szerintem még azel?tt feladták, miel?tt elindultam volna otthonról ide. Mint írják, jól vannak, Márta néni is. Brrr… Az a gonosz banya! Emlékszem, gyerekkoromban hogy megkergetett minket, amikor elsétáltunk az almafájának utcára kinyúló ága alatt…pedig meg se fordult a fejünkben hogy lopjunk azokból a kukacos gyümölcsökb?l. Azt írják még, hogy dögl?dik a kutyánk, Buksi. Kölyökkorom óta h?séges ebem, és hozzán?tt a szívemhez. Elég letört vagyok ma emiatt.
Még az se tudott jobb kedvre deríteni, hogy délel?tt együtt kávéztam a f?nökömmel. Az irodaház földszintjén lév? büfé egyik asztalánál ült és odahívott engem is. Beszélgettünk; kiderült, hogy ismeri anyámékat, rendszeresen megszáll a p.-i panziójukban. Lehet, hogy csak úgy hazudta, de végül is mindegy; most már valószín?, hogy végérvényesen megkapom az állást. Egyébként igen intelligens és udvarias ember, jócskán középkorú már, családja nincs, azaz felesége van, de gyermekáldásra már nyilván nem számítanak.
Sajnos még nem vagyok kész a berendezkedéssel, f?leg a konyha jelent gondot, elég nehéz kifesteni, de a többi helyiség viszonylag kész. Még nem tudtam körülnézni a városban.
Június 4.
Végre hétvége! Nagyon kifárasztott ez a fél-hét az új munkahelyen. Jól megy a munka. A f?nök tényleg ismeri anyámékat, meghívott minket bármely napra vacsorázni magához. Persze tudom, hogy csak egy kedves gesztus volt, úgyhogy nem kell komolyan venni; ám biztos vagyok benne, hogy kedvel, és igényt tart továbbra is a szaktudásomra.
Ma végre körülnézhettem ebben az élénk városrészben. Kellemes és szokatlan még, hogy bármit keresek, azt megtalálom a környékbeli üzletekben, és a kínálatra sem lehet panaszkodni. Persze vannak egészen drága butikok – ilyenkor örülök, hogy nincs feleségem -, azokba is be-benézegettem, hiszen nem tudhatják az eladók, hogy se pénzem, se feleségem – nyugtattam magam. Hát igen, némi elragadtatással szemléltem a forgatagot, elégedetté tesz, hogy most már én is eközé az örökmozgó nagyvárosi nép közé tartozom.
Június 5.
A parkolás még igen nehezen megy. A közelben van ugyan egy mélygarázs, de mint lenni szokott, nem elég nagy. Az utcán is csak a tilosban akad hely, én meg féltem az autóm.
Berendezkedtem a konyhában is; elég sz?kösen fért el a mosogatógép, de arra feltétlenül szükségem van, nem tudok megválni t?le, így a mosógép természetesen a fürd?be került. A toalett külön fülkében van, és nem a fürd?szobában. Ám a szomszéd lakásból meglehet?sen furcsa zajok hallatszanak át…a két mellékhelyiség ugyanis egymás mellett van.
Ma is sétálgattam az üzletsoron, és felfedeztem egy kis butikot az egyik beugróban, rejtett helyen. Kissé drága, de nagyszer? ruhákat és kiegészít?ket árulnak férfiaknak és n?knek egyaránt, meg is álltam a kirakat el?tt, hogy egy kis betekintést nyerjek a kínálatba. Megvettem volna az egyik zakót, de minek?, úgyis annyi van otthon. Különben azért is figyeltem fel erre az üzletre, mert olyan… furcsa a kirakat hangulata. Hogy is magyarázzam? Különös… Valami nem olyan benne, mint egy normális kirakatban. Még nem tudom mi, de rá fogok jönni.
Június 7.
Letegez?dtem a f?nökömmel! Szinte látom magam el?tt példás pályafutásomat: néhány éven belül osztályvezet? leszek, harmincöt évesen az igazgatótanácsban ülök majd, negyvenesen pedig az igazgatói székben (na jó, talán túloztam egy kicsit). Csak kevesekkel tegez?dött le a f?nök, hát még ilyen rövid id? alatt! Szóval reménykedem.
