Pista. Mindenki csak így hívta. A gyerekek néha szemtelen?l kancsi Pistának. ?t ez nem zavarta . Szinte már legenda volt a kis piacon a házak tövében. Minden hajnal ott találta a dobozok között. Járni is alig bírt de azért pakolt, cipelt egy kávéért vagy egy szál cigiért, néha csak jó szóért. Pista intézmény volt.
Mi – akik kölyökkorunk óta ismertük – tudtuk, hogy volt neki egy másik élete is. Akkor még szép szál, derék ember volt, vagy csak gyerekként t?nt annak. Volt lakása a barna házban, szép kis asszonykája – aki minden vasárnap sipítva ordított le férjének aki velünk együtt rúgta a b?rt a grundon: Pííísta eebéééd !!! Ilyen fazon a volt a Pista. Imádta a focit. Ez lett a veszte is.
A rendszerváltás után egy szép napon h?sünk azt olvasta hogy kedvenc NB II-es csapata felkerült a fels? osztályba. Nosza ki a pálya mellé gyorsan, hiszen nélküle amúgy se kezdenek el meccset. Be a zöld zsigába és t?z a pálya. Ott már nagy ünnepély várta. Hogyne ünnepeltek volna, hiszen az amúgy patinás klub végre újra a csúcson lehet. Ölelték Pistát, mint valami kaballát. A fergeteges jókedvben egyszer csak az akkori vezetés egy h?vös mondatot dobott be: Nincs elég pénz ! Veszélyben a bennmaradás. Pista mindent tudó mosollyal azt mondta?
– Szerzek pénzt szakikám.
Be az autóba, haza az asszonykához és útközben megszületett a nagy terv.
– Pista ha ezt meg mered csinálni én elválok t?led – sipította a feleség.
– De ha jól megy a csapatnak viszakapom és végre én is adhatok nekik egy kis segítséget
– Próbáld meg – üvöltött Rozi és földhöz csapta az esküv?re kapott vázát.
Pista vállat vont és a Népsporttal kivonult az el?szobába. Másnap beindult a nagy haditerv. Pista felkereste az ingatlanközvetít?t és szerz?dött velük a lakása eladására.
– Majd megleszünk e kis vekeri tanyán addig az asszonnyal – gondolta és vidáman hajtott ki az autópiacra.
– Hetveneze ? Ember meg van maga ?rülve? Ezért a roncsért legfeljebb ha negyvenet adok
– Nem kenyérre kell – mondta Pista büszkén – közügy – tette hozzá titokzatosan.
Végül ötvenötezerben megegyeztek. Pista vidáman ment haza . Busszal. Mire hazaért már csak egy cetlit talált a h?t?re ragasztva:
– Anyunál vagyok. Telefonáltak az ingatlanostól, eladták a francos lakásodat. Ne keress. Rozi.
– Majd megnyugszik gondolta Pista és felhívta az ingatlanost.
Három hét múlva Pista büszkén lépett be az egyesület ajtaján.
– Itt az igazgató úr? – kérdezte nevet?sen
– Menjen be Pista – mosolygott vissza a titkárn?.
A következ? bajnokin nagy transzparens hírdette a pálya szélén: Köszönjük Pista!
Eltelt az idény és a csapatnak nem ment olyan jól, mint gondolták. Id?közben Pista elvált Rozitól, akinek a bíróság odaítélte a vekeri tanyát is. Jöttek az ismer?sök és a barátok akiknél lehetett néhány napot aludni. Végül a kis piac és a relytély, hogy vajon hol szokott aludni Pista. Néha – ha találkoztunk – ferde szeme felvillant az örömt?l és odabicegett hozzám
– Hallottad? Már ötödik a LOKI, bajnokok leszünk az idén. A bajnoki pénzb?l lesz lakásom, talán még egy verda is, van egy cigid kisöcsém??
– Van persze, neked mindig öreg, meg itt ez a kétszázas igyál egy sört barátom.
– Sört, á dehogy veszek egy sportot és kávé is futja amellett kiolvasom a jó melegben. Meglásd öcsém, jöv? ilyenkor lesz lakásom.
Lett. A híres bajnokcsapatból senki nem volt ott a temetésen. Csak én meg néhány régi grund focista. A Pista SC labdarúgói. Szomorúan tettem le a piros fehér DVSC sálat a sírhantra. Hajrá Loki öreg barátom…
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:46 :: Orosz T Csaba
