Csörgősipkában jönnek évek, árnyékon hizlalt napsorok…
Mint neonfények éjszakában
világít bennem valami,
tört szófüzérbe mar a szájam
s vélem a holdfényt hallani;
préselt felhőből szüreteső
hullik tátongó föld fölé,
én, ködben mindig fényt kereső,
csápjaim nyújtom ég felé.
Kapaszkodom a felhőrojtba,
lábam tapos a csillagokra,
világít titkon északi fény,
csillag jár utam két felén.
Csörgő sipkában jönnek évek,
árnyékon hizlalt napsorok,
nyújtott kezemmel szelet tépek
és szélmalommal harcolok,
repedt sziklák aljára ülve
homokot morzsol két kezem,
hol megfeszítve, hol enyhülve
a biztos pontot keresem.
Szemem nyitom a mérhetőre,
hullámom áll a felkelőre,
anyagot érzek látva-hallva,
a föld szélére ráhajolva.
