Egész jó kedvem volt, hogy végeztem a karácsonyi bevásárókörút utolsó állomásával is, megvettem a gyereknek az áhított mikroszkópot. Izgatottan, az örömt?l szinte a kezeimet dörzsölve értem haza, elképzelve hogy fog majd örülni neki. Visszagondolva, gyerekkoromban sokmindenr?l hajlandó lettem volna lemondani egy hasonló szerkenty?ért cserébe. 
Vacsora után a szokásos filmnézés helyett az iróasztalomhoz telepedtem, arra gondolván, jobb el?re felkészülni, hogy ne karácsony este kelljen majd ügyetlenkedni a szerkezet összeállításával. Egy jó félórát bíbel?dtem vele, és a kis mikroszkóp bevetésre készen állt. Azt hiszem, a helyemben bárki más is ki akarta volna próbálni a készüléket. Én egy az asztallapra tévedt apró rovart pécéztem ki magamnak, óvatosan felemeltem és a nagyítólencse alá helyeztem. Egyáltalán nem csalódtam, hiszen várakozásaimnak megfelel?en leny?göz? látványban volt részem. Egy egészen emberi ábrázatú furcsa lényt pillantottam meg, el sem tudtam volna képzelni, hogy létezhet rovar ilyen fizimiskával. A felfedezés örömére újabb pohárka száraz vörösbort töltöttem, majd visszatértem a vizsgálati alany további tanulmányozásához. Kicsit meglepve vettem tudomásul, hogy a parányi ízeltlábú nem mozdult el a helyér?l, mitöbb úgy t?nt, mintha egyenesen rám meredne. Ekkor hallottam meg azt távoli, ám mégis oly kellemetlenül ismer?s hangot.
– Mit bámulsz, Kovács?
Ijedten kaptam félre a fejem, ám meggy?z?dve arról, hogy a szobában rajtam kívül nincs senki, arra az álláspontra jutottam, hogy talán az izgatottságtól az érzékeim tréfáltak meg. Amint azonban ismét belenéztem a mikroszkópba, a rovar minden kétséget kizáróan felém fordult és ismét megszólalt.
– Igen, Kovács, hozzád beszélek. Fiam, te nem változtál semmit, húsz éve is pont ilyen hülye voltál.
Szinte kibírhatatlan volt a felismerés, a furcsa ábrázatú teremtmény egykori osztályf?nököm, Bélteky tanár úr hangján beszélt hozzám. Bélteky amúgy közutálatnak örvendett, a diákok rettegtek t?le a biológia óráin várható atrocitások miatt.
– Ilyen, nincs.- motyogtam. – Tanár Úr?
– Édes fiam, szedd össze magad és ne vágj ilyen ostoba arcot! Igen, én vagyok. Két éve volt a temetésem, megjegyzem senki nem volt ott az utolsó osztályomból, akkor kerültem át ennek a rovarnak a vázába. Az már csak a balszerencse számlájára írható, hogy pont az íróasztalodon kötöttem ki. Mindenesetre szép, hogy egyáltalán van íróasztalod. ?szintén szólva nem néztem ki bel?led.
Kicsit kezdett idegesíteni Bélteky stílusa, rovarként még csíp?sebb megjegyzéseket tett mint fénykorában osztályf?nökként. Szerencsére eszembe jutott, hogy er?fölényben vagyok, ha úgy tetszik hüvelykujjam egy csavarómozdulatával örökre elhalgattathatom. Ráadásul nem mindennapi csoda tanúja voltam és a kíváncsiságom a bosszússágom fölé kerekedett.
– Na, és milyen bogárnak lenni, Tanár Úr? – kérdeztem szemtelenül.
– Kovács, téged tényleg meg kellett volna húzni. Még most sem tudod megjegyezni, hogy nem minden rovar bogár?
– Ne leckéztessen már engem! – fakadtam ki dühösen. –Jogtanácsos vagyok és családapa. Hagyjon békén a tudálékos meghatározásaival.
Bélteky kajánul nézett rám, mintha még az egyik szemöldökét is felhúzta volna. Annyira felidegesített, hogy ismét töltöttem magamnak.
– Hogy milyen rovarnak lenni? Mondhatom, elég jól megvagyok. Igaz, kezek híján némiképp ügyetlenebb lettem, ugyanakkor rendkívül er?snek érzem magam és mindeféle kis nyílásba és hasadékba be tudok férk?zni. De a legjobb az egészben, ha kedvem támad, akár a plafonra is fel tudok mászni és megtapadva a magasban fejjel lefelé elmélkedni. Ezenkívül nincs sok különbség, most is kerülöm a zsíros ételeket, és a nappalitokban az asztalterít?n megbújva esténként megnézem a híradót. Az egyetlen amit bánok, hogy az olvasásról le kellett mondanom. Túlságosan nagyok a bet?k és amúgysem éri meg a kockázatot egy összecsapodó könyv lapjai között elken?dni. Kárpótlásként viszont rákaptam a vérszívásra. Hidd el, Kovács, jobb mint a cigaretta!
– Undorító! –hebegtem a felháborodástól, illetve a felzaklatott idegállapotomban elfogyasztott bortól.
Elhatároztam, hogy véget vetek ennek a diskurzusnak, egyszer és mindenkorra elszámolok Béltekyvel a múlt és a ma este sérelmeiért egyaránt. A mikroszkóp lencséje felé nyúltam, ám az idegesség és az id?közben kissé bizonytalanná vált mozgásom miatt elhibáztam. Véletlenül feldöntöttem a szerkezetet. Egy darabig próbáltam a parányi rovart az asztallapon keresgélni, ám Bélteky valahová felszívódott. Engem pedig a megpróbáltatásoktól és a kudarctól olyan ólmos fáradtság fogott el, hogy az íróasztalra d?lve elszunnyadtam. Valamikor hajnaltájban riadtam fel és miközben magamhoz térve felidéztem az esti eseményeket, arra a következtetésre jutottam, hogy álmodtam az egészet. Csak az a viszket?, ég?vörös csípés ne lett volna a karomon.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:46 :: Magyar Csaba
