Bonifert Ádám : Mese a madárijesztőről, aki karácsonyfa lett.

Nyomtatás

Élt egyszer egy gonosz ember, aki abból élt, hogy összeszedte a gyenge, beteg állatokat. Nem azért, hogy a betegeket meggyógyítsa, és a gyengéket feler?sítse, hanem megölte és eladta ?ket olyanoknak, aki feldolgozták a kis állatokat és mindenféle készítményeket csináltak bel?lük. A gonosz ember neve Sintér volt. Az állatok féltek t?le, de nem tehettek ellene semmit, mert er?s lévén még puskája is volt.

A madárijeszt? egy rúdon álló figura volt, akire mindenféle rossz ruha, zörg? papír, és edény volt felakasztva. Kint lakott a réten, az volt a dolga, hogy a termést védje a madaraktól, akik felcsipegették a magokat, így kevesebb termett a növényekb?l. Ha arra repültek a madarak, a madárijeszt? kezét-lábát mozgatta, hangosan zajongott, hogy el?zze ?ket. De eközben sajnálta is ?ket, ha éhen maradtak, ezért sokszor tett úgy, mintha nem látta volna a kis állatokat magokat csenni. Vagyis jó szív?, együttérz? volt.

Történt egy nap, hogy a mez?n sok állat gy?lt össze és arról tanakodtak, hogyan tudnák megvédeni magukat a sintért?l. Tanakodtak, gondolkodtak, de semmi nem jutott eszükbe. A madárijeszt?, aki hallotta ?ket, odaszólt:

–  Segítek nektek, ha akarjátok!

–  Hogyan tudnál te segíteni? – nevették ki az állatok – Hiszen még futni sem tudsz, nem is tudod elhagyni a helyedet.

–  Össze kell fognunk, akkor er?sebbek leszünk, mint a gonosz ember! – felelte a madárijeszt?.

–  Hogyan fogjunk össze? – kérdezték t?le.

–  Hát például úgy, hogy mindig legyenek ?rök, akik lesik, merre jár a sintér, és ha jön, akkor riasztanak engem, én riasztom a többieket, így mindenkinek lesz ideje elbújni.

–  Ez tényleg jó gondolat! – kiáltoztak az állatok és mindjárt meg is beszélték, hogyan legyen az ?rszolgálat a különböz? útvonalakon.

A kijelölt ?rök mindjárt el is foglalták a helyüket. Éppen jókor, mert az egyik úton a sintér már jött is a kocsijával, hogy állatokat gy?jtsön be. A vércse, amelyik el?ször meglátta, vijjogni kezdett. A madárijeszt? ekkor a rajta lév? összes edényt elkezdte zörgetni, még kiáltozott is, hogy "Jön, jön, jön!" A többi madár ennek hallatára trillázni, csipogni, fütyülni kezdett, mire az állatok elfutottak a világ négy tája felé, nem maradt a közelben egy sem.

A sintér körüljárta a mez?t, csodálkozott, hogy egy állatot sem talált ott, de aztán estefelé hazament. Amikor elmúlt a veszély, az állatok szép lassan visszatértek és boldogan ünnepelték a sikeres akciót. Veregették a madárijeszt? vállát, aki ilyen jó tanácsot adott.

A következ? napokban hasonlóan zajlott le a sintér mindegyik útja. A

madárijeszt? és a madarak id?ben riasztottak. De néhány nap után a sintérnek gyanús lett a dolog. Körülnézve, meglátta a réten a madárijeszt?, odament hozzá és megkérdezte:

–  Hová lettek az állatok?

A madárijeszt? hallgatott, nem válaszolt semmit.

–  Nem akarsz beszélni? Megbánod! – kiabált vele a sintér. De a madárijeszt? nem ijedt meg, továbbra sem

szólalt meg. Ekkor a sintér ezt kérdezte:

–  Sajnálod az állatokat, amiket én összegy?jtök?

A madárijeszt? erre önkéntelenül megszólalt:

–   Igen, sajnálom ?ket.

A sintér erre ravaszul, barátságosan, lágy hangon folytatta:

–   És fáj értük a szíved?

