Hittem, a világnak vége !
Kinyújtott kezem szíved el nem érte.
S a belémart fájdalom
‘majd elhozza önpusztításom.
De magam elszégyellve eszmélek fel,
az élet erre mit is felel ?!
Mert fájdalom, mit sugall
a háborúban meggyötörtek
– üres tekintete,
Gyilkos kórban szenved?k
– remeg? keze,
Éhínségt?l felpuffadt gyermek
– könnyez? szeme,
A megkínzottak borzadó sikolya
Meger?szakolt gyermeklány iszonya !
S ha mindez fájdalom ! Igazán !
– s az enyém nem.
Mit kezdjek akkor mégis,
– fel-feltör? könnyeimmel ?!
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:48 :: Kováts Péter