Sokunkat foglalkoztató kérdések lehetnek ezek…
Mire feloldódsz id? vizében,
talán létedb?l addig kinézem
ki vagy nekem, ki sorsom vagy félig,
talán eljutok a lélekmélyig,
kötéllé sodort percek kísérnek,
mert nem tudom, hogy milyen lényeg
rabolta meg a bels? világom,
s bénult vagyok, míg magam kitárom.
Faggatom szálló emlékeimet
hogy végre talán megismerjelek,
mert tudom én már azt az ?si b?nt,
hogy nem ismerjük, akit ismerünk,
hallgattuk bár – noha ez nem segít –
a forró szív vad dobbanásait,
s éjb?l, míg nappalra váltott az ég
éjszakákon lélegzetvételét.
Hányszor, mikor felszállt rólunk a köd,
lestem mi van a homlokod mögött,
milyen gondolat, milyen buja vágy
kerít markába s üldöz tovább,
s mib?l annyiszor reményt, ihletet
merítettem, csak néztem, a szemed
egyszer tán visszaveri fordított
prizmáján azt, mi benned a titok.
S hát egyszer sem… Nem használt kérés, se más,
jó szó, udvarlás, se káromkodás,
mit tudni vágytam, az rejtve maradt
csukott pilláid, sima b?röd alatt,
s emelték, vitték szép testedbe zárt
sejtjeid minden titkodat tovább –
hová, miért – elmondja majd, aki
ért téged – én nem tudlak megfejteni.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:44 :: Bonifert Ádám