A madárijeszt? nem gondolta, hogy maga ellen beszél, ezért ?szintén felelt:

–   Nagyon, nagyon fáj!Látod, nekem is fáj értük a szívem. – ravaszkodott a sintér – De akkor miért nem segítesz nekik?

A naiv madárijeszt?, aki mindig nyílt és ?szinte volt, gondolkodás nélkül rávágta:

–   De hiszen segítek! Szóltam nekik már nem is egyszer! – és ezzel önkéntelenül elárulta magát.

–   Úgy? Szóval te segítesz nekik? – csattant fel a sintér – Szóval ezért nem tudok elkapni egyet sem!

A madárijeszt? most vette észre, hogy elszólta magát, elárulta azt, amit kitervelt az állatokkal. De már nem tehetett semmit, a kimondott szót nem lehet visszaszívni. A sintér ráripakodott:

–   Megbüntetlek, mert ellenem tettél!

–   Inkább velem tegyél valamit, és ne a kis ártatlan állatokkal.

–   Sajnálod ?ket, mert jó szíved van. Szólsz nekik, mert tudsz beszélni. Ha nem lenne szíved és nem lenne nyelved, akkor ez nem fordulhatna el?! – gondolkodott hangosan a sintér.

–   Neked adom ?ket, ha ezentúl nem bántod az ártatlanokat. De többé ne gyere erre a vidékre!

Ekkor a sintér megfogta a madárijeszt?t, kivágta a nyelvét és kiemelte a testéb?l a szívét.

–   Most már nem tudsz sajnálni szív nélkül, nem tudsz beszélninyelv nélkül. Ezt érdemelted ki! A szívedet és a nyelvedet magammal viszem, megmutatom a többi madárijeszt?nek, hogy mással ne forduljon el? ilyen eset.

Miután a sintér elment, a madárijeszt? csak állt a réten, úgy érezte sírni szeretne, de szív nélkül sírni sem tudott. De a helyzet megváltozott, a sintér azóta már nem jár arra, a kis állatok biztonságban vannak.

Valamivel a kés?bb az állatok visszajöttek és körbeállták a madárijeszt?t, aki miattuk áldozta fel magát. És elhatározták, hogy mindig tisztelni és szeretni fogják ?t, és amíg élnek, barátjuknak fogják tekinteni.

Ha ma gyerekek mennek ki a rétre, láthatják, hogy a madarak gyakran rárepülnek a kinyújtott kezére, a vállára, csivitelnek, trilláznak neki, mintha beszélgetnének vele. A madárijeszt?vel, akinek nincs szíve, mert értük adta oda, aki azonban mégis a szeretet szimbóluma a szemükben.

Aztán egyre több csillogó ruhát vittek neki, kis cseng?ket akasztottak rá, üveggömbökkel, arany- és ezüst szalagokkal díszítették. És amikor feltámadt a szél, a madárijeszt?n a gömbök, cseng?k csilingelni kezdtek és mindenki úgy érezte, hogy valóban beszélgetnek egymással. Így adódott, hogy elnevezték, Csiling-Giling lett a neve. És a környék összes gyereke kijárt hozzá, ott játszottak mellette, csacsogtak, nevetgéltek körülötte, szórakoztatták ?t is, egymást is. Aki sokat csilingelt neki, jelezve, hogy ha nincs is szíve, valahol azért létrejön benne a szeretet tiszta érzése.

Amikor pedig leesett a hó, a gyerekek kitalálták, hogy az ? Csiling-Giling madárijeszt?jük legyen a karácsonyfájuk. Feldíszítették úgy, ahogy bármely más feny?fát szoktak. Csillagszóró is volt rajta, egyet-egyet meg is gyújtottak és hitték, hogy a madárijeszt? ezt is nagyon élvezte, mert sokat csilingelt. És karácsonyeste ajándékokat vittek neki és egy nagy papírra ezt írták fel, nagy bet?kkel:

"Aki erre jársz, egy pillanatra állj meg e bátor és h?s barátunknál. Ha azt hallod, hogy csiling-giling, akkor azt jelzi, hogy téged is elfogad a barátjának e szív nélküli, mégis csupa szív társunk, akit nem hívunk már madárijeszt?nek. Ha viszel neki új ruhát, annak nagyon fog örülni. Szeresd és óvd ?t is, társait is, mert több bennük az érzés, mint gondolnád!"