szél üvöltse gondolatom,
igaztalan a világ
érzéseim: tépett virág
fátyol borul most bánatomra
világom ködbe fonja;
nem látom már a csillagokat
az éj sötétlő leple alatt
ím az eltűnt az út:
nem vár a végén más
magányomban
egyedül maradtam
kezem nem fogja féltőn
nem véd vad viharban
senki, senki már
megyek vakon
idegen tájakon
szellemjárta puszták
mint végeláthatatlan idő
a feszület alatt leroskadok
fejemre töviskoszorút dobjatok