Évezred eleji leltár, 5. Tétel: MEGHAMISÍTOTTÁK AZ ÜNNEPEINKET
A csíkcsicsói katolikus műemlék templom bejárata fölött ez a felirat szerepel: „Taníts meg minket ünnepelni, arcod fényében megfürödni, Uram!” Mert a mindennapi dolgos élet emberi méltóságához hozzá tartozik az ünnepek harmóniája is.
Ki ne emlékezne gyermekkora legboldogabb perceire, a családi ünnepvárás semmihez se hasonlítható izgalmára. Vajon megkapta-e a Mikulás a levelünket? Vajon hoz-e Karácsonyfát az angyalka? Vajon hová dugja a piros tojásos fészket a nyuszi?… És vajon elég szófogadóak voltunk-e ahhoz, hogy az ünnep örömeiben reménykedhessünk? Mert Jézuska mindent lát, a titokban megszegett böjti önmegtartóztatástól az utolsó füllentésig… és vajon megbocsát-e, ha látja, hogy igyekszünk?
És aztán maga az ünnep, teljes pompájában! Mert minden család a saját hétköznapi életéhez képest kitesz magáért, hogy az alkalomra a lehetetlenből is előteremtse a szükségeset. Az ünnepek ősi koreográfiája, a hagyományok, a szokások betartása, mennyi új színt, értelmet ad a különleges napnak.
Karácsonyaink Betlehemes játékai, éjféli misére menet csizmánk alatt titokzatosasan csikorgó hó és a templomba biztosan eljön mennyből az angyal, s a csendes éj semmihez se fogható áhítata, ahogy együtt énekel fiatal és öreg, szegény és gazdag.
Januári aprószentekelő legénykék piroscsokros csípős vesszőcske-csapásai hozzák a pogánykori termékenységvarázslat és a Heródesi gyermekirtást túlélő kis Jézus megmaradása feletti öröm ötvözetét, és alkalmat a jókívánságra: „Aprószentek, szent Dávid, éljen az úr sokáig, pénzben járjon bokáig!! Hoztunk egy kis tormát is, ha a házigazda megengedi, ki szeretnénk osztani”.
Tovább az év során. Zöldcsütörtök fanyar csalánfőzeléke és nagypéntek pattogatott kukoricája után lehet-e fenségesebb és ünnepibb eledel, mint a feltámadási misén megszentelt húsvéti kalács, sonka, báránysült és tojás? A farsangi vidámságok és bolondozások ezer arcú öröme, Anyák napja május első vasárnapján, Úrnapi körmenet virágözöne, első áldozás és bérmálkozás vagy konfirmáció — a felnőtté válás küszöbén toporgó fiatalok ünnepélyes befogadása a közösségbe — szüreti bálok, híres névnapok, és a minden héten beköszöntő szent Vasárnap, a maga erőt adó megszusszanásával és az egész dolgos hétre elraktározott ünnepi áldással.
Ha untatnám az idilli, valaha volt állapotok leltározásával, igaza van. Mert rögtön a háború utáni nagy szabadság reánk szakadásával egyidőben engedélyt kellett kérni a faluban tervezett bármilyen ünneplésre. Az egyházi ünnepek eleve reakciósak, azok látogatása pedig egyenesen bűnös cselekedetnek számított. Egy ócska falusi bált se lehetett a régi nevén megtartani — még hogy Anna bál! — ugyan, termésünnepi elvtársi összejövetel. Ehhez hozzátartozott egy nevelő hatású kultúrműsor, melyet a megyei pártbizottság instruktora kellett jóváhagyjon. A csasztuska-brigád és az orosz tánc kötelező műsorszámok, de forradalmi indulókat se ártott beiktatni egy-két csárdás engedélyezéséért cserébe. Ha nagyon jól agitáltunk a kollektivizálás mellett, akkor esetleg egy-egy dekadens malagamba számnál a megyei elvtárs becsukta a fülét.
Első számú közellenség lett maga az ünnep. Minden vasárnap délelőttre behívták az iskolába a diákokat és a tanerőket, hol kultúrprogramot kellett próbálni, hol az osztálytermet díszíteni faliújságokkal és a nagy Szovjetunió megvalósításait bemutató foto-montázsokkal, sőt olyan is volt, hogy közmunka képen a falu utcáit sepergettük. De a felnőttek pihenését-ünnepét se tisztelte senki. A vasárnapi „önkéntes kommunista műszakok” összemosták a többhetes robot hétköznapjait. Az elvégzett munka teljes értelmetlensége, a termelt javak eladhatatlansága, az ünnepi műszak munkadíjainak a felajánlása a világ másik végén állítólag hősiesen harcoló kommunista testvérek megsegítésére (mikor-hová) lassú ellenállást érlelt az emberek magatartásában. Az elvtársak rájöttek, hogy valamiféle ünnepre azért csak szükség van. Az elsinkófált régiek helyett kitaláltak újakat.
Így lett nagy ünnep Húsvét helyett a „Márciuska” ajándékozás egyébként szép román szokása, március 8. a nők nemzetközi napja, május elseje, a dolgozók nemzetközi napja, május 9, a háború befejezésének dátuma, augusztus 23. „hazánk felszabadulásának napja” (a szomszédos Magyarországnak nem volt egy ilyen könnyen elővehető nyári ünnepe, ezért az államalapító Szent István napja helyett bevezették az Alkotmány ünnepét augusztus 20-ra), novermber 7, a Dicsőséges Októberi Forradalom győzelmének napja. Legnagyobb bajban mégis csak tél elején voltak. Az a karácsonyi hagyomány olyan mélyen és kiirthatatlanul ott volt az emberek lelkében, hogy nem tudták sehogy sem boldogulni vele. Hát kitalálták a Mos Gerila-t, a Télapót, s kétszer is bedobták a használatba, egyszer téli vakáció előtt, úgy Mikulás táján, egyszer pedig az újévet lepték meg a Télapó hozta Téli fával.
Hogy miért és kinek voltak útban az ünnepeink, és régi hagyományaink az, már újabb Tétel a leltárban.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: Bárányi Ildikó
