Mintha csak egy test és egy lélek lenne, úgy lopakodtak együtt a pumák holdárnyékban. Az enyhe szél lustán simított végig bársonyos, fekete hátukon, selymes tenyerével mögéjük vitte a szagukat. Osont a falka fától-fáig, k?faltól-k?falig, egy ütemre lélegezve, egy ütemre mozdulva. A holdfényes éjszakában szikrázott a világ anyjának ezüstje. A tér kövei kirajzolódtak a holdvilágtól, a közöttük lev? rések feketéllettek a kövek vörösesbarna fénylése között. A puma csapat a tér sarkában megállt, test, test mellé simult. Sietve futottak át a fénytavon, mint egy nagy, titokzatos árny, úgy suhantak hangtalanul. ?k hamarabb odaértek a hallgatás verméhez, mint embertársaik a toronyból.
A hallgatás vermében Ook aludt. A hangtalan csend, a fénytelen vakság id?tlenné tette az id?t, embertelenné tette az emberit, víziók gyötörték, hallucinációk csiklandozták, fantom érzések szekírozták a fogva tartott testét, még az imént, de mostanra már kimerült az agy, kikapcsolt. Bódult, de jótékony alvás lepte meg a rabot. Öntudatlan, álom nélküli alvása kábulat volt inkább, mint alvás, de mégis enyhülést adó szünet volt a gyötr?désben.
Az ?rök a verem tetején keresztben feküdtek, az egyik halkan dudorászott, a másik szendergett, fel-felnyitva ólomsúlyú szemhéjait. A pumacsapat körbe vette a két maniniket. Szaladtak körbe-körbe, majd az egyikük az egyik maninik lábához dörgöl?zött, meglökdöste orrával az inahajlatát.
– Teremt? Atyám! Ez akar t?lem valamit! – döbbent meg a katona.
– Mit akarsz? Mit tegyek? – nézett esdekelve a falkavezérre az imént még gondtalanul dudorászó ?r, akinek a szíve most már a torkában dobogott.
Látta, hogy esélye sincs a védekezésre, ha ez a falka rátámad, végeznek vele.
– Valami irányba lökdös! – ébredt meg teljesen a posztján, a másik. – Azt akarja, indulj el!
– Te itt maradsz?
– Dehogy maradok, még rám veti magát valamelyik, jobb, ha nem ellenkezünk!
– Csak a szemébe ne nézz! Csak bele ne nézz a szemébe! Csak eredj, amerre irányít!
– Teremt?m, − sóhajtotta a dalos kedv? – ilyet még életemben nem hallottam! Mit akarnak ezek?
A puma, éppen hogy csak, de belecsípett fogaival a maninik lábikrájába.
– Megyek, megyek! – ugrott meg a késleked?.
A két ?r ment el?l, mögötte sorakoztak az állatok. Mintha gyakorlottan kísértek volna embereket, ék alakban követték ?ket, kett?-kett? mellettük, kissé lemaradva, kett? mögöttük, egy pedig, az ék csúcsán hátul, vissza-visszanézve követte ?ket. Beterelték a két ?rt, a f?térre, annak is a kell?s közepébe. Ott körbe fogták ?ket, és nem mozdultak. Ha valamelyik maninik megkísérelt kilépni a körb?l, dühödt morgással adták tudtára, nem jó gondolat, nem jó lépés.
A maninikek úgy álltak ott fegyverükbe kapaszkodva, mintha dísz?rséget állnának, a lenyugvó holdnak. Benik, Man, Tzswen, Ik’, Itzli és Etz’nab látták a fogva tartott ?röket a fényes tér közepén. Meggyorsították lépteiket a fénytelen ösvényen, igyekeztek a hallgatás verméhez.
Tzswen egyetlen mozdulattal nyitotta fel a záró k?lapot, Ook kegyetlen börtönének ajtaját. Benik leereszkedett, a kábultan szunnyadó férfihez.
Hanghullámokat gerjesztett a magával vitt készülékkel, fokozatosan emelte hallható tartományba a hang impulzusokat, Ook lezárt szemhéjára fényhullámokat küldött. Ook, hamar magához tért, pillanatig nem tudta, mi történt, hol van, de gyorsan átlátta a helyzetet és megpróbált kiemelkedni a sz?k veremb?l. Ik’ nyújtotta er?s két karját, Ook megkapaszkodott kikecmergett a szabadba!