A Buksi kimúlt. Bevallom, megkönnyeztem; jó, h?séges kutya volt.
Megint sétálgattam az üzletsoron; odatévedtem a tegnapel?tt felfedezett üzlet elé – nem is láttam, merre megyek, a lábaim ösztönösen arra vittek. Sokáig álltam el?tte és belémhasított a felismerés! A kirakatban a próbababák olyan nagyon rendkívüliek! Két férfi és egy n?i van ott elhelyezve. Roppantul idegenszer?ek ezek a…tárgyak. Igen, persze hogy tárgyak, bár nehéz ezt kimondanom. Eh, bolondságokat beszélek!
Június 9.
Majdnem elütött egy autó! Nem tudom, mi van velem, teljesen el vagyok varázsolva. A kollégáim is észrevették, milyen szórakozott vagyok. Egész nap valami máson járt az eszem, nem a munkán, így több hibát is vétettem – ilyesmi még nem fordult el? velem, ez rossz fényt vet rám. Aggaszt ez az állapot; lehet, hogy felkeresek egy orvost, egy jónev? pszichológust, és megnézetem a fejem, mert érzem, valami nincs rendjén odabenn. És az az autó…hiszen meg is halhattam volna! Csak úgy leléptem az úttestre a pirosban, mintha erd?ben járnék, nem is tudtam, mit csinálok, és majdnem mi lett a vége?
A legrosszabb az egészben azonban az, hogy figyelmetlenségem okai a kirakatbábuk voltak, amiket abban a boltban láttam. Ez rémiszt?! Egyszer?en nem tudom kiverni ?ket a fejemb?l, ma is kénytelen voltam elmenni és megnézni azokat a…próbababákat.
Június 12.
Ismét ott jártam az üzlet el?tt; reggel elég korán felkeltem, és úgy tettem, mintha kocogni mennék. Átöltöztették a kirakatbábukat fürd?ruhába, és most látszik csak rajtuk, mennyire szépek. Az egyik különösen tetszik, barna, kontyba kötött haja van, és csodálatosan életh? szeme. Laurának hívom magamban, olyan ez a név, mintha épp rá találták volna ki… Milyen finom a fehér b?re, ahogy a combja kivillan a kend? alól… Egész nap rá gondoltam; találgattam, hány éves lehet, mióta van az üzletben, stb. Tisztára meg?rültem! De ilyen n?t, ilyen bombázót még sose láttam.
Emiatt a munkahelyemr?l is elkéstem, méghozzá elég jelent?sen, egy jó órát, és a f?nököm a szememre vetette, hogy még csak próbaid?n vagyok ott, mégis megengedek magamnak ilyen felel?tlenséget, könnyelm?séget. Tulajdonképpen igaza van, én se t?rném el, ha a még fel sem vett alkalmazottam ekkora arcátlanságot követne el. A többiek együttérzésükr?l biztosítottak a kis jelenet után, mert a f?nöknek, mondták, ez a vessz?paripája. Ez igen jólesett nekem.
A lakással egyébként készen vagyok, már csak apróbb hiányosságok vannak. A „hall" egész pofásra sikeredett, de a két szobába is remek bútorgarnitúrákat a találtam a régiségkeresked?nél meg a város legjobb üzleteiben. Egyéni lett az összhatás, az biztos.
Anyámék majd' mindennap telefonálnak, elmesélik, X.Y.-nal mi történt – és ezt fél órán át hallgatnom kell. Azt hiszik, érdekelnek az ottani pletykák, én nem akarom kiábrándítani ?ket, de már teljesen elszakadtam az otthontól.
Június 13.
