kisslaki : A TERRORISTA SAJT

Nyomtatás

(meghallgatom)

 Előlegezve Verő László születésnapjára, aki úgy és akkor ünnepelheti az évfordulóját, mint az Angol Királynő őfelsége.

— Semmi gond — mondtam Verő Laci barátomnak, aki a Héttorony elektronikus irodalmi lapot felelősen főszerkeszti — persze, hogy viszem, igazán szóra sem érdemes — válaszoltam mikor megjegyezte, hogyha már úgyis jövünk hozzá, vigyünk neki a piacon fellelhető legbüdösebb francia sajtból egy motringgal. Hangsúlyozottan kérte, hogy lehetőleg a bátyám szerezze be, mert az ő kifinomult ínyenc érzéke, garancia számára a sajt pedigréjére, amit sajnos mondania sem kell, hisz az én paraszt ízlésem nem evidens. 

Így igaz.

Tehát Béla bátyám megvette, hazavitte, a hűtőbe mind betette — miután a sajtot az üzletben ötszörös fóliába beforrasztották. Másnap már a hajnali órákban — miután felesége a szekrényből a kertbe vitte a ruhákat szellőztetni s megrendelte a lakás újrafestését — kijelentette, hogy vagy ő, vagy a sajt, mert még egy éjszakát nem fognak hármasban egy fedél alatt eltölteni.

 Gordiusi megoldás: bátyám azonnal átszállította a bajkeverőt hozzám tudván, hogy feleségem már kiskorában elvesztette egy gyerekbetegség következtében szaglóképességét. A sajtcsomagot óvatosan kihelyeztem az erkélyre, vigyázva leraktam, nehogy felébredjen, majd hirtelen visszaugortam és bezártam magam mögött az üvegajtót. A zajra persze, hogy felébredt. Egy darabig morgott, fújt dühösen, de végül azért sikeresen a szabadba harapta magát. Kopogott, zörgött az üvegen, de mikor látta, hogy nem tud behatolni, alattomosan fixírozott az üvegen keresztül. Meguntam makacs bámulását, egyszerűen behúztam a függönyt.

 Pontosan tíz percet pihentem, mikor a ház elé szirénázó mentőautó az alattunk lakó idős, szélütött nénit beszállította a frankfurti egyetemi klinikára. Ott az őt körbevevő orvosok nem értették, hogy a beszélni képtelen paciens mért mutogat botjával makacsul a plafon felé. Mindenesetre a főorvos benntartotta további megfigyelés végett.

  Másnap mielőtt elindultunk az ezer kilométeres útnak, biztonság kedvéért a sajtot még egy vánkosbörtönbe is bebugyoláltuk és úgy gyömöszöltük be a lakómobil hűtőszekrényébe. Innen még egy Monte Kristóf se tudna kiszabadulni.

— Most gyere ki te piszok! — mondtam, evvel rácsuktam az ajtót.

A hegyeshalmi határátkelőn gyenge volt a forgalom. Kurt Weber már türelmetlenül várta, hogy megjöjjön a magyar váltótársa, mert a finom soproni asszony végre megígérte, hogy feljön hozzá Bécsbe a lakására. Órájára pillantott. Megvolt még – ugyanis kollégájával történt, hogy egyszer a lekezelt útlevelet átnyújtotta a belépőnek s mire kezét visszahúzta az óra már nem volt a csuklóján. Röviddel később már a ´Piroschkagulasch` étterem vécéjében folyt az ádáz alkudozás rá, egy üzbég lánykereskedő és egy török átutazó történelemtanár között.

 Kurt Weber rendberakta az asztalát. Maradék szalámiszsemléjét Vavraneknek a határőr kutyának adta, ki maga sem tudta, hogy melyik oldalon is szolgál tulajdonképpen, ezért mindkét államtól beszedte járulékát. Nem firtatták az altisztek, mert gondolták, hátha valami nagykutya van a háttérben.