– Csak néhány órát voltál a veremben. Csak annyit, amíg a vizeket a dagály dagasztja. Mi eljöttünk érted, hogy kezedbe adjuk a kést, ami elvágja a múltat a jelent?l, ami megmetszi a jöv? életfájának venyigéjét, hogy term?re fordulhasson. – Etz’nab sietve, röviden beszélt, remélve kevés szóból is sokat ért Ook.
– A fehér rózsa kibontotta szirmait!
– Vérrel locsoljam meg? – Ook hangjában mérhetetlen keser?ség buddogott. – A kiontott vér az égbe kiállt, a földön pedig, új gyilkolásra sarkal!
A nagy, er?s testalkatú férfi, szinte összecsuklott a teher alatt.
– Nem tehetem, nem tehetem! – mondta, mind magabiztosabban a maninik.
– El fog menni a csapatával magától! Itt várjatok meg! Vissza kell térnem tettem után a verembe!
A többiek nem kérdeztek semmit, nem tehettek semmi mást, mint amit Ook kért, nem tehettek mást, mint vártak, reménykedve várakoztak.
A Nap mintha hamarabb küldte volna el?re a hegyek mögül kémlelni veres sugarait a lila égre. A Hold, mintha hamarabb sápadt volna el, mint más pirkadatkor.
A csend oly éles volt, mint a megpattant jég, oly hideg volt ez a csend, mint a jéghegyek gyomrába záródott, halálba deresedett élet.
A fények er?södve fürkészték a tájat, egy-egy nagy k? kontúrja, mintha legördülni készen állna, úgy rajzolódott ki a pirkadattal verg?d? mennyboltra a hegyormon.
– A teremt? isten megmutatja a pusztából a kivezet? utat, az élettel áldott ligetbe! Bízzatok! – suttogta Itzli.
– Imádkozzunk! – lehelte Man. – Könyörögjünk istenhez, segítse Ookot a tervünk kivitelezésében!
– Segítse Isten gyilkolni a szövetségesünket? – kérdezte halkan Tzswen.
Isten a szeretet, Isten a jó, a szívedben! Isten a jóság létezése! Isten a létezés jósága! A szeretet nem öl, a jó nem ontja ki él?társa vérét! Mire kérjük hát a Teremt?t? Segítsen minket gyilkossá válni, segítsen minket gonosz tervünkhöz, segítsen nekünk elszakadni t?le, elválni a szeretetteljes jóságtól, segítsen minket a gonoszhoz szeg?dni? – Tzswen a fejét csóválta.
Benik fürkészve nézett a hídépít?re a hajnali fényben.
– Tegyünk akkor fogadalmat! Ha sikerül a tervünk, miszerint Chikchan zsarnokságától megszabadulunk, akkor térden csúszva megyünk fel a Megmenekülés Hegye legmagasabb csúcsára, hálát adni Istenek! – tapogatózott az ifjú orvos, mi lenne Tzswen szerint a helyes módja isten engesztelésének.
– Üzleti partnernek tekinted talán az Atyát, aki mindenek Atyja? Ajánlatot teszel, mint egy fogadáson? – Tzswen olyan leverten, olyan szomorúan mondta, lelki fájdalmát szinte tapintani lehetett körülötte.
– Mondd hát te az imát, majd mi utánad mondjuk, Istennek választott gyermeke!
– Ha egy jó apának tizenkét gyermeke van, melyik a kiválasztott? Mindig amellett áll, akinek a legnagyobb szüksége van rá. Istennek mind egyformán szeretett, kiválasztott gyermekei vagyunk.
Etz’nab mindeddig csendesen, szótlanul állt.
– Isten szabad akaratot adott az embernek, test szerint élni, vagy testben, de lélek szerint élni! Ha azért fohászkodunk, hogy testben gy?zhessünk mások felett, megölni, elpusztítani legyen furfangunk és er?nk a másikat, akkor az alantas létet választjuk, amib?l pedig Isten minket, embereket már a teremtés kezdetén kiemelt.
Imádkozzunk hát istenhez magunkért és embertársainkért, hogy megmaradhassunk igaz embernek, akiket isten a lelkével az anyagi lét fölé emelt!
– Chikchan pedig utunkban áll! Nincs mit tenni, mint eltaposni! – Ik’ parázsló szemeivel mesterét Etz’nabot vizslatta.
– Ook tiszta lélek, meg fogja találni a megoldás kulcsát! – válaszolta Etz’nab a fel sem tett kérdésre.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:46 :: Adminguru