Laura… Ugye mondanom sem kell, hogy amint pirkadt, ott álltam a butik üvege el?tt? Laura… Kitaláltam valami igen furfangosat! Bemegyek az üzletbe, és kérem az eladótól azt a bikinit, mai Rajta van. ?majd azt mondja, hoz a raktárból, de én addig er?sködöm, amíg le nem veszi Lauráról a fürd?ruhát, és akkor láthatom az én Gyönyör?ségemet! Bárcsak lenne bennem elég bátorság megtenni ezt!… Csakhogy érzem, nincs. Sose voltam bátor. De Laura el?tt titkolnom kell ezt! Feltétlenül… Bár hogy vehetné észre gyávaságomat, hisz végs? soron csak egy baba. Ugyancsak megbolondultam! Azért jó lesz vigyázni.
Természetesen megint késtem vagy másfél órát, a f?nököm tajtékzott, és az öltözékemet is kifogásolta, na igen, nyakkend? és öltöny helyett tréningruha…csak nagy nehezen sikerült kimagyaráznom magam. Mindazonáltal adott még egy esélyt. A többiek meglehet?sen furcsán néztek rám, ám végül nem szóltak semmit. Arra persze mindenki felfigyelt, hogy napok óta feledékeny és szórakozott vagyok, többször újra kellett kezdenem a munkát, amin dolgozok, és ez sok id?t vett igénybe. A leadási határid? vészesen közeleg, s még sehol se tartok, bár nemrég még két nap alatt megcsináltam volna.
Vettem két aranyhalat otthonra, a kivilágítható akváriumot a dolgozóban helyeztem el. Nem tudok meglenni valamilyen állat nélkül, ez az el?nye volt vidéknek a nevel?désemben. Kutyát vagy macskát lakásba nem javasoltak, ezzel egyet is értettem; a papagájokat túl zajosnak tartottam, a kanárikat idegesít?nek, a tengerimalacokat büdösnek – ezért maradtam a halaknál. Elég bonyolult a gondozásuk, de nagyon tetszenek, békés, csendes állatok.
Június 17.
Minden nap kimegyek Laurához, ez már szokásommá vált, reggel és este is ott vagyok. Bementem a boltba, úgy ahogy elterveztem, de végül is az eladó olyan csúnyán nézett rám, mikor megjegyeztem, a kirakatban lév? ruhát kérem, ezért a raktárból hozottal is megelégedtem, nem mertem er?sködni, megszégyenülve kullogtam ki a butikból. Szóval vettem teljesen feleslegesen egy n?i fürd?ruhát. Most bolonddá tettem magam Laura el?tt, vagy ami még rosszabb, azt hiheti, n?s vagyok. Ráadásul furcsa lelkifurdalás, szégyenérzet kínoz, amiért ilyen alantas, otromba módon közelítettem meg ezt a n?t. Éppen ?t, aki olyan szelíd és tiszta.
Igen, mindig késem, ám igyekszem lecsökkenteni tíz-tizenöt percre, és a csúcsforgalomra fogom, pedig mindenki tudja, valami másról van szó, és ki akarják fürkészni a titkomat, de én nem hagyom, nem!!! A lényeg, hogy az osztályvezet? elhiszi a meséimet a zárba törött lakáskulcsról meg a kigyulladó kenyérpirítóról. Ebédszünetben mindig rohanok Laurához – biciklivel, hogy ne kerüljek dugóba.
Június 23.
Megszólítottam! Én! Volt merszem megszólítani! Igen, tetszik neki a Laura név. Még senki nem adott neki nevet. Két éve van a kirakatban. Még azt is elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé – rögtön az els? beszélgetésünk alkalmával. De nem bírtam tovább. ?persze kedves finomsággal kimosolygott: egy férfi és egy kirakatbábu hogy kelhetne egybe? Belátom, igaza van. Hiába, a szívnek nem lehet parancsolni! Megígértem, hogy ezentúl minden napomat vele töltöm, mire azt válaszolta, hogy eddig is minden szabad percemet Rá áldoztam – észrevette ám! Nem is tudom, azt hittem, nem tud róla.
