Hideg reggel,
dermeszt? érzés,
bénító látvány.
Tisztaszoba,
asztalka pohár,
tusádnak nincs nyoma.
Vesztettél?!
Két év: ennyi.
Nincs több. Bevégeztetett
a harc, mit a kórral vívtál.
Cseppenként szívta el az életed.
Hol reményt, hol bánatot
adott a harc –
a vágy hogy legy?zd,
oly er?s volt, és oly közel,
a gyógyulás.
Szívem reménye szertefoszlott,
mint szélbe kiáltott szavak.
Mégis gy?ztesek vagyunk mind,
hogy veled voltunk a harc alatt.
Most nincs fájdalom,
se szenvedés, csak néma csend –
lelked fenn jár a csillagokban,
s velem nevet, mindörökre.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:48 :: Dobó Erzsébet