t?zokádó sárkány
tárja karjait
mögöttem
porban fekszem
t?zokádó sárkány
tárja karjait
mögöttem
lángnyelve izzón
várja halott testem
s a remeg? félelem
rémülettel vegyül el
bennem
kiáltanék
– de kinek?
eleven halálom
keserves jajszavát
úgysem hallja meg
csak a rabruhába
öltöztetett
félholtra kínzott
tömeg
itt
mindenki
ugyanazt éli meg
itt
minden út
egy irányba megy
halálba futnak
a vagonok kerekét
csikorgató sínek
nem számít
az éhség
nem számít
a hideg
(testünk
er?tlenségt?l
remeg)
kiáltanék…
de a világ
úgysem
hallja meg
foszló húsomba
élesen vájja fogát
a gy?lölet
s hogy ne feledjem
a halál okát:
a sárkány
újra és újra
tüzet okád
dics? menet indul
a halálba
számkivetve
halomba-hordába
fekszem a porban
kínban
s nyomorban
félek
– még élek
sokunkat
befogadta már
az Örökkévaló
(nem kell itt senkinek
útravaló)
szögesdrót mögött
vérzik el a remény
s gázkamrába fullad
az éltet? oxigén
fekszem a porban
szennyben
és mocsokban
mellettem
életek gyötr?dnek
éhen – vagy
halálos kórban
ebben az
embertelen
pusztító
pokoli korban
ahol ember
embernek szemét vájja
s magát istenként ülteti
szégyene trónjára
fekszünk szorosan
együtt a porban
s mormoljuk
könnyes imánk
egymást követ?
sorban
halkan
mellettünk hangtalan
térdel egy fohász
– talán lesz majd
egy új világ
egy szép
egy csodás!
(ha majd
eljön a Messiás)
talán lesz még
egy új világ
ahol az istenek
szent neveit
büszkén ?rzi
a méltóság
egyszer
talán…
fekszem a porban
lelkemmel már
utamra indultam
hitem a vesztem:
halálra születtem
mégis viszem
keresztem
a t?zhalálban sem
eresztem
2007. január 04.
Megjegyzés: Auschwitz-Birkenau áldozatainak emlékére…
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:47 :: Arany Tóth Katalin
