Kormos, a digó otthon
Kora esti órában érkeztem haza külvárosi lakásomba. Négyemeletes régi tömbház, elhanyagolt állapotban, és ugyanilyen környéken. A lakás jellegtelen tömbházlakás, típus bútorokkal berendezve.
Mikor beléptem az ajtón, Gabikát már ott találtam. Nézte a televíziót. Jöttömre felállt, elém jött. Aggodalommal a hangjában kérdezte:
— Hol voltál mostanig? Féltem az üres lakásban.
— Semmi gond. Most már nem vagy egyedül. Gyere ki a konyhába, készíts valami ennivalót, és én közben szép sorjában mindent elmondok.
Megölelgettem, megsimogattam, úgy mentünk vacsorát készíteni. A lány megnyugodva dudorászott a konyhában, miközben serényen szedegette össze a vacsorához valókat. Én meg leültem a konyhaasztal mellé és elsoroltam a rendőrségen tett kényszerű látogatásomnak az eseményeit. Nem hagytam ki semmit.
— Csak azt sajnálom — fejeztem be a beszámolót —, hogy a nyomozónál maradt a pénztárca a sok jó zsozsóval. Azt mondta a Sajdi, visszaadja a tulajdonosának, és nem szabad abból semminek se hiányoznia. Kérdeztem, a becsületes megtalálónak nem jár semmi? Azt mondta erre, ha megadom a címemet, ő továbbítja a doktor jurisnak. „Felejtse el!” válaszoltam. Igazam volt? Inkább a veszteség, minthogy bárkinek is kiadjam ezt a jó kis kéglit.
Nem volt titkunk egymás előtt, hiszen Gabika nem csak a barátnőm, a kedvesem volt, hanem munkatársam is. Együtt dolgoztunk a figyelmetlen áldozatok kizsebelésén. Figyelem elterelőnek kellett a társ.
Vacsora után előkerült a napi zsákmány. A lánynál is volt három buksza, marék készpénz csak úgy „ömlesztve”, két bankkártya. A bukszákban is volt elegendő készpénz, iratok, bankkártyák.
Nem tartottunk se itt, se Gabikánál otthon semmit a szerzett dolgokból. Neki is volt saját kis lakása a belvárosban. Kicsi félszobás kégli, az ágy is alig fér el benne, de kell a biztonsági menedék, mert bármi történhet. Bérlakás az is, mint az enyém.
Maximális biztonságra törekszem. Zsebemben kevés készpénz legyen, a többi bankszámlán. Az értéktárgyak, esetleg megtartott íratok, kártyák széfben. Gabika a sajátját külön kezeli. Jobb így, ha egyikünk lebukik, a másik felszínen tud maradni.
A kártyákat egy gyors vásárlás után bedobom a postaládába, vagy „elveszítem” egy bankban. Ott lehet felejteni a pulton valamilyen nyomtatvány alatt, vagy az asztalon, ahol írni szoktak az ügyfelek.
A vásárlás úgy történik, hogy a benzinkutaknál nem kérik a kódot, az aláírás meg ott van a kártyán, nem gond leutánozni. Meg aztán nem azt figyelik a kútnál. Üzletekben, áruházakban van sok olyan kassza, ahol csak az OK gombot kell megnyomni, ha nem vásárolsz nagyobb tételt. Arra azonban vigyáznom kell, hogy mindig változzon a hely, ahova bemegyek. Két, három hét után szabad csak újra visszamenni ugyan oda, vagy még később.
Hogy az autóval mi a helyzet? Van persze, hogy van. Nem feltűnő puccos, csak egy szerény Suzuki — négy éves.
Az igazság az, hogy személyi iratokat nem őrzök meg. Legfeljebb egy-egy személyi igazolványt, ha korban hozzám illik. A többit postaládába, hogy örüljenek a delikvensek, mikor visszakapják.
Egy vidéki házra gyűjtünk Gabikámmal. Valahol a Balaton környékén szeretnénk egyet, ha összejön az ára. Akkor összeházasodunk, és mi is rendes polgári élete élünk majd ott. Dolgozni meg persze feljárok a fővárosba, vagy valahova, és esténként elmesélem a kalandjaimat — jól átfésülve (!)
Hogy fognak a gyermekek csodálni!
Már előre büszke vagyok magamra. Hiába a zsebtolvaj is csak ember…
Erről beszélgettünk este, miután a napi dolgokat lezártuk. Reggel megyek a bankba, helyezzem biztonságba a cuccot, meg a pénzt.
— Minden rendben? — kérdezte Gabika, mindentudó tekintettel a szemében. — Mondd, mi nyugtalanít?
— Hiába is tagadnám, nem tetszik nekem az a visszaadott tárca. — Nem szeretem! — tettem még hozzá nyomatékosan. — Holnap eltűnök egy időre. Te se mutatkozz kis ideig.
Másnap elmentem „vidékre”, a lakást lezárva. A szomszédnak hagytam egy kulcsot, ha valamiért, valakik be akarnak menni, ne törjék be az ajtót, és hogy a postámat ne hagyja felgyűlni az ajtó előtt.
— Vakáció? — kérdezte.
— Korfu — válaszoltam, s láttam, kis irigységgel veszi tudomásul.
Ez van!
Ha lecsillapodnak a kedélyek, újra jelentkezem.
2007. február 11.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: dr Bige Szabolcs-
