Csíkmenaságról került a városba évtizedekkel ezelőtt, amikor Géza fiát kinevezték egyetemi tanárnak. Eljött vele, hogy ne legyen egyedül. Legyen, aki gondját viseli, hisz nem volt mellette asszony. Agglegény maradt.
Málnási néni hozta magával az egyszerű székely asszony minden rendszeretetét, kitartását, bölcsességét.
Rendet tartott a konyhában, a hálószobában, szóval mindenütt a házban, de a fia dolgozó szobájába még port törölni is csak titokban ment be. Nem értette a nagy rendetlenséget, hogy mindenütt tudós könyvek hevernek, meg folyóiratok, teleírt lapok, füzetek… Leülni is alig volt hova, mert a székeket is könyvek, írások foglalták el.
A fia egyetemi tanár, professzor, elfoglalt ember, naphosszat oda van, legtöbbször csak este jön haza. Olyankor is csak beül a szobájába, s ott olvas, ír, néha rajzol, fest. Van egy festő barátja, attól kívánta meg a festést, rajzolást.
Komoly ember lett belőle, pedig csintalan gyerek volt. De még milyen csintalan! A barátaival egyszer kitaláltak egy érhetetlen nótát, hogy más ne értse. Se a románok, se a magyarok. Azt mondták, afrikai nyelven van. Néhány sorára még emlékezik:
— Csink-csáng bumfilincki, rabó-rábó, vács-vács.
Vagy valahogy így szólt, és kórusban üvöltözték, hogy zengett bele a környék. Ha rájuk szóltak, hogy mit énekelnek, rávágták:
— Afrikait!
Az nem volt baj, csak magyar ne legyen. Magyarul nem volt szabad énekelni.
— Jó, hogy itt most szabad — morfondírozik Málnási néni. — Vagy nem? Nem is tudom, keveset járok ki — főzi tovább a gondolatot.
Sokszor jönnek a fiához, Málnási Gézához barátok ismerősök. Tudományról, művészetről beszélgetnek. Okos emberek. Málnási néni ül a homályban, és hallgat, nem szól bele a beszélgetésbe.
Pedig sokszor megüti a fülét olyan megjegyzés, kijelentés, amihez volna mit hozzá tennie, amit igen csak szívesen vitatna.
Érti ő, hogy a jó füstölt kolbászban a kátrány, ami a füstből lerakódott nem egészséges. De azt is tudja, hogy a szegény ember régebben, amikor nem az alimentara-ban (élelmiszerboltban) vásárolt, csak úgy tudta a disznóköltséget tartósítani, hogy felfüstölte. Másképpen mit ettek volna a nyáron dologidőben.
Azt is érti, hogy a sok testi bajra van töméntelen gyógyszer. Drága is, olcsó is. De hogy hasznos-e, abban nem biztos, mert őkelme életében be nem vett egyet is!
Így is megérte a nyolcvankettőt.
A minapis mi történt? Voltak Gézánál négyen, öten. Mind orvosprofesszorok. Kérdezik Málnási nénit, hogy nem fáj a háta? Nem szédül néha? Mennyi a vérnyomása? És így tovább.
— Majd én hozok valami jó, modern gyógyszert — ígérte mindegyikük.
Jöttek is egy, vagy két hét múlva. Nem felejtkeztek meg az ígéretükről. Mindegyik hozott valami nagyszerűt saját szakmája szerint.
Bele tették a Málnási néni kinyújtott tenyerébe.
— Tessék! — ajánlgatták, amit hoztak — ez jó hátfájásra, ez szíverősítő, ez vitamin, ez gyógyítja az epét, ez a májat — dicsérte mindegyik saját gyógyszere előnyeit.
A néni csak nézte a sok drága pilulát a tenyerében. Kicsit reszketett a keze, ahogy tartotta.
— Mondja kedves — szólalt meg csendesen —, ha én ezt most mind beveszem, AKKOR MINDEN NAGYON JÓ LESZ?
2007. február 24.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: dr Bige Szabolcs-
