Bonifert Ádám : Az ember feltámadása

Nyomtatás

Ha majd egyszer eltűnik belőled
évek lerakott lelki salakja,
ha majd nem kell már semmire előleg,
mert mit érdemel, mindenki azt kapja,
ha majd kifogyó kételyekkel,
tisztult szemekkel nézel a világra,
ha leszámolsz minden mételyeddel,
és ott állsz majd, talpig kitárva,
megmutatva, hogy valójában
ki vagy, ki voltál és ki lettél,
ha kisimul a torzult belső világ,
mivel tiszta, új mintát vettél,
ha majd egyszer belátod végre,
nemcsak magadban lehet élet –
akkor vedd a szívedet kézbe,
mert megvalósult a nagy ígéret.

Akkor belátod, illúziókat
lehet keresni, lehet találni,
de nem mindig elég egy szózat,
nem mindig segít egy akármi,
s bár kígyóbőrként nem lehet levetni
ránk kövesedett szokáshalmazt,  
mégis kell  egy új irányt követni,
mely új tettekre is felhatalmaz,
akkor megérted, nem vég a vég,
valahol minden folytatódik,
s majd meglátod, ennyi is elég,
ha egy más belső világ meghódít.

Ha majd egyszer eltűnnek belőled
beléd ivódott  félelmeid,
ha majd új fények jönnek fel?led,
s kinyitod lelked lezárt termeit,
ha majd az leszel, aki valójában
vagy, az ember, csak úgy önmaga,
ha majd megkísért minden hangjában
egy letisztult állapot dala,
akkor vedd a szívedet kézbe,
s add át annak, akiben hiszel,
mert teljesül a nagy ígéret,
átrajzoltad a fakult képet,
már csak gyönyör? terheket viszel,

rád köszönt egy másik állapot, 

és mint egy földi feltámadott,

észreveszed, hogy új ember leszel,

majd végleg egy új emberré leszel.