Időközben belépésre begördült egy német lakómobil és a vezető lehúzta az ablakot. Ekkor történt a katasztrófa. Weber első pillanatban terrortámadásra gondolt a zalai gáztartályok ellen, amely megbénítja átmenetileg az egész Dunántúl életét, beleértve a légtéren áthúzó vadászgépek navigációs képességét is. Az odőr első hulláma, ami a kocsiból áradt, azonnal megbénította az agyát, de szerencsére a vegyigáz riadót kiváltó jelzőre zuhant.

A szirénák sikoltozására leállt a forgalom és kitört a pánik, csak Vavranek zabálta kétpofára csámcsogva menázsiját. Közben megérkeztek a gázmaszkos terrorellenes kommandósok. Oszlopok, autók fedezékéből szökdelltek elő egymást fedezve a lakómobil felé. Az elvakító hangsokkoló gránát belövésére nem volt szükség. Mikor az első harcos elérte az objektumot, hirtelen beugrott az autóba, feltépte a hűtő ajtaját és ráfogta géppisztolyát a félelemtől remegő sajtra. Most már nem volt olyan hányaveti, rémülten pislogott a fegyver csövébe.

A kommandó parancsnoka lefújta az akciót. Lepecsételtette a hűtőszekrényben lévő küldeményt, amit csak a szerkesztő házában, zárt ablakok és behúzott függönyök mögött nyithat fel. Időközben becsörömpöltek kerékpáron a tévedésből riasztott wienerneustadti sporthorgászok, ugyanis azt hitték, hogy a héten ismét feltűnt a Fertőtóban a Loch-Nessi szörny húga, holott csak Egon, a pénztelen befektető-vállalkozó úsztatta gazdag, de ronda menyasszonyát.

Pest felé szinte eseménytelen volt az út, ha leszámítom a boglári sikertelen rablótámadást, amit visszavertünk. Az elkövetők magyarul beszéltek, de érezhetően francia akcentussal. Biztonság kedvéért azért még a visegrádi kertészmérnök barátommal, aki most Zamárdiba nősült, behegesztettem a hűtőszekrény ajtaját, mert már odaköltöztette hobbiműhelyét, mivel szíve mélyén mindig pap szeretett volna lenni.

Mikor végre elértük Pest határát, már leráztuk a minket követő legmakacsabb francia autót is. Később, ahogy megérkeztünk Laci már a háza előtt várakozott egy szerelőbrigáddal, kik szakavatottan kiszabadították a szállítmányt és eltűntek, mivel a fizetésüket már jóelőre felvették.

A sokmenüs vacsora közismerten fejedelmi volt, amit már az udvarát megjárt szerencsések is több ízben tanúsították. Mikor befejezéshez közeledett az étkezés, szervírozásra került a sajtok vénséges vén anyakirálynője. Mivel én még életemben nem próbáltam ezt az egzotikumot, egy darabig csak néztem, majd kedvet kaptam rá, hogy megpróbáljam. Nem is volt rossz, de nekem ez túl előkelő. Inkább maradtam a hozzám inkább illő lókolbásznál és lilahagymánál.

Sziszi cica őfensége — ki tulajdonképpen a ház úrnője — közömbösen végignézte a vacsorát és mikor engem is meglátott, lemondóan csóválta szép kerek fejét.

— Na, ez is itt van — gondolta —, most megint, mint a múltkor jó hangosan kell vernem saját mancsommal az ablakot, mikor éjjel kegyeskedek bekívánkozni. 

 Sziszi tulajdonképpen a Verő családot, mint személyzetet tartja, és kegyesen eltűri a beléjük nevelt hódolatot — igaz, sok türelmet, megértést és munkát igényelt a betanításuk. Alapjában véve kedveli is a családot — különösen a jóltáplált főkomornyikját —, de tartózkodik tőle, hogy kinyilvánítsa szimpátiáját, mert még elkanászkodik. Jóindulatúlag elnézi hibáikat, mert tudja, hogy csak oktalan emberek.

— Most meg, hogy odavannak ezért az illatos dologért, ami ugye nem rossz, de nem is vadásztak rá sok-sokórás türelemmel. Ezek még biztos nem is próbálták a frissen döglött vakondot, meg mérget veszek rá, hogy még nem ettek idei másodköltésű verébfiókát — gondolta és nagykegyesen visszavonult könyvtárszobájába.