Amúgy csodás n?. Rengeteg mindenr?l lehet beszélgetni vele, igaz ez elég problémás, mert minden arra járó bolondnak néz. Hát csak nézzenek! Nem számít, ha Vele lehetek. Fantasztikus ez az érzés. ?rülten szerelmes vagyok, és ez felszabadulttá tesz, megrészegít, jóformán imádom az egész világot. Így még nem szerettem senkit, s?t, azt hiszem, máig nem is szerettem egyáltalán. Nem tudtam, mi az.
Tulajdonképpen csak aludni meg enni megyek haza. Nem járok be rendszeresen a munkahelyemre, tudom, hogy el fognak bocsátani. Ha mégis bemegyek, hasznomat nem lehet venni, nem tudok figyelni. Az aranyhalaimat kissé elhanyagolom, amúgy otthon minden rendben.
Június 30.
Olyan boldog vagyok, hogy azt nehéz elviselni! Laura egyre inkább hisz és bízik bennem, és ez megnyugtató. Szeret engem!!! Bevallotta könnyes szemmel, remeg? hangon. Mit is írjak még? Most lehetetlen többet!
Július 4.
Egy id? óta nagyon féltékeny vagyok. Laura gyönyör?, és ezen a forgalmas utcán minden percben megbámulja valaki – persze, tudom, a ruhát, amit visel (csinos kisestélyi). Nem tehetek róla nagyon gyanakvó vagyok, a tetejében csak messzir?l figyelhetem, mert az üzletvezet? elkergetett, amiért folyton ott sündörögtem. Az el?bb is, egy férfi vagy negyed óráig állt a kirakat el?tt, és biztosra veszem, ?t nézte. Az járt a fejemben, hogy odamegyek hozzá, és leteremtem, hiszen mégiscsak pimaszul viselkedett, s ha nem tágított volna, össze is verem.
Végül megkérdeztem Laurától, mit gondol err?l, de ?kinevetett: „Te drága, csak nem hiszed, hogy rajtad kívül bármiféle férfi érdekel ezen a világon? Én már megszoktam, hogy az emberek megállnak, nézel?dnek, de hisz nincs is ebben semmi rossz. Szeretném, ha ezt te is megértenéd." Nagyjából megnyugodtam, hiszek neki, mégis bánt, hogy mindenki láthatja. Már az a tudat is meg?rjít, ha bárki csak arra néz, ahol ?van. Esztelenül szeretem Laurámat, az eszményi n?: okos, szép, kedves, mi kell még?! És csak az enyém!…Nem, ez azért mégsem így van; az üzlettulajdonosé is – err?l teljesen megfeledkeztem idáig. Az eladó a tulaj is egyben, ezt megtudtam Laurától, akit az a ripacs semmibe vesz. Ez felháborít.
Elbocsátottak. Talán tegnapel?tt. Nem emlékszem pontosan, de végül is lényegtelen. Nincs állásom, nincs munkám, így egész nap Laurával lehetek. Néha a távolból figyelem, úgy, hogy ?ne tudjon róla, máskor meg egészen kirakat el?tt állok. Életem legszebb apjai ezek.
Július 19.
Legszívesebben rohannék vissza Laurához, bár hajnali három óra van, és rég írtam már. Az elmúlt napok felh?tlen boldogságban teltek el, mert úgy egy hete megkértem Laura kezét, s ?igent mondott. Most jegyben járunk, és ez roppantul elégedetté tesz, úgy érzem, az egész világ a lábaim el?tt hever! LAURA, LAURA, LAURA…legszívesebben csak ezt írnám most, ezt a szent nevet. Mindig ?t látom magam el?tt, ha nem vagyok vele, minden zenében az ?nevét hallom, minden napsugár együtt töltött perceinket idézi. Végre teljesen a magam ura vagyok, azt teszem, amit kedvem tart, nem parancsol nekem senki. ?rület ez az érzés…imádom, imádom ?t!…
Der?s, gondtalan napjainkat csak egy különös, kissé abszurd esemény zavarta meg. Valamelyik nap is épp a távolból fürkésztem Laura alakját, mikor ismét felt?nt a korábbi férfi, akit oly kivételesen szemtelennek találtam és veszélyesnek is, nem tudom, milyen értelemben, szóval visszatért, és megzavarta idillünket. Viselkedésében volt valami szemérmetlenség, valami d?hít? öntudat és magabiztosság, mely arra utalt, olyan információ birtokában van, mely romba döntheti egész eddig sikeresen titkolt szerelmünket Laurával. Elöntött a tömény düh, egy nagy indulat-vérrögként robogtam az utca véráramában a férfi felé, és egyszer?en meglöktem. Magam felé fordítottam, és meglöktem. Mindenki felém fordult, és ?si ösztönömmel éreztem, menekülnöm kell, s eliramodtam. Csak másnap mertem visszatérni, s óvatosan, settenkedve közelgettem Laura felé. Senki sem emlékezett rám, de mégis… nyomasztó érzés.
Úgy egy hétig nem voltam itthon, s mikor két napja felugrottam a lakásra, döglötten találtam az aranyhalaimat, az étel pedig megromlott a h?t?ben. Anyámék egyetlen levelére sem válaszolok, és újabban el se olvasom ?ket.
Augusztus 1..
Egy vagy két hete nem jártam otthon, az utcán alszom, hogy minél közelebb lehessek Hozzá. Csodálatos, eszményi ez az id?szak, nem is kívánhatnék teljesebb boldogságot Istent?l. Hálát adok neki, amiért ilyen kivételes ajándékot kaptam t?le. Egyetlen Laurám, kimondani nem tudom, mennyire szeretlek!!!
Augusztus? 30.
Szerelmünk lángolása kicsit sem hagyott alább, s?t!…
talán szeptember
Laura, Laura, Laura, Laura, Laura…
Október 1.
Iszonyat… Szörny?ség… Mi az? Mi van?… Istenem, ne!!!… Mi van velem? Mi történt?… Hányinger… Jaj, Laurám, édesem! Életem!… Borzalom, ami történt! Laura nincs többé!… Ma reggel elrohantam venni valami ételt, mert több napja nem ettem, s kínzott az éhség. Én ostoba! Ez a kín…A gyomrom volt az els?! Halálra koplalnám magam inkább, csak ez ne történt volna meg! Miért kellett ezt megérnem?! Az én hibám. Ha akkor még bírom azt a kis koplalást…csak egy negyed óra volt, épp nyitás el?tt… s mire visszaértem… tragédia…?már nem volt ott, nem volt a kirakatban, egy másik volt helyette, valami másik… Isten! Kétségbeesés… már akkor balsejtelem gyötört, mikor visszaindultam…és nem volt ott…berontottam az üzletbe, az eladó – azt hiszem – kiabált, nem hallottam semmit, csak forgattam fel mindent, s ?nem volt sehol…ordítottam; jaaaaj, Lauraaaa…hátrafelé kezdtem rohanni, a raktár felé, hátra és… mi történt utána…mi is…nem emlékszem, Istenem, nem emlékszem…megyek hátra…megyek hátra…és…jaaaj, ott van, Laura ott fekszik a raktárban…ott hever mellette a feje is, a keze, a lába…szétszedték, szétmarcangolták…a szerelmem, a fényességem…
Október 1. Hajnalban
Azt hiszem, úgy tudom elviselni ezt a mérhetetlen fájdalmat, hogy sejtésem szerint ez az utolsó bejegyzésem. Ma reggel valami végzeteset teszek majd. Nem félek, nyugodt vagyok, mert nincs mit veszítenem, Laura nélkül minden üres. Ma pontban nyolc órakor megölöm az eladót. Nem tudom, mi lesz azután – mindegy, végül is. Ez a négy hónap – milyen rövid id? – volt életem célja, értelme, fénypontja. Rettent? hirtelen d?ltek össze a boldogság képzetének légvárai, szinte fel sem fogom.
Indulok; már hét óra. Eszem valamit, miel?tt…és le is zuhanyozom. Imádlak Laura! Megyek.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:39 :: Kováts Eszter
