Emberségből példát!
Udvarhely széki Siménfalván voltam látogatóban. Az augusztus végi árvíz nyomait követtem. Néztem a letarolt földeket, a kidőlt kerítéseket, a megrongált, sok helyen összedőlt házakat. Ahogy haladtam a Nyikó folyó völgyében lefelé, úgy szaporodtak a károk, nőtt a nyomorúság. És ahogy távolodtunk a régió székhelyétől, apadtak a segélyek. De a székely nem panaszkodott, nem zúgolódott. Tudomásul vette és dolgozott, hogy újra rend legyen. A helyi körorvos vezetett végig a víz áldozatainak során. Körzetéhez 15 falu tartozik, ebből ötöt érintett az árvíz. Több portát is felkerestünk, de az embereket alig mertem megszólítani, mert mindenki dolgozott, javított, épített, takarított.
A beszélgetésekből idézek.
— Olyan gyorsan jött a víz, hogy alig tudtunk a házba bemenekülni. Éppen fát vágtam az udvaron, készültem a télre. Zúgást hallottam, s kidőlt a csűrkapu. A ház 8 lépcső magasan van, mégis egy perc alatt már a szobában volt a víz. Az asszonnyal felmásztunk a hiuba. Szóval a padlásra. Szinte összeomlott az egész ház. Nézze, a hátsó fal kidőlt. Ami a házban volt? Tönkrement. Volt egy kis félre tett pénzük. Tudja a temetésünkre. Az asztal fiában volt. Volt… Hogy mire volna most szükségünk? Az edényeket kimostuk, kisúroltuk, az ágyneműt a lányunk elvitte, s kimosta. Ruhát, azt adtak a jóemberek, a tűzifát, a télire valót most szárítgatom a napon, mert vizesen ugye nem ég. Fedél kellene a fejünk fölé. Azt mondták, hogy akinek van saját telke, építhet. Nekünk van. Még Szentgyörgyi Albertnek is adtunk egy tagot, mert neki nem csak háza pusztult el, de a telek is csúful néz ki. (Varga Domokos, Siménfalva 194)
— Nem. Nem tudom az Albi házszámát megmondani, mert neki még nincs.
— Ráduly Gyula felesége vagyok (Siménfalva 193), a lányomék is velünk laknak, őt György Csillának hívják. Nézze itt állott a ház, a nyári konyha. Most csak az alap van meg. Ott volt a tűzhely, a mosógép. Az hiányzik legjobban. Sokan segítettek: a szomszédok, a szomszéd falubeliek, még Magyarországból is. Téglát is kaptunk, hogy az épületet visszaépíthessük. Megleszünk.
— Amott lakom abban a kis házban, hátul volt a műhelyem. Asztalos vagyok. Olyan tovább szolgáló nyugdíjas. A 75-öt taposom. Minden szerszámom elpusztult a vízben. Még az új szekrény is, amit most fejeztem be. Ugye elcsavarodtak a deszkák a víztől. Nem lehetett megmenteni. Sajnáltam, mert jó munka volt. Takarítgattam, pucolgattam az iszaptól, amit lehetett. Most megyek közmunkázni a templomhoz. Hívott a tiszteletes úr. A saját bajom mellett a máséval is kell törődnöm. Csinálom, ameddig bírom. (Mircse István, Siménfalva 192)
— Farkaslakán lakom, Tamási Áron szülőfalujában és Székelyudvarhelyen vagyok zenetanár. Oboás. Semmit sem tudtunk a lakásban megmenteni, csak a két oboát. Az összes kotta, felvételek elpusztultak. A kottagyűjteményem nagyon hiányzik. Pótoljuk! (Major László, Farkaslaka, Sáros u. 152)
— Ide az állatorvosékhoz nem mertem bemenni. Nem volt hozzá lelkierőm. Csak álltam az út közepén és néztem a sürgés-forgást, ahogy a szomszédok, rokonok végezték a helyreállítási munkálatokat. Néztem a nagy kaput. Előtte állott az autó azon a tragikus napon. A doktor úr, amikor emelkedni kezdett a víz, kiállt a kocsival a ház elé, beültette a kicsi fiát és beszaladt a házba még valamiért. Mikor kijött, se kocsi, se gyermek! Az ár elsodorta… (Az állatorvos neve: Táncos Lajos, Siménfalva 189)
— Látod fiam, ott állt az öreg ház. Csak romok maradtak. Szerencsére ez az újabb épület kibírta. Itt voltam a konyhában, aztán felmásztam az ablak talpára. A párkányra. Most csak nézem, vajon hogy tudtam oda felmászni. Nagy úr a szükség! Kinyitottam a felső kisablakot, úgy kapaszkodtam, amíg értem jöttek. Látod ott kint a ház előtt a virágokat? Virág, a virág — az még az iszap alól is kibújik. (Elekes Emma 94 éves, Siménfalva 190).
Emma néni szívében is virágok nyílnak!
Püspökladány, 2005. október 9.
szerkesztette: Verő László – 2007. február 4., vasárnap, 19:14
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:48 :: dr Bige Szabolcs